Múltkor azzal fejeztem be, hogy megnyertünk egy ivós versenyt. A jutalmunk egy 6 fő részére szóló voucher volt lasertag-re. Még sosem játszottam, de most elmentünk, 4-en akik játszottunk a versenyen, (Ginger Tamás, Ruta, meg egy lengyel csaj, Anja) hívtunk  még egy lengyel csajt, meg egy grúz srácot, aki szervezője volt annak az eseménynek, ahol pl. ez az ivós cucc is volt, ezért nyilván őt is hívtuk.  Amúgy nem rég tudtam meg róla, hogy parán aktív önkéntes, itt is néhány bulit szervezett, meg a flash mobnak is ő volt a kitalálója, amit biztos láttatok a fb-on. Amúgy Lexo a neve, és nagyon jó arc. Mikor először odamentünk a helyre koradélután, kiderült, hogy akkor éppen kisgyerekek szülinapoznak, úgyhogy jöjjünk vissza 2 óra múlva játszani. Hát jó, gondoltuk, hogy csak nem battyogunk vissza a koliba, úgyhogy inkább addig billiárdoztunk egy sort.

Utána végül lasertag. Eszméletlen nagy fun, hihetetlenül izgi, rohangálunk, most ugye csak hatan, körbe-körbe egy sötét pályán akadályok között, meg sokszor füstgéppel is telenyomnak mindent, és egymásra lövöldözünk a lézerpuskánkkal. Nagyon nagyon király. Tényleg, muszáj lesz visszamenni, mert nagyon élveztem. Pesten is meg kell keresnem, hogy merre lehet ilyet játszani, és itt mondjuk hétköznap 4 € /fő 20 percre, ami egészen emberi ár, persze nyilván nem megyek majd naponta. De csak javasolni tudom, hogy legalább egyszer próbálja ki.

Ma pedig palacsintázni mentem vendégségbe. Egy tök aranyos észt csaj, akivel egyszer egy programon találkoztam, és Balázs Anna mutatott be neki ha jól emlékszem. (Anna, aki ma-ra jött Tartuba, egy koliban lakunk, és 10000 pesti közös ismerősünk van.) Szóval ez az észt csaj meghívott Annát és engem vasárnap reggel 10-re palacsintázni. Számomra furi volt ez a reggeli vendégeskedés, pláne palacsintával, pláne vasárnap, de úgy gondoltam, hogy  amúgy ha nem mennék akkor csak simán egyig aludnék. Aztán Anna mesélte, hogy itt az észteknél divatos ez a reggeli palacsintázós vendégeskedés, és most utólag azt mondom, hogy jó dolog tényleg. A lánnyal is csomót dumáltunk, de ott volt még két nagyon aranyos lakótársa, egy srác meg egy csaj, plusz később megjött egy grúz lány a kolinkból, akit meg a másik lány ismert valahonnan. Szóval azt mondom, hogy otthon is meg lehetne honosítani  a vasárnap reggeli vendégeskedéseket, mert így is kettőkor értem el a könyvtárba, és kezdtem tanulni, csak most jóllakottan, és néhány új ismerőssel.

Aztán a könyvtárban majdnem zárásig voltam, utána pedig advent első vasárnapjától föllelkesülve bevásároltam. Vettem egy adventi naptárat, a micimackós volt a legolcsóbb, elég cuki, remélem finom csokik vannak benne, meg kicsi mécseseket is beszereztem. Plusz találtam még nagyon gagyi hóemberes matricákat is, 50 centtért egy csomó, úgyhogy most gyertyafényben ülök itthon, és minden sarokból gagyik hóemberek figyelnek, a menőbbje még csillog is :D Viszont most ideje volna belehúznom a tanulásba, eltére olvasok ezerrel szakirodalmat, meg itteni dolgokhoz is van valami orosz meg valami észt házi is, remélem ma eljutok hozzá még, igaz elég sok dolgom van az Aegee-s rendezvénnyel kapcsolatban, ami most kedden lesz, de remélem, hogy nagyon jól fog sikerülni. A quiz készen van, a 20 perces magyar nyelvóra készen van, most az embereket kell sorban megkeresnek és b*szogatnom, hogy minden megvan-e. Reméljük igen.

Boldog adventet és kellemes hetet kívánok innen is! 

 Íme a folytatás: Stockholm, visszaút és további fergeteges dolgok.

A frenetikus városvezetés után szétszéledtünk, valami véletlen folytán sikerült leráznunk az irritáló srácot, és hárman maradtunk: Ruta, Kevin meg én. Nagyon jól elvoltunk, a város nagyon szép, teljesen beleszerettünk. Csomót sétáltunk, aztán mikor elfáradtunk és átfagytunk, akkor jött a shoppingolás.  Azért mégis, a H&M országa, és minden sarkon van még valami más bolt is. Észtországban pedig a választék, hátöö, köhömmm. Nincs annyi világmárka, mondjuk így. Se Grúziában. Én egy sállal lettem gazdagabb, plusz egy új shoppingbudyval, Kevin személyében. Amúgy az árak a ruhaboltokban talán még olcsóbbak is kicsivel, mint otthon, viszont a svéd fizetésekről mindannyian sejtjük, hogy milyenek, szóval konkrétan mindenki tökéletesen van felöltözve. Svédország tényleg, ilyen zavaróan rendes, rendezett, tiszta. Egy dolgot láttam, ami deviáns volt az egész városban, amikor egy taxis fogta magát és megállt a zebrán, meg is örültem neki, aztán rájöttem, hogy ez is része a tökéletességnek, hiszen a taxisok mindenhol köcsögök, nem lehetnek nem köcsögök Svédországban ( a köcsög =fag szót az idevágó South Park epizód alapján kell értelmezni)

Még több séta, macdonalds, vissza metróhoz, ahol összekapartuk a 8 embert, akikkel együtt volt a jegyünk, és vissza a kikötőhöz. Mivel tudtuk, hogy aznapra nincs vacsi, gondoltuk, hogy a svéd boltból még mindig jobban járunk valami szendóval, úgyhogy ilyen kis pékség-kisbolt izében vettünk kajákat. Ellenben amikor a kikötőben már a check-in előtt álltunk, közölték, hogy  minden kaját és piát ki kell dobni. Security check. Na akkor mindenki elkezdte magába tömni a vizet, kaját miegymást. Ugye ekkor csatlakozott hozzánk sok sok száz Svédországban, Norvégiában és Dániában tanuló cserediák is. Nyilván ők készültek valamennyi piával. Na azt is dobhatták. A mi kabintársunknak sikerült magával vinnie a városba egy energiaitalos üvegbe töltött viszkit, úgyhogy volt rá 10 kerek perce, hogy megigyon majd’ fél litert. . A műtét sikeres volt, a beteg meghalt. Vagy hogy szokták mondani, délután ötkor már nehezen találta az utat. Velem meg az volt, hogy egyik szendóm befért a kabátom zsebébe, de a másik sehogy sem akart, úgyhogy kénytelen voltam kidobni az egyiket. Erre átmegyek a kapun, ott áll 5 bisztiboj, és egyik sem néz rám, várok fél percet, jobbra fordulok, át megyek a két kutyás néni között, és ennyi. Meg se néztek. Legtöbb embernek a táskájában a bugyit is megtekintették. Kicsit anyáztam, hogy a táskámban így 6 kiló kaja is lehetett volna. És ami még viccesebb, Simone, az olasz srác is átment csekkolás nélkül. Öt perc múlva már dülöngélve kérdezte magától és a világtól, hogy perché. Meg azt is üzente a határőrségnek, hogy porco dio.

Aztán elindultunk, bevásároltunk 12 euróért 24 darab 3,3 decis Carlsberg sört,  röhögtünk a markunkban, mert velük kidobatták az 5 eurós svéd söröket, még mi ezen túl is még mindig fél üveg vodkával és én pl. még két 1 eurós saku sörrel a kabinban vártuk az estét. Ez az este sokkal krézibb volt, mint az előző, lévén, hogy sokkal több ember volt. Persze először természetesen kabinokban partyztunk, megtanultam egy új ivós kártyajátékot, ahol mindig mondani kell valakinek a nevét, és azon túl, hogy nagyon vicces, nekem külön öröm volt hallgatni, akárhányszor kimondták Tomash, Támász, Támasz, Támás, Tamás nevét. Mikor beindult az este, akkor jó volt a buli, csak elég furi volt, hogy a fiú-lány arány nagyon fölborult, egy lányra átlag 6 fiú jutott. (A közízlés is jól mérhető volt, a csúnya lányok körül 3-4, a szép lányok körül 8-10 fiú táncolt.) És valljuk be, az ideáli buli nem így kezdődik. De mindent egybevetve nagyon krézi volt ez az este is, természetesen 95%-ban tartuiakkal voltam, és a többségük olyan, akikkel amúgy is szoktam lenni. Az indiai srác legalább egy fél órára elment aznap valahova a kabinból, de még így is kétlem, hogy megértette volna a Sea Battle lényegét. Aztán megérkeztünk reggel Tallinn, busz Tartuba, de még az is kevés volt, szóval az a szép szerda délután is az alvásé volt. 

Azóta viszont eltelt egy egész hét. Tanultam sokat, végre nekiveselkedtem, és az eltés esszémhez is gyűjtöttem már anyagot a könyvtárban, plusz minden szabadidőmet a jövő kedden tartandó Aegee-s eseményre fordítom, rengeteg szervezés van vele, lényegében én lettem a főszervezője, akárhogy is nézzük. Közben volt még egy darab epic party, amit többek közt egy grúz srác szervezett, aki ilyen afrikai-latin zenéket kevert, meg volt egy eszméletlenül király reggae zenekar is élőben, meg egy ivós verseny is, amit úgy nyertünk meg csapatban, hogy a végén én még józan voltam.  Most viszont idő van, csütörtök este, nem szokásom itthon ülni. Úgyhogy sziasztok!  

Ps. Közben föltötötte Tamás a videóit, íme egy a fergeteges koncertről.

 Ma ellógtam egy órát, mert nem volt időm készülni rá, na jó lusta meg fáradt voltam, és egyáltalán nem ment a koncentrálás, meg írtam egy észt tesztet. Ilyen névutós dolgokat kellett írni, mindenki kapott egy-egy képet, és le kellett írni, hogy a szék mellett van az asztal, az asztalon van a könyv stb. Viszont nagyon nem volt fair, mert az én képen csak ágy, szőnyeg, lámpa, tükör  és szerkény volt, ebből a szőnyeget nem is tudtam. És 12 mondat kellett, szóval fogtam magam és rajzoltam még egy virágot meg egy labdát és azzal is írtam mondatokat. Meglátjuk majd mit szól a tanár. Inkább elmesélném  viszont az egyik egészen logikusnak tűnő magyarázatát annak, hogy miért nem tudok koncentrálni. Sea Battlenek hívják.

Hajóval elmegyünk egy rövid városnézésre Stockholmba. Ennyi lenne az egész, de a lényege a dolognak az, hogy egy óriási hajón sok száz cserediák utazik, és éjszaka utazunk, azaz hatalmas buli. Hétfő délután Tartuból 2 busznyi diák indult útnak Tallinnba, a kikötőbe. Ugyan akikről mostanság állandóan beszélek és írok pont nem jöttek erre az útra, de nagyon sokan voltak, akikkel azért jóban vagyok, szóval egy pillanatig nem féltem. Tallinn, kikötő, várakozás, a jegyek szervezetlen kiosztása, be a hajóra. Oda úton „csak” az Észtországban és Lettországban tanuló néhány száz cserediák volt a hajón, és sok száz más utas, de azért nem kell félni, a spanyoloknak és olaszoknak köszönhetően betöltöttük a teret. Négyfős kabinok voltak, mi a 10 emeletes óriáshajó 5. emeletén voltunk, pár szobával arrébb már arab családok pihengettek. Úgyhogy a 8. emelet volt az új 4, ahogy megjegyeztük (Itt a koleszben a 4. emeleten csak cserediákok lakunk, ez a híres partyemelet, természetesen én is itt lakom, a hajón majdnem mindenki a 8-on volt, úgyhogy oda kellett fölmennünk alapozni.)

Szóval a mi kabinunkban volt egy olasz srác, akit kb. ismertem, de eddig alig beszéltünk, most valamivel többet. Plusz ott volt még Tamás, nem a szobatársam, hanem a másik magyar srác. Amúgy nem választottunk, teljesen random osztottak be. Mi itt a koliban a két Tamást ginger és blond Tamásnak nevezzük, meglepő módon azért, mert a szobatársam szőke, míg akivel most együtt utaztam, ő vörös hajú. Na de a negyedik lakója a kabinunknak…. Húha. Egy nagyon nagyon furi, creepy indiai srác, aki a mi kolinkban lakik, de sosem láttuk eddig. Egy az, hogy furán néz ki, valamint az összes megszólalásának körülbelül a 80%-a teljesen random volt, és semmi köze nem volt a korábbi témáinkhoz. A kabinban volt egy tv, amin ment néhány észt meg svéd adó, de volt egy olyan csatorna, ahol a hajó 3 szórakozóhelyéről váltakozva mutatták, hogy éppen ott mi történik, nos a mi kis indiai barátunk ezzel az adóval töltötte az estét. Akárhányszor lementünk a szobába sörért vagy felesért vagy bármiért Tamással a srác az ágyban fekve nézte ezt az adót… no comment.  (By the way nagyon hasznos az adó, egyrészt tényleg jó belenézni, hogy na hova is menjünk, most hol vannak sokan, arról nem is beszélve, hogy igazán fölbecsülhetetlen élmény azt látni, hogy este olyan 11 körül az egyik tánctéren van 6 ember, egy srác nagyon nyomul egy csajra éppen, és mi pont liveban láthattuk, ahogy a csaj  ellöki magától a részeg csávót, amikor az le akarja smárolni :DD)

Na de ne szaladjunk előre, mert elfelejtettem mondani, hogy volt még a hajón egy vacsora, ahol 2 óráig annyit ehettünk és ihattunk (sört/bort/cidert alkoholból, meg gyümilé kávé stb.), amennyit csak bírtunk. Persze a csapda az volt, hogy 5-től már fönt voltunk a hajón, fél 9-kor kezdődött a vacsi, úgyhogy én 2 sör után voltam már, ezért nem fért belém annyi, amennyit szerettem volna. No de mindegy is, 11-ig ott ültünk és zabáltunk, találkoztam egy rakat emberrel, akiket még a tallinni heteimből ismerek, dumálgattunk, a spanyolok nagyon bedurvultak, viccesek voltak, de elképesztően hangosak és nagyon durván ittak. Itt Tartuban van pár spanyol, de valahogy itt nem verődtek hordába, meg ugye kibővülve máshol tanuló honfitársaikkal…. huh. Két célzott megjegyzés: Igen, na olyanok voltak, mint a mi krakkói barátaink; és nem az, hogy féltelek Fanni, de azért vigyázz magadra :D De mindezek mellett valahogy a spanyolok nem a száni, hanem a vicces módon készülnek be nagyon. Na de lényeg a lényeg, hogy mivel jól bevásárolt mindenki Tartuban, plusz all you can eat vacsi, első este nem volt túl nagy az extra fogyasztásunk a hajón. Inkább a kabinokban ittunk. És aztán jött a koncert… Szavak nincsenek.

Történt ez az egyik nagy termében a hajónak, ahol egy nagy színpad+ tánctér volt. Az együttes olyan, amelyet mindannyian ismerünk. Szintetizátoros bácsi, dobos srác, 2 gitáros, öreg, kopaszodó furi énekes nem túl meggyőző hanggal, gagyi ruhában, rosszul álló nyakkendőtűvel; meg egy kortalan (30-50 között, aztán persze kitudja) lógó mellű de mély dekoltázsú énekes csaj. Szóval a klasszikus recept az esküvői haknizenekarhoz, a dombóvári művház törzs-sztárvendégei (szorry bárki dombóváritól).  Viszont az egészben az volt a fantasztikus, hogy a hakni zene helyett Lady Gagát meg Dzséjlót játszottak. Nagyon vicces volt, körülbelül ha 10-15-en táncoltunk rájuk. Aztán amikor jött a we no speak americano szintis-dobos-gitáros verziója Tamással alig bírtunk megállni a nevetéstől. Nagyon szürreális volt, de jó. Furcsa de a vicces értelemben furi, úgyhogy nagyon élveztük. Szünetet is tartottak, második felén ismerőseink közül már csak mi ketten mentünk vissza, akkor jött a Modern Talking meg a Killers Human, na hát az priceless volt. Tamás videózott is, remélem meg fogom tudni szerezni a bizonyítékot. (Két zárójeles megjegyzés: Tamás aztán hajnalig dúdolta a Brother Louie-t, szóval csak tudtak valamit, valamint akikkel utána beszéltem másnap, ők nem érezték szürreálisnak a koncertet, pedig nekünk magyaroknak nagyon ütött)

A szuperwierd koncert után még itt-ott bulizgattunk ittunk, aztán olyan éjjel 4  után dőltem be az ágyamba, hogy aztán svéd (magyar) idő szerint 8:30-kor bemondják nekünk, hogy már csak másfél óra és megérkezünk Stockholmba…. (igaz, ez észt idő szerint már 9:30 volt). Mire összekapartuk magunkat már régen a svéd fjordokon hajókáztunk a kikötő felé. Korábban hirdették a szervezők, az ESN-esek egy városnézést. (Erasmus Student Network, ha ti is éreztek szakadékot pl. az öcsisek menősége, és minden külső szemlélő által értékelt menőségük között, na ezt a szakadékot szorozzátok meg tízzel, és akkor közeledtek ahhoz, hogy mennyire menők az ESN-esek, igaz, azért szervezésileg sokszor le a kalappal előttük, azért ez a Sea Battle sem egy kis falat. De azért egy Lappföldre vagy Pétervárra menő túrát 100 embernek összehozni sem kis munka) Megmondták, hogy a jegy a városnéző túrára 3 euró,  egy fél svéd sör, viszont csak 60 hely van. Mi néhányan a szerencsés kevesek között érezhettük magunkat…

Leszálltunk, természetesen nem nagyon vártak ránk, összevissza áramló információkból kiderült, hogy magunk kell megvenni még egy metrójegyet, és ott fog kezdődni majd a belvárosból a városnézés. Na de hol a metró? Még szerencse, hogy már rég lelépett az a srác, aki elvisz minket a metróig. Még szerencse, hogy két mobilom is van, az észt bemondta, hogy egyenlegem lemerült, a magyar pedig percenként visít egyet, hogy le fog merülni… Aztán csak eljutottam a metróig, ahol elmondták meddig kell elmetrózni, viszont kiderült, hogy a jegy tömbben veszünk jegyet, akkor 2 vonaljegy nem 8 „csak” 5 euró. (Igen, nekem is föltűnt, hogy svédeknél korona van és nem euró, de 1 euró 10 korona, és ezért mi végig így számoltunk. Hazánk gazdasági szabadságharca előtt 30 alatt volt a korona-forint, most 35 körül. [1]No így alakult, hogy össze lettem kötve a nap további részében több emberrel, a jegyek miatt. Közülük jóban vagyok  két emberrel, egy litván csajjal, Rutával, és egy grúz sráccal, Kevinnel. (Az igazi neve egy teljesen kiejthetetlen k betűvel kezdődő név, ezért nevezzük inkább Kevinnek, fb-n is ez a neve, talán decemberig van időm megtanulni az igazi nevét.)

Velük voltam végig Stockholmban. No de, a túrára és a közös metrózásra jött velünk egy újabb örök emlék. Egy amerikai srác, aki Tallinnban tanul. Mindenkinek vannak ismerősei, akik sokat beszélnek. Sokunknak vannak barátai, akik folyton beszélnek. Engem az általában rövid távon nem zavar… De ez a srác… Szerintem volt rajta valahol egy gomb, amit ha valaki megnyom, akkor nem tud megállni, és folyamatosan beszél, de nem úgy folyamatosan, mint én, ó dehogy. TÉNYLEG A SEGGÉN VESZI A LEVEGŐT!!! és eszméletlenül idegesítő értelmetlen faszságokról.  Még a metrón nem is utaztunk három megállót, Kevinnel már összesúgtunk, hogy lehet, h életünk hátralévő részét egy svéd börtönben fogjuk tengetni gyilkosságért, ami valljuk be, Svédországról lévén nem is olyan szörnyű kilátás.  Ja amúgy a stockholmi metró pont olyan, amilyennek elképzelitek. Tudnék róla áradozni, de úgy is tudjátok. Pont olyan. Igen. És nagyon. Sőt, az egész város. Ó de még mennyire. Pontosan.

 Na de ekkor jött a városnézés. Kiderült, hogy a 60 diák több csoportban megy, úgyhogy egy megadott helyen pár random svéd fiatal várt, és amikor úgy érezte, hogy elegen voltunk, akkor elindultunk. Sétáltunk pár sarkot, majd egy csaj elkezdett mesélni, hogy na akkor ha most ott a két ház között átnézünk, akkor látjuk a városháza piros tornyát ott messze. Nem, nem az, az csak egy random iroda, igen, igen : ott jobbra. Ez a városháza, nagyon hangulatos, szép, barátságos légkör, szoktak lenni partyk, és nagyon jó hely, meg érdekes hely, meg kellemes a partyknak. (nem mellékes a party szó, én arra asszociáltam, hogy Közgáz pincében van egy Morrisons, hát ott miért ne lehetne a Városházán.) Ilyen partyk, mint pl. a Nobel-díj kiosztás utáni gála. xD Na de most menjünk is tovább, igen, itt jobbra. Ez egy hotel. 5 csillagos, nagyon drága, Sheraton a neve. És régi. (Btw több idegenvezető volt, és nagyon halkan beszéltek kb 15 embernek, de persze folytonos háttérzajnak ott volt az amerikai srác „Hogyan hagytam el a múltkor egy esős napon a kocsmában a mobilom Tallinnban, amikor előtte majdnem lepisilt egy kutya hazafelé, amiről az jut eszembe, hogy otthon Washington államban a Starbucks az olyan, hogy van többféle kávé, és ez mekkora ötlet volt tőlük, és hát az én szülővárosomban volt ez”  kezdetű mondatai és hasonlóak….) A hotel után megmutatták nekünk, hogy Stockholmban van Operaház, valamint kívülről megcsodáltunk egy régi és elegáns bevásárlóközpontot.  De mind közül a legjobb az volt, amikor elmagyarázta a csaj, hogy ez a Parlament épülete –nem emlékszem mi a svéd neve, ő azt használta-, és megtudtuk, hogy itt ilyen képviselők vannak, akik ilyen törvényeket hoznak, meg vitatkoznak, meg így ilyen néhány évre választják őket, meg amikor EU-ról diskurálnak vagy költségvetést csinálnak, na az is ebben a házban van. Furi egy ország ez a Svédország, az tuti…. De legalább örök emléket kaptunk 3 euróért, plusz egy rusnya fehér műanyag seabattle föliratú karperecet. Amúgy találkoztam egy magyar csajjal ott, aki Rigában van Erasmuson.  Arra lettem figyelmes, hogy az amerikai srác egy mondatán belül negyedszerre mondja ki, hogy Budapest. Kiderült, hogy a magyar csajt bizonyára nagyon érdekelte a srác élete, ezért kénytelen volt meghallgatni, hogy Chris hogyan töltött Budapesten két hetet, ennek minden részletével együtt. Aztán egyszer csak tudtam beszélni a csajjal, aki tök szimpi volt, és elszoktam már a magyarul haverkodástól. (A hajón egy másik magyar sráccal is találkoztam tök véletlen, vele többet is dumáltunk, ő még Corvinusos is.)

Viszont annyira hosszú lett, és még sehol sem tartok, hogy inkább holnap jövök a folytatással, lesz itt minden! Ahhoz képest, hogy csak 2 éjszaka és alig 3 nap volt ez az utazás, elég sok élménnyel gazdagodtam, és ezeket aztán muszáj leírnom!

 Mivel se utazásról se vendégről nem tudok beszámolni, mesélnék kicsit az iskoláról. Már a negyedév is elmúlt, közben amúgy októberben is még adtam le órákat, amit természetesen itt sem lehet, de a tanár a to helyi verziójával le tudja dealelni. Szóval milyen óráim is vannak most. Végül.

A hetem kedden délután 14:15-kor kezdődik, és csütörtök este 19:45-ig tart. A kedd hajnali órám észt, ebből még van egy csütörtökön is. Ez a legrosszabb órám. A tanár amúgy kedves, meg néha van egy-két jó poénja is, de amit pedagógiailag művel azt mutogatni kéne. Középkorú néni. Általában ugyanolyan feladatok egész sorát oldjuk meg, a tipikus házi feladat gyakorlatokat órákon át csináljuk ott helyben, ahol ugyanazt az igét kell pl. ragozni 20 soron át. Aztán persze mindezt föl is olvassuk, ami végtelenül unalmas. Ráadásul mindig amikor a mi válaszainkat hallgatjuk meg, akkor sorban megyünk, szóval általában a hátsó bal sarokból elindulunk, és mindenki egy választ mond. Szóval előre tudja az ember, hogy még 15 mondatig semmit nem fog csinálni. Még szerencse, hogy az észt mobilomon van ingyen net, és lehet fb-ozni… A csoport amúgy jófej legalább, és van egy magyar lány, Beatrix, akivel elvagyunk, ha éppen már haldoklunk az unalomtól. Több példát nem is akarok sorolni a szörnyűségekre, amiket a tanár művel, nehogy véletlen valamelyik nyelvpedagógus rokonom elájuljon a képernyő előtt.

Kedden még egy órám van, Oroszország ma, gyakorlatilag tematikus nyelvóra, orosz. B2-C1, és amúgy nagyon szeretem,  a tanár aranyos, középkorú néni. Általában egy gépteremben vagyunk, és csomó interaktív menő dolog van, hogy nézzünk meg videót meg keressünk ezt meg azt a neten, amik nagyon hasznos skillek tényleg, viszont ennek is hátránya, hogy ugye végig a 90 percben ott van előttem a képernyő. És bevallom, általában meg van nyitva a 9gag, meg a fb, meg index stb. A csoport amúgy jó, sok grúz, meg lengyelek meg ez-az, néhányaknak nagyon furi akcentusuk van. És amúgy szerénytelenség nélkül állítom, hogy régen voltam olyan nyelvórán, ahol én kifejezetten a rosszabbak közt voltam, oroszból mindig a legjobbak közt voltam, és ez néha frusztrál.  De az órát szeretem, és tanulok is valamit, nem mint az észten.

Szerdán hajnali 8:30-kor kezdődik a napom, Finnugor nyelvészet órával. Valami hosszabb a hivatalos neve, de mindegy is. A tanár egy hamburgi professzor, aki tud magyarul. Nem tudom mennyire, mert mindig angolul beszélünk, és mivel nyelvész, nyilván tud vagy 100 olyan magyar szót, amit én sosem hallottam, és elméletben tökéletes lehet magyarból. A csoportban egy német csaj van,  5-6 észt, egy amerikai észt meg asszem egy finn még. Szeptemberben a tanár tartott órákat, néha nagyon parán durva nyelvészkedés volt, amikor egy  nemrég kihalt szamojéd nyelv (kamassz) mondatszerkesztésére hogyan hatottak a szibériai török nyelvek, hát akkor azért egyrészt nagyra nyílt a szemem, másrészt nem egészen tudom, hogy miért lesz ettől nekem jobb, ha ezt tudom, de mivel nem lesz visszakérdezve semmilyen módon, most azt is mondhatom, hogy ilyet is láttam.  Októberben a tanár elutazott, szóval konkrétan 4 hétig nem volt óra, most, hogy visszajött, pedig mi tartunk prezentációkat. Cím alapján választottunk esszét, megint nem a magamhoz legközelebb esőt választottam, de sebaj. 2 esszéből tartottam, az egyik a számi (politikailag korrekt megnevezése a lappoknak) helynév szubsztrátumok Észak-Oroszországban, illetve számi helynevek Finnországban :D. Nem mondom, hogy életem legizgalmasabb 50 oldala volt, amikor oldalakon keresztül arról volt szó, hogy a proto-számi szó a nyírfára az ez meg az, míg a mai finnben nemtudommi, ezért a random finn tavacska neve biztosan lapp eredetű. De ismét, örülök, hogy tágul a látóköröm egy kicsit.  Amúgy én imádom a nyelvtörit, ami eddig otthon eltén volt nyelvészetis tárgyam, általában nagyon szerettem, de ez a téma azért nem áll hozzám túl közel. Elvileg erről kéne írni egy esszét január végéig, de fölajánlotta a tanár, hogy lehet más témát választani, úgyhogy lehet, hogy végül valami magyaros (esetleg magyar nyelvű) esszéből fogok írni valamicskét.

Szerdán 10:00-től van 4 óra szünetem, ami általában úgy szokott elmenni haszontalanul, ahogy van. Kettőtől pedig a bevezetés az észt kultúra című „órám” van. Ez azt jelenti, hogy észt filmeket nézünk, elmegyünk pár múzeumba, mindezt 3 kreditért. Amúgy már láttam néhány nagyon jó filmet. És ennyi a szerdám. A tavalyi reggeltől estig egyetemen görnyedéshez képest igazán laza itt az élet, na.

Csütörtök a hosszú napom. Reggel 10:15-től Orosz külpolitika.  Ez az egyetlen előadásom, elvileg 60-an járunk ide, kb. 2/3 cserediák, 1/3 észt. Az óra angolul van. Minden hétre kell olvasni valami esszét, de mivel  előadás, föl sem tűnik a tanárnak- aki amúgy nagyon jó fej orosz pali-, ha nem vagyunk képben. Ez az óra nagyon jó lehetne, de… De sajnos teljesen túlképzett vagyok hozzá. Ez egy mesterszakos óra lenne, és elején a tanár elmondta, hogy nagyon gondoljuk meg, ha Ba-sak vagyunk, mert húú meg haaa, de én nem is értem. Olyan ostobaságokat szoktak néha kérdezni az emberek, hogy a tanárnak igaza van, hogy azt magyarázza, amit, csak azok, akik mondjuk politikatudománnyal találkoztunk már életünkben szét unják magunkat. Amikor sokakban őszintén fölmerül a kérdés, hogy miért hivatkozik folyton egy ilyen külpolitikai irányelvekről szóló cucc az ENSZ BT-re, akkor azért én is meg tudok lepődni. Aztán amikor a nyugatosok-szlavofilek cuccost vesszük elő, akkor szintén nem sok újdonság van.  Általában laptoppal járok, részben azért, hogy nézegethessem közben saját gépen a diákat és a szövegeket, amiket földolgozunk. Persze csütörtök reggel a napi hírolvasás is be szokott figyelni, amikor a tanárnak el kell magyaráznia számomra félelmetesen egyértelmű összefüggéseket.  Volt egy negyedéves házi dolgozat, rossz lett, meg lesz majd egy vizsga decemberben.

Déltől  jön a társadalomtudományok filozófiája óra, amit meg egy japán tanár tart. Én vagyok az egyedüli külföldi a 7-8 észt mellett. Itt hétről-hétre valami esszét olvasunk, egy ember prezentál, általában van idő beszélgetésre-vitára is. Szoktam élvezni. A laptopomat itt 85%-ban tényleg arra használom, hogy a szöveget nézzem, amit elemzünk :D. Már prezentáltam belőle, az jó is volt, még kell majd egy esszét is írnom. Utána megint a drága észt órám, délután 4-ig. Aztán 2 óra lyuk, ami általában pont annyira elég, hogy bolt, kaja, haza, megfőz, eszik, kávé, kapkodva elmosogat, uzsgyi vissza az orosz órára. Ez az óra este 18:15-től van 19:45-ig, ami valljuk be nem a legideálisabb idő. A hivatalos neve az órának nem is tudom mi, ugyanaz a tanár, mint az Oroszország ma órán, valami beszéd- és íráskészség fejlesztés oroszul B2-C1, vagy valami ilyesmi. Viszont nem gyűlt össze elég ember, 5-en vagyunk asszem, ezért a tanár átalakította az órát, és gyakorlatilag az szokott lenni, hogy egyik órán filmezünk, másik órán beszélünk a filmről, eddig kellett egy nagyobb fogalmazás, majd kell egyet még prezentálni is. Szeretem, csak tényleg, van alkalmasabb időpont is filmelemzésre, mint csütörtök este fél 8.  De ekkor vége is a hétnek, és kezdődik a 4 napos hétvégém. J

Összességében tehát elmondható, hogy a tanáraim vagy nem is észtek vagy rosszak, amelyik órán nem filmeket nézegetünk, akkor facebookozom, és soha még nem aludtam ennyit egyetemi karrierem alatt, mint itt.

(Amúgy elbagatellizálom, mert azért nagyon sokat számít, hogy angolul meg oroszul kell minden csinálni, írni, olvasni, és ebben messzemenően fejlődök is, és jó dolog a látóköröm tágítása, szóval HASZNOSAK az itteni tanulmányaim.)

 A  múlt hét első fele mondhatni a szokásos rend szerint haladt. Annyi különöset tudnék mondani, hogy a héten szinte többet lógtam, mint amennyit órákon voltam. Ez több okból lett így. Részben például nagyon éhes voltam, meg szerdán először betegecskének éreztem magam, ami még most is bennem van kicsit, igaz már egy hete volt az. Aztán pénteken végre valahára megjött Jocó.  (gimis osztálytársam volt, most gazdinfós Corvinuson, ezer éve jóban vagyunk, vele aztán lehet partyzni…)

Csütörtök este hosszúra sikerült egy nagyon király brit pop bulira mentünk, ami sajnos nagyon tele volt, de az Arctic Monkey- Robbie- Kaiser Chief kombó nagyon kárpótolt. (És még szerencse, hogy nem a Bank   Illusion nevű helyre mentem, ahol most vmi kis fight is volt részeg sutyerákokkal.) Szóval péntek reggel nem mondom, hogy könnyen ébredtem, de míg fölért a buszom Tallinnba addig volt időm regenerálódni, így Jocót üde és kisimult arccal fogadhattam.

Délután Tallinn városnézés, megtudtam minden otthoni pletykát. Hát mit ne mondjak… Nem csalódtam bennetek, kedves radnótisok… Ha igaz, ami igaz, akkor  nem kell félnem, a világ a helyén van még. Ja és igen, én is üdvözlök mindenkit J . Külön boldogságot jelentett Fannitól érkezett kókuszgolyó, ami akármennyire is beosztó voltam, már rég elfogyott… Jocó azt mondta, tetszett neki a város, nagyjából bejártuk délután. Aztán este ivás a koliban. Nem tudom, ki mennyire emlékszik/ követett, de lényeg az, hogy amikor augusztusban Tallinnban voltam 3 hetet, lett ott sok nemzetközi pajtim, akik többsége ott is maradt Tallinnban egy gyönyörű és menő koleszben. Szerencsémre az egyik srác éppen nem volt Tallinnban aznap, szóval aludhattunk az ő üres szobájába. Persze előtte észt sörkóstolás a szobában, addigra már gyűltek az emberek, többségében régi ismerőseim, plusz este azért még többen csatlakoztak, mire mentünk be a városba. Jocónak azt hiszem sok újdonság volt az ennyire random, ennyire vegyes nemzetközi társaságban, és a velük sodródással, én meg élveztem, hogy sokakkal újra találkoztam.

Szombaton jöttünk le Tartuba, de mivel egyikünk sem az a koránkelős típus végül délután 5 körülre értünk le. Városnézésre itt nem maradt már idő aznap, ellenben sorban mutattam be neki az embereket meg helyeket, na meg halóztunk is egy fain kis pizzériában. Elég jó buli kerekedett aznap, amit aztán egész napos vasárnapi dögléssel és sétálgatással hevertünk ki. A vasárnap valószínűleg sehol sem a legizgibb nap, de Tartuban a vasárnapok önmagukban szörnyűek. Mi két filmmel is küzdöttünk ellene, viszont még a koli is halott, mert mindenki ellébecolja az idejét a hétvégén, ezért vasárnap este, mily meglepő, a kapkodó bűntudatos tanulásé. A király beszédét végre megnéztük, nagyon király, meg aztán este beesett Liam Helsinkiből, aki meg mutatott egy tök menő ausztrál filmet. Belninkelem, mert a téma jó, könyvből készült, ami biztos nagyon király. A színészeket persze nem véletlen nem jelölték Oscarra, de adom. (Amúgy 7 részes könyvsorozat, első kötelező olvasmány a kenguruvadászoknál, többit viszont állítólag nem is nagyon olvassa senki.)

https://www.youtube.com/watch?v=f_KhErNyiq8&feature=related

 No de hétfő kárpótolt. Hétfőn azt is megnézhettünk, hogy mi van ha a város utcáin még vannak emberek is, de amúgy semmi extra nem volt. Több nap is főztünk közösen valami halót amúgy, de mivel délben keltünk jó esetben, egykor reggeliztünk, egy estebéddel lezavartuk a dolgot.  Este meg háát…Erősen csapattuk, Zavoodban. Jocó kb. minden este az olaszokkal spanolt, akiket én így kb ismerek, de tudtam, hogy cukik. Neki sikerült egyszerre vagy 4 csajt kábítani. Ez ám a fain dolog!  Kedden amúgy tárgyaltuk másokkal, hogy valamiért mindenkinek elég szépre sikerült az estéje, valószínűleg ennek van köze ahhoz, hogy az eddigi összesen 2 általam ismert ivós kártyajáték mellé még kettőt kipróbáltunk, valamint a Vilmos pálinkával is sikerült néhány embert megismertetnem :)

A kedd-szerda a tanulás jegyében telt. Észtországban először voltam kialvatlan tanulás miatt, és tegnap először tanultam a könyvtárban, 6 órát egyhuzamban, és meglepően hatékonyan. Mindez azért mert most csütörtökön volt egy prezentációm a Philosophy of Social Sciences órán, ami szerintem nagyon jól sikerült. Játékelméletről kellett két elég hardcore esszét elolvasnom, és prezentálnom. Az egyiket Harsányi írta, magyar közgazdasági Nobel-díjas. Azzal kezdtem a prezentációt, hogy második percben fölajánlottam egy túrórudi szerű észt csokit annak, aki ki tudja ejteni helyesen Harsányi nevét :D (Tanítani kéne, hogyan tudok érdeklődést fölkelteni szerintem, haha :D). Am amikor elvállaltam a témát, még nem tudtam, hogy magyar bácsi cikke lesz, csak a játékelméletet mókának tartom. A nap további részében pedig észtből volt zh, minden eddig tanított anyagból, de szerintem jó lett, szóval most az önbizalmam visszajött. (Be kell vallanom, eddig kb. semmi tanulmányi sikert nem tudtam fölmutatni itt Észtországban, szal most jól jött ez, kellett a lelkemnek.)

Ma viszont nem posztolom ezt a bejegyzést (csütörtök van), mert nincs időm átolvasni, gépelési hibákkal meg csak nem teszem föl netre, viszont mennem kell, mert Antoine és egy lett csaj, Signe, főzőcskéznek valamit, és ott kell lennem nyilván. Már csak azért is, mert Antoine az elmúlt másfél-két hétben elhagyott minket, és új barátokra talált Management és valami másik Business Lóf*sz képében, és ma tér vissza a földi emberek közé. Ezt is meg kell ünnepelni.

ps. Már van egy nagyon jó francia hagymás pite receptem, plusz találtunk egy tök király szórakozóhelyet, ami ilyen pofátlanul olcsó (mert kb. üres volt nélkülünk…), ilyen nagyon menőnek néz ki, szóval nekem az ilyen fölturbózott, fölvágni akaró Balatonborzasztó felső menő partyhely típusára emlékeztet. De jót buliztunk, ma pedig 15:10 körül nyitottam ki a szemem… És most mindjárt reggelizem valamit, még jó, hogy sötét van :D

 Eljött az egyetemen a negyedév, ami számomra egy darab esszét jelentett, mások sokkal többet szenvednek, de én kényelmesen elvagyok, pénteken jön az első magyar vendégem, Jocó, amit már nagyon várok, igaz, így nem lenne baj, ha előre tanulnék, de a tegnapi+ mai napból kiindulva semmi nem lesz ebből a nagy felelősségteljes, tisztes diák életformából.

A Hétvégén viszont elmentünk Helsinkibe, ezzel meglátogatva az utolsó finnugor államot is, és kipipálhattam a 22. EU tagállamot is listámon. Helsinkibe mentünk, egy éjszaka, két nap. 12-en mentünk, és szinte véletlen csatlakoztam be a társaságba. 6 német, 2 belga, 2 francia egy holland és én, az egyedüli kelet-európai. Volt egy német pár, a belgák is egy pár voltak, a két francia pedig Antoine és az ő francia barátnője, aki most Rigában van erasmusos diákként, én amúgy csak most találkoztam vele először. A  holland srác Wouter, a lakótársam volt, és jött még Marian lakótársunk is (ő ugye egy a sok németből), szóval messze nem voltam magányos, de amúgy a társaság elég random volt, bár jó.

Az első gond az volt, hogy elérjük a reggeli első kompot Tallinnban. Reggel 4:30-as busszal kellett indulni. Azaz kelés nekem 3:40-kor. Előtte este elmentem egy kicsit kocsmázni, mert úgy voltam vele, hogy kialudni úgysem tudom magam, szal már mindegy is. És végül is 2 óra alvás elég volt arra, hogy elmásszak a buszállomásig, és aztán ne aludjak 10 percnél többet Tallinnig. Itt viszont jött a nagyobb gond…. 8-kor indult a komp, elvileg fél órával indulás előtt be kell csekkolni. De hát minek legyen ráírva a jegyre, hogy honnan indul a komp? Tallinnban végül is csak több kilométeres tengerparti sáv van, és  kikötőnek csak 4 terminálja van egymástól több száz méterre… Szóval nem, nem az a terminál, akkor futás a másikhoz, de mégsem az, az előző nő hülye volt, oké, az a komp jóval messzebb van, stb. Szóval egy olyan 20 perc ide-oda rohanás után 8:02 perckor már teljesen kétségbeesve rohantunk, én már nem is bíztam benne, hogy elérhetjük, és végül mégis. Mint a filmekben, amikor a hajónak  már bogozzák ki a köteleit, mikor mi odaérünk, kiabálunk, ők megállnak, stb. Mivel kicsi volt a komp, tudták, hogy 12 ember hiányzik, ezért picit vártak ránk, aztán jól lecsesztek, hogy miért késtünk el, stb. De hihetetlen mázlink volt, hogy elértük.

Finnország. Finnország olyan, mint amilyennek elképzelik. Hűvös. Az emberek is, idő is; de minden nagyon rendezett, tisztességes, tiszta. Rendes, rendezett város, nyugalom, kényelem. És persze parán drága. Helsinki belvárosa egy nyugis kikötővárosnak tűnik, valahogy nem éreztem azt, hogy fővárosban vagyok. Talán mert a félmilliós népesség nem is olyan sok,  pláne, hogy az ország 5 milliós lakosságával nem olyan vízfejű, mint Magyarország vagy Lettország.  De amúgy nem csúnya, meg tényleg kellemes hangulatú. Bár mondanom sem kell, nagyon hideg volt.  A városnézés körülbelül 3-4 óra alatt meg is volt, aztán gyorsan a  hostelbe, délutáni szundira mindenkinek szüksége volt.

Este akartunk menni valahova, egyik kocsma után a másikból fordultunk ki az árak láttán, aztán rájöttünk, hogy a szupermarket+hostel kombó lenne az ideális megoldás, de ez 10 előtt 5 perccel jutott eszünkbe, és 10 után nem adnak el alkoholt a boltokban.  Még egyszer megnéztünk egy kocsmát, viszont mivel egyikünknek sem akaródzott 6,5 eurót fizetni egy pohár (3,3 deci…) sörért, ezért vissza hostelbe, ahol pár kör nindzsázás után mentünk aludni. Nindzsázás? Igen a legeslegeslegkirályabb játék evör, most ismertem meg. Minden ifinek üzenem, hogy én már ismerem az évtized powershot-ját, eszméletlenül fantasztikusan vicces, külön élvezet a köztereken gyakorlása.

Amúgy még picit maradnék a finnországi áraknál. Ugye kocsma sör min. 6 euró. Boltban sör a kozel meg egykét gagyi dolog már van 2,5 euróért, de inkább ott is 3 környéke egy sör. Nem csoda, hogy minden finn fiatal Tallinnba jár berúgni. A kajálás szintén elmondhatatlanul sok, a boltban végül Mariannal közösen vettünk magunknak reggelit, ami egy kenyér volt sajtkrémmel és sajttal, ami így két felé elosztva már ki is jött 2,2 euróból. Sonka-szalámit nem vettünk, mert fájt a szívünk 4 eurót kiadni egy csomag sonkáért, pláne amikor eszembe jutott, hogy annyi pénzért Pesten meleg kaját tudok szerezni desszerttel és üdítővel normális helyen. De am ebédelni meleg kaját ettünk, Vapiano ott konkrétan az egyik legolcsóbb hely volt, 8 pénzért kaptunk pizzát.

Az utazásunk második napját egy kirándulásnak szenteltük, Suomelinna szigetére, ami 10 perc kompozás a belvárosból, egy erőd néhány szigeten, UNESCO világörökség, és tényleg nagyon szép, kedves hely, megéri elmenni. Bár sajnos a szél nagyon erős volt, ami engem rettentően zavart. Utána viszont kezdődtek ismét a kalandjaink. Nem volt túl jó idő. A kompunk 6-kor indult volna, ötre odamentünk, és kiderült, hogy törölték a kompot a rossz idő miatt. Számoltunk a lehetőséggel, szóval ki is néztük, hogy van egy másik komp fél 7-kor. Szóval gondoltuk, hogy igen, ötkor ha kiderül , hogy nincs komp, még akkor is tudunk kajálni, és elérhetjük a másik kompot. Haha. Ugyan. A másik komp ugyanis olyan 2 kilométerrel arrébb volt, szóval akkor uzsgyi oda. Most futni nem kellett, de kajára nem maradt idő, és a sajtkrémes-sajtos szendvicsem már rég eltűnt, de hát menni kellett. Az új komphoz csak a jegy különbözetét kellett kifizetni, mert ez egy ilyen hatalmas 10 emeletes komp óriás volt, ez extra 13 eurónkba került (két sör ára…), de lényeg az, hogy elértük, és fölfértünk.  Este pedig az egyik utolsó Tallinn-Tartu busszal mentünk, ami fél 2-re ért ide, teljesen hullák voltunk már addigra természetesen. Külön vicces volt a kompon, hogy lényegében mindenki kezében volt egy nagy csomag alkohol. Vagy ilyen hatos csomag, de a legjellemzőbb a 24 3 decis sör egy nagy dobozban.

Összességében azt mondanám, hogy Finnország jó hely, szép, de azért messze nem az én országom. Vagy legalábbis Helsinki nem az én városom. Jó volt, megérte teljesen, ezt is kipipálhatom, de azért nem este hasra. (Mondjuk Pétervár olyan magasra tette a lécet kirándulásügyileg, hogy nem Helsinki hibája, hogy nem tarolt…) Fényképeket nem csináltam, mert nyilván itthon hagytam a gépemet, de elkértem másokét, szóval van már a gépemen finn kép. Azért persze sokat elmond az egész kirándulásról, hogy a legemlékezetesebb dolog az volt, hogy visszafele úton a komp folyosóján csövelve fetrengtünk, és megtudtuk, milyen az, amikor Antoine alszik. Ugyanis álmában beszél, forgolódik, néha csapkod, mindezt fél perccel azután, hogy álomba szenderül, és az sem tudja megzavarni, hogy körülötte 11 ember harsányan röhög és videózza.  Ilyenkor nem lehet fölkelteni semmivel. Kicsit sajnáltuk utána a barátnőjét (aki egy nagyon aranyos, és igen csöndes lány), bár nem minden éjszaka teszi ezt állítólag. De nagy élmény volt, tény.

Tegnap, vasárnap pedig október 23. Magyar nemzeti ünnep, úgyhogy mi mást lehet csinálni, mint magyar bulit. Ez azt jelentette, hogy szétkürtöltem a hírt, csináltam fb eventet, és lelkesítettem a magyarokat. Én csináltam pogácsát (nem  lett életem pogácsája sajna, de mindegy), Doma Tamás (nem a szobatársam, hanem a másik Tamás) csinált bundáskenyeret, Andrea magyar karszalagot, meg hozott öntapadós ilyen kis papírkát, amire fölírtunk random magyar szavakat, és mindenki kapott a pólójára egy matricát. (ribizli, költő, mellbimbó, kacsacsőrű emlős, sólyom, szakács, egybeszemöldök, paprikajancsi, nagyi stb. Végül is most fölidézve nem is voltak annyira random szavak, mert sok ember nem véletlenül lett az, ami, de ha minden sztorit leírnék, akkor otthon nem lenne mit mesélnem, másrészt meg azért ez mégis csak egy nyilvános blog, amit lehet, hogy tisztességes emberek is olvasnak…) De összességében azt hiszem jól sikerült a buli, legalább 40 ember tette itt tiszteletét a mi lakrészünkben, ami vasárnaphoz képest fantasztikus eredmény.

És hétfő? És őszintén nem tudom, hogy hova lett a napom, mert szinte semmit nem csináltam, ki sem mozdultam, és rám esteledett… Aztán kis filmezés, utána meg már nyilván semmi. Ma pedig fölkeltem direkt nem túl későn, hogy csináljak valami hasznosat, csak délután vannak óráim, most tanulgattam, meg ugye blogoltam. Eddig ennyi.

 Most kivételesen nem arról fogok írni, hogy hogyan telnek a napjaim Észtországban. Két mondatban annyit, hogy megvagyok, minden király, most éppen egy esszét kéne írnom, vasárnapig kell befejeznem, viszont pénteken-szombaton Helsinkibe megyünk, szóval jó lenne ha ma kb. befejezném, de mégis:

Úgy érzem, muszáj írnom egy másik, fontosabb témáról. Egy olyan tragédiáról, ami a hazánkat sújtja, és kötelességemnek érzem, hogy tegyek ellene. Ezt a tragédiát alkotói a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezik, holott itt minden van, csak  nemzet és együttműködés nincs.

Azt fogom a következőkben leírni, hogy miért kérlek titeket, hogy menjetek el  vasárnap, október 23-án egy tüntetésre, ha nektek sem tetszik a rendszer, amit a mi nevünkben de ellenünk építenek.

Én sajnos nem leszek Magyarországon most vasárnap, de biztosan elmennék tüntetni. Nem ábrándozom, a rendszer leváltásához politikusokra, pártokra és választásokra van szükség. (egyik rendszer sem volt még örök, a történelem pedig azt mutatja, hogy a makacs és arrogáns rendszerek hamar buknak; csak remélni tudom, hogy ez a rendszer békésen fog megbukni!) De meg kell mutatni, hogy sokan vagyunk, akik nem vagyunk elégedettek a helyzettel, ez a mi országunk, a politikának rólunk kell szólnia. Ez még messze van attól, hogy visszatérjünk egy normális rendbe, alkotmányos és törvényes, európai világba, de meg kell mutatnunk magunkat.

A föntebbi sorokban hatszor is leírtam a rendszer szót. Nem véletlenül. Milyen alapon gondolta ez a kormány, hogy rendszert kell váltaniuk? Az 52%-os fölhatalmazás tényleg óriási,  gratulálok hozzá, Gyurcsány, az SZDSZ és sokan sokat tettek ezért. Leváltottuk a kormányt, de kikérem magamnak, a rendszerhez ragaszkodjunk! 1989-ben megszületett a Harmadik Magyar Köztársaság, ez az a rendszer, amiben a győztes párt kormányt alakít, és meghagyja a lehetőséget arra, hogy a következő választásokon ugyanolyan ( vagy hasonló, nem szent tehén a választási rendszer sem) esélyekkel induljanak a pártok, mint amilyennel a korábbinál voltak. Ezt hívják demokráciának. Amire Orbán hivatkozni szokott, már az ókori görögök is ismerték, és a többség zsarnokságának hívták. (példa: A nemzeti konzultációt /…./  kiértékelve Viktor elmondta, hogy mivel az elsöprő többsége az embereknek ezt meg az gondolja, ezért pl. a tényleges életfogytiglant alkotmányba kell foglalni. hogyan? és ha az emberek többsége lelövetné a kékszeműeket??)

A kormányváltás helyett nyakunkba kaptunk egy rendszerváltást, ahol folyton háború van, hadban állunk mindennel és mindenkivel, ahol minden nemzeti; aki nem nemzeti, az nem is igazán része az államnak  (ld. Alaptörvény). Sőt új társadalmat is kell építeni. A nemzeti középosztállyal. Tudom mi az a középosztály, nem tudom milyen a nemzeti. Csak azt tudom róla, hogy tíz évesen két Igazságos Mátyás mese között meg kell tanulniuk, hogy buzinak lenni bűn, magyar ember még a háborúban is csak azért ölt, mert összeesküdtek ellenünk, de mi jók vagyunk stb. Tudták „eleink” mi az a köztársaság, az elején nem tudták mi az a Népköztársaság, aztán szépen lassan rájöttek. Így lesz ez valahogy a nemzeti középosztállyal is.

Az alkotmányról amúgy egyszer már leírtam a véleményem, nem ismételném magam: http://www.facebook.com/note.php?note_id=10150155206422842

Ez a rendszer kényszeresen keresi önmeghatározását. Holott egy normális demokráciában a kormánynak nem kell mindent a maga képére formálni, az ország folytonosan működik és él, előttük és utánuk is. Nem kell mindent újrarendezni, mindent lesöpörni, majd a semmiből újat varázsolni. Ez látjuk, hogy kapkodva, pánikolva nem megy a kormányunknak.

És mivel akarja meghatározni önmagát? Tragikus módon nem csak magát, de az országot is újra akarja definiálni. Bár a rendszer konzervatívnak hazudja magát,  az alapvető európai értékeket, a liberális demokrácia értékeit egész egyszerűen tagadja. Tagadja, hogy mindenkinek joga van tüntetni: ha a Kínai Népköztársaság képviselői itt vannak, akkor kuss a tüntetőknek; ha dolgozók kiállnak a jogaikért azok BOHÓCOK. A szerződéseket az állam saját érdeke mentén fölülírhatja, a kiemelt, háborús helyzetben; a kiemelt, azaz politikai ügyekben, a bíróság az ügyészség alárendeltje, de nem gond, mert van úgy, hogy a vádlott távolról láthatja az ügyvédjét.

A görcsös meghatározási kényszer nagyszerűen kidomborodik a szimbolikus ügyekben. Az terek átnevezése, az 1940-es (!) évek visszasírása. Legújabban Károlyi és József Attila került föl a feketelistára. Károlyi, az a gróf, aki véget akart vetni a világháborúnak, idealista volt, és tárgyalni akart a békéről, megadta az általános szavazati jogok, szociális hálót épített, saját birtokát fölosztotta…Pechje volt, mert idealizmusa a valóságba ütközött, és pechje volt, mert elárulta saját társadalmi osztályát, és elvei mentén kiállt a hazájáért.  József Attila zavaró jelenlétét meg nem is értem.  Erőltetik a rendszerüket, maguknak bizonygatják, hogy egy szép, új világ van itt kibontakozóban, erre kell az alkotmány asztala és minden egyéb hajcihő. Közben szépen csendben kilóra megveszik a szélsőjobbosokat, színházigazgatóvá lehet már előlépni, egy olyan háttérrel, és olyan pályázati anyaggal, ami hazugságokkal, blöfföléssel és undorító politikai fröcsögéssel van tele színházi program helyett. Mindezt közpénzen. Más rendezőket pedig bármilyen épkézláb érvek helyett alig bújtatott buzizás és zsidózás közepette akarnak kicsinálni KDNP-s képviselők. Persze közben Gyurcsányt, a patás ördögöt, koncepciós perbe fogják, Kijevből nem csak a csirkemell receptet lehet átvenni, ugye. (Amúgy szerintem Gyurcsány lejárt, őszintén sajnálom, hogy nem tűnt el rég a süllyesztőben, igazán nagy gátja lehet minden összefogásnak…). És ezekről Bölcs Vezérünk nem beszél, ő ennél magasztosabb ügyekkel foglalatoskodik, fölöttünk lebeg és vigyáz reánk. A pincsikutyái meg megaszondják, hogy miért egy kulcsos az az adó, aminek két sávja van…

És ha már ez a nevetséges kommunikáció ilyen, mégis milyen a gyakorlati oldal? Nos kérem szépen nézzünk csak körül! Tragikus. A beharangozott föllendülés helyett semmi nincs, az államadóság elleni harcban a megtakarítások eltűntek, az államadósság nőtt.  A nagy pánikrohamaiban Matolcsyék naponta kitalálnak egy új adónemet, ami a legkiszámíthatatlanabb módon és formában jelentkezik, hihetetlen módon torzítva minden piaci folyamatot, és bizonytalanságban tartva a vállalkozókat, munkavállalókat, bankokat befektetőket stb. A frankhitelek miatt igen sokan nehéz helyzetbe kerültek, sokak tényleg képtelenek fizetni, és a szegénységbe sodródnak. Erre mi a mi népnemzeti kormányunk megoldása? Akinek van a zsebében pár milla, az ússza meg kevesebbel, mindezt azon az áron, hogy a bankok a következő pár évbe egy fillér hitelt se tudjanak adni, ami nélkül viszont gazdasági növekedés elképzelhetetlen.

Közben persze a közmunkaprogrammal bajlódnak, és ne lepődjünk meg, hogy ha véletlenül nemzeti vállalkozók nagy megrendeléseket kapnak időnként, akkor is, ha azokra semmi szükség nincs és pazarlás. Pazarló, mint az egész állam. Továbbra is. Évtizedes probléma ez, gyerünk, erre van a fölhatalmazás, nem másra! De semmit nem érnek el. Minden intézményt a politika alárendeltjévé tesznek, a közigazgatástól a hatósági állatorvosokon át a médiáig minden pozícióhoz a párttagság az egyedüli feltétel, a szakmaiság, tapasztalat, hozzáértés csak sokkal a lojalitás után következhet.

A nagy együttműködésben elfelejtenek egyeztetni. Tudjuk, hogy rossz a nyugdíjrendszer, a korkedvezmény nyilvánvalóan így fönntarthatatlan hosszabb távon, de ne legyünk nevetségesek, egy 5 éve nyugdíjba KÜLDÖTT határőr, aki végezte a dolgát X évig, pontosan tudjuk, hogy 0 eséllyel indul a munkaerőpiacon. Pláne olyan időben, ahol nem hogy akkora növekedés nincs, mint Kínában, minden államok legjobbikában, de nagy esély van újabb recessziós hullámra. Sajnos Matolcsyék még nem láttak Európa térképet, nem tudják, hogy van egy EU nevű dolog, amit meg is szavaztunk, a gazdaságunk kicsi és nyitott, exportálni lehet, importot fölpörgetni nem is érné meg, függünk Nyugat-Európától… Nem szeretném tovább ismételgetni a közgazdasági közhelyeket- vagy a közgazdasági iskola középszintű érettségi tételeit, ahogy tetszik- néha úgy tűnik nagyon el vannak tévedve.

A kormány nem az egyetlen szereplő a politikában, minden területhez más is tartozik. És igen, a demokrácia az egyeztetésről és kompromisszumokról kell hogy szóljon. A szakszervezetek azért vannak, hogy velük egyeztessen a kormány, ne röhögje ki őket, ne csináljon belőlük hülyét.  És amikor tüntetnek a kormány ellen hangos kurvaanyázások közepette, akkor ne próbálja Sz. Petike az 5. béből megmagyarázni, hogy mennyire egyetértenek mindenben.  A munka törvénykönyvének csúfolt szennyet pedig szokásos módon a realitások ellenében kell megírni, egy álmos estén elfogadni a Parlamentben, hogy másnap az ország gojóstola aláfirkanthassa, ha pedig minden épeszű jogállami normának ellentmond, sebaj; kétharmaddal az kerül az alkotmányba, amit csak akarunk!

És vannak ám még egyéb területek is. Az oktatásról nem szívesen beszélek, mert nagyon ideges leszek hamar. A közoktatás koncepciója kirekesztő, megbélyegző, sem a gyereket sem a tanárt semmi nem motiválja. Maximum bünteti bármi olyanért, ami nem a megszokott. (Pl. ha a gyerek nem iskolaérett X évesen, akkor mehet kisegítőbe örökre kb, ne szépítsünk, ez ezt jelenti.) Továbbá nyilvánvalóan nincsenek arányban Rózsi néni tervei és a hozzájuk rendelhető pénzek. A felsőoktatás mai állapotában szerintem is tarthatatlan, de az az ötletelgetés, ami körülötte folyik fölháborító, magam sem tudom, hogy milyen egyetemen fogok végezni. (Ma Corvinusnak hívják…) Tényleg túl sok felsőoktatási intézmény van, túl sok diákkal, de az, hogy bevezetünk tandíjat, amit másnak hívunk, nem a színvonalat erősíti, csak a társadalmi mobilitást korlátozza. Arról nem is beszélve, hogy az egyetem utáni röghöz kötés fölháborító az Európai Unióban, ahol igen is nem érhetne hátrány  azért, mert egy másik tagállamban támad kedvem dolgozni. (Mert ott még az éhenhaláshoz szükséges pénznél többet kapok, lehet, hogy ezért mennék?!)

És ott van még, zárásként, a szegényellenes politika. Mert ha elég ideig büntetjük a szegényeket, akkor biztosan megszűnnek létezni. A kiszolgáltatott, nehéz helyzetben lévő embereket segítsük azzal, hogy odarugdossuk őket, ahol nem akarnak lenni. Gratulálok, kedves Mátéka, az origós interjúban szépen kifejti, hogy elégedetlen a hajléktalanellátók működésével, ezért tuszkoljunk oda be mindenkit, mert az uraságnak nem tetszik a szaguk.( http://www.origo.hu/itthon/20111013-interju-kocsis-mate-jozsefvarosi-polgarmesterrel-a-keruleti-hajlektalanokkal-kapcsolatos-akciokrol.html). Ez beteges gondolatmenet. Én nem vagyok az a fajta, aki miközben e-bayen megrendelem a Che Guevarás pólómat, nagyban osztom az észt a kapitalizmus mocskáról; sőt, ki kell mondani, sok hajléktalan a maga hibájából került olyan helyzetben, ahol van, de ez nem jelenti azt, hogy akkor most örökre végük, meg hogy nem érdemelnek segítséget. És pláne nem bűnözők.

Összegezve tehát azt mondom én is, amit sokan. Nem, nem tetszik a rendszer! Nagyon nem akarok ilyen országban élni. De elmenni sem akarok! Magyarországon akarok élni, itt Európában! Ha egy kicsit is egyetértesz a gondolataimmal,vagy legalább valamiben meggyőztelek, kérlek: Menj el tüntetni vasárnap egy élhetőbb, normálisabb Magyarországért!

 Jajj, jajj bocsánat és bocsánat. Nagyon régen nem írtam. Minden rendben, csak el vagyok havazva a dolgokkal nagyon. Amúgy erről jut eszembe, hogy hó az még nincs, de hideg és sötét már van. éjszakánként 0°C körül van már, és nappal a 10°C az tök jó. De megint nem szeretnélek titeket minden apró részlettel untatni (habár elég mozgalmas életem van itt).

A mai bejegyzésemet az észtekkel való kapcsolatomra szeretném szentelni, mert erről még keveset írtam, és mert ez az idő előrehaladtával egyre intenzívebb, míg nemzetközi diáksereg fronton ha nem is állandósul, de alapvetően megmaradt, hogy kikkel töltöm a legtöbb időt (ausztrál, francia, osztrákok (2) litvánok (2) az élen, őket követi végtelen sok német, meg olasz, meg cseh, meg magyar, meg grúz, meg holland, meg brit, meg amerikai akikkel  szintén sok időt töltök együtt).

Sok cserediák követi el azt a számomra elképzelhetetlenül ostoba dolgot, hogy alig találkozik helyiekkel.  Természetesen tök jó és könnyű ellenni a vegyes és izgi erasmusos emberek között, de számomra akárhova is megyek külföldre, érdekel, hogy ott milyenek az emberek. Hát hogy a fenébe ne érdekelnének ott, ahol egy fél évet élek?! Minden kedves olvasómnak üzenem, aki a jövőben menni fog hasonló módon cserediáknak valahova (Fanni!), hogy a legjobb és legkirályabb mégis csak a helyi dolgokat megismerni! Ez amúgy sokszor megerőltető, és keresni kell a színhelyeket ehhez, mert könnyű elkényelmesedni, akkor pláne ha van ott honfitársad, akivel együtt lehetsz sokat (Fannnniiiiiii!!!). De megéri váltani.

Pár hete nt-s barátaimnál volt egy kis (Kiss, haha) főzőest Pesten, és csorogtak könnyeim, hogy nem lehettem ott, de amikor később mesélték (igazándiból a Laci mesélte), hogy  húú tök jó volt, mert voltak ott erasmusos diákok is, és háhá milyen jó arcok voltak stb. Majdnem megköszöntem neki a bókot, mert meglepően  átalakul az ember identitása (ez is megérne egy posztot), és ha valaki „a cserediákokat” dicséri, az kb olyan, mint amikor a magyarokat dicsérik nekem külföldiek. Szívesen magamra veszem.

Szóval mik is az én színtereim, ahol találkozom észtekkel: az első, a legizgibb bizonyos szempontból, azok az észtek, akik magyarul tanulnak. Azóta is találkoztam még néhánnyal, és egyik srác, aki mester szakos, és mint kiderült ilyen nagy szervezkedő,  elhívott egy gólyáknak szervezett eseményre. Úgyhogy volt szerencsém a tartui egyetem finnugor szakos gólyáinak avatásán részt venni. Amúgy itt a gólyák rókák (mármint az első évesek,  észtül robane) és a finnugor szakosok rövidítése sugri (mert soome-ugri nyelvek), szóval ott is megismertem egy csomó sugri robane-t :D. Amúgy az avatás nagyon vicces volt, az elején egy akadályverseny volt a városnak több pontján, az egyikhez mentem oda, ahol az ismerősöm csinálta a feladatot.  De a legkirályabb utána jött. Egy (számomra random) észt költő szobrához átvonultunk az akadályverseny végén, ahol az volt a gólyák feladata, hogy szivaccsal és vodkával megmossák a szobrot. Létrát is hoztak hozzá, mert nagyobb a szobor, mint egy életnagyságú szobor (kb 2,5-3 méteres). Ezután pedig jött a „megkeresztelés” amikor templomi szertartást utánozva kaptak a gólyák egy-egy ostyát (ami valójában káposztalevél volt) + ittak valamilyen borból, majd egy karddal lovaggá is ütötték őket. Ezután átmentünk egy ilyen kultúrház szerű izébe, és ott volt evés-ivás mulatozás, még játékok, amikből én nem mindig értettem túl sokat, de azért vicces volt. Meg mindenki körbeállt, és bemutatkozott, és én is elmondtam, hogy ki és mi vagyok és mit keresek ott észtül, kb 50 ember előtt. Self high five!

Amúgy gyakorlatilag minden észt, akivel magyarul beszéltem nagyon kedves, és szimpi. Remélem fogok tudni még velük haverkodni. Egyik észt csaj erőltette, hogy beszéljünk észtül, ami nekem nehéz, de szükségem van erre, és  ők aztán átérzik a helyzetemet, azt hiszem.(Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, lehet, hogy valaki megtalálja a blogom, szóval nem szabad rosszat írnom róluk. :D)

A másik fő csoport, akikkel sokat lógok együtt, az Aegee Tartu. A teljese boardon (vezetőség) túl szinte már minden aktívabb tagot ismerek, és fantasztikusan jó arcok. Ugye Rigában ismertem meg közülük pár embert, és azóta járok a programjaikra. Elmentem az egyik board tag házibulijára, ami nagyon móka volt, első észt házibulim,  ott is beszélgettem kicsit észtül az elnökkel (Mayri, nagyon  nagyon bírom, hihetetlen kedves, nyitott és vicces csaj). Amúgy ahhoz a házibulihoz szálltam először buszra Tartun belüli közlekedésre, és kb. meglepődtem, hogy a belvárostól fél órát lehet buszozni Tartuban, és még akkor is ilyen Mátyásföld hangulatú hely van, szóval még az sem volt a világvégén. De ez asszem olyan egy hete volt, ahogy a gólyaavatás is másfél hete.

Most csütörtökön volt egy másik programjuk, főzőest. Ilyen állítólag rendszeresen szokott lenni, elmennek valakinek a lakásába (két board tag együtt bérel lakást, szóval nyilván oda), és kiválasztanak egy országot, és annak a kajáját főzik, csinálnak/mutatnak valami kulturálisabb dolgot is, és aztán jól elvannak. Amikor volt ilyen programterv megbeszélés, akkor nem is én vetettem föl, hogy legyen magyar a téma, de persze nyilván miattam jött az ötlet. Úgyhogy meg lettem bízva recept és „valami kulturális” kitalálására. Közben teljesen elfelejtettem, hogy ezt melyik napra beszéltük meg, és leszerveztem Antoine-nal, Liammal és Antanas-szal (litván srác, nagyon bírom), hogy akkor majd csütörtökön együtt piálunk. Szóval, amikor rájöttem feledékenységemre, akkor szóltam nekik meg észteknek is, hogy ez van, és akkor inkább ők hárman is nézzenek el a főzős estére, és akkor főzés+kajálás után megyünk együtt városba, és piálunk! Így is lett, és az este nagyon jól sikerült.

Kajának gulyásleves, amúgy disznóból, és másodiknak meg palacsinta (és extrának hortobágyi húsos palacsinta is) volt a kaja. A főzésben én jeleskedtem, mivel sajnos a receptek fb üzenetben voltak meg nekem magyarul, és az angol „konyhanyelvet” nem ismertem eddig (aprítani, pirítani, fakanál, fedő stb.), ezen persze Liam nagyon jól szórakozott. De persze a 17 emberből a többség valamicske dolgot csinált. A gulyáslevesbe elég lett volna kevesebb répa, mert így kicsit édesebb lett a kelleténél, de mivel senki nem tudta ezt, meg azért finom volt így is, király volt.  A palacsintát nem én sütöttem, és sokkal vastagabbak lettek, mint ahogy magyaroknál szokás, de finom volt az is. (és a mi családi receptünk szerint készült, szóval nagyon magyar volt!!). A „legyen valami kultúra” részt pedig úgy oldottam meg (azon kívül, h végig csak magyar zenék szóltak a gépemről), hogy „megtanítottam magyarul olvasni” az észteket. Kis táblákra fölírtam, h Szia, Budapest, Papp Roland vagyok, egészségedre stb. Vicces volt. Itt vetném közbe, hogy nyilván mindig mindenki tudni akarja minden nyelven, hogy mit kell mondani koccintáskor. Kedves magyarok, adjuk föl az egészségedre szó megtanítását! Sokkal egyszerűbb, ha gyorsan elmondatjuk velük azt az angol mondatot, hogy  ” I can shake a tree” . Egyrészt vicces, másrészt megmarad nekik, harmadrészt néha tényleg nagyon hasonlít az eredetire :)

Ennek  a nyelvtanításnak nagyon nagy sikere volt, aztán jött a keményebb kultúra, kiosztottam pár példányban Radnótitól a Nem tudhatom c. versét, megtaláltam az angol fordítását. Észt fordítással akartam valami magyar verset vinni, de neten csak a János vitézt találtam, és persze láttam, hogy Észtország minden könyvtára tele van magyar irodalommal,  de sokat nem segített ez nekem. Amúgy ajánlom minden külföldiekkel haverkodó és/vagy idegen nyelven tanuló ismerősömnek a következő honlapot:  http://www.babelmatrix.org/  . A versemnek is nagy sikere volt, amúgy a Nem tudhatom  a top 5 versemben van, de az Esti kérdés csak franciául volt, Hajnali részegség túl hosszú, és sok nagy kedvencem sajnos nincs ezen a honlapon sem. Aztán a vers után még kérdezgettek Magyarországról, meg mondtam nekik fun facteket is.

Közben ezen az estén kiderült újra meg újra, hogy mekkora király is az Aegee. Több szaktársammal is utaztak nyári egyetemen tartuiak mint kiderült. Külön vicces, hogy lakótársam, Wouter a holland srác nagy spanja egy észt csaj, mikor én Tartuba jöttem, addigra a lakásunk már ismerte őt, és csomót lógott itt. Ő volt az egyik első észt Tartuban, akivel 3 mondatnál többet beszéltem. Később kiderült, hogy aegee-s. Aztán pedig kiderült, hogy tavaszi félévben Voronyezsben volt, és természetesen onnan is van ezer  közös ismerősünk…(A Voronyezsi Egyetem és Tartui Egyetem szoros kapcsolatokat ápolnak, rengeteg cserediák megy ide-oda .) Szóval lassan eljön a pillanat, amikor hivatalossá tehetem, hogy a „világon mindenki elérhető hat kézfogással” elméletet a saját esetemben- leszűkítve az európai diákokra-, bátran bevállalhatom a 4 kézfogás próbáját is. Amúgy külön jó volt a lelkünknek, hogy a litván srácnak nagyon megtetszett a dolog, és csomót dumálta az Aegee-ről az észtekkel. Antanas tök lelkes amúgy is ilyen önkénteskedő, világmegváltó dolgokban, és az ő városában, Kaunasban pár éve meghalt az Aegee. Viszont állítólag már vannak, akik szeretnék visszahozni. És Antanas most irtó lelkes lett, hogy húú meg haa, meg ha hazamegy akkor tökre meg kellene csinálni!! Úgyhogy ha újra fog alakulni egy szép napon az Aegee Kaunas, akkor könnyen lehet, hogy az én feledékenységemnek is lesz benne szerepe. Hiszen ha nem felejtem el a főzőest időpontját,  akkor az én haverjaim sosem ismerik meg az Aegee Tartut…

 Éppen tegnap volt két hónapos a bimbódzó kapcsolatom Észtországgal. Két hónapja hagytam el Budapestet, már nagyon nagyon meghaladtam az összes eddigi rekordomat, és közeleg a félidő is amúgy.

Néhány hónappal ezelőtt, még otthon megállapítottam, hogy amit különösen várok az Erasmusos félévemben, az nem maga az utazás meg az, hogy külföldön legyek, olyan már volt sok, hanem sokkal inkább az, hogy milyen egy teljesen más városban élni. Élni, és semmi különös dolgot nem csinálni, hanem egy napi rutin szerint meglenni. És rájöttem, hogy azt vártam nagyon, hogy meglegyenek az olyan napjaim, amikor semmi különös nem történik, „csak a szokásos”. Nos, most bejöttek ezek a napok. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érezném jól magam, ó dehogynem; csak éppen nem tudok semmi őrületes újdonságról beszámolni.

Sokat kell tanulnom, és igen, Erasmuson vagyok, mégis tanulok. Sokan szeretik ezt a közhelyet, hogy az Erasmus csak a partyról szól, meg egyetem az így nincs is kábé stb. És az igazat megvallva sokan eszerint is élnek. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha életemben egy huzamban ennyit elmentem volna valahova szórakozni. De a tanulás is itt van. Ráadásul szerencsére leginkább olyat tanulok, ami érdekel, és akkor vannak elvárásaim magammal szemben. Ami meg uncsi, ott is a nyelvtanulás (oroszul meg angolul kell olvasnom) némi kihívást ad, bár őszintén nem mindig volt ez elég ahhoz, hogy végigszenvedjem magam az olvasmányokon. Az, hogy otthonra is kell tanulom és dolgokat csinálnom pontosan azt jelenti, hogy sosem tudom azt mondani, hogy végeztem a tanulással. (A másik ilyen pont az észt nyelv- ha az ember komolyan akar nyelvet tanulni, sosem „végezhet vele”, a házim meglehet, de az meg más.)

Tehát összefoglalva, most októberre eléggé elmerültem a tanulásba, vége a nagy szabadságnak, már kell számolnom, hogy mikorra jövök haza, mennyit mikor hogy olvasok, tanulok stb. De az ősz mást is hozott. Tartu szeptemberben (és augusztus utolsó 3 napján) is szép volt, de most már egyszerűen gyönyörű. A hétvégén szeretnék majd jó sok fotót csinálni, mert meseszép a sok színes falevél, a nagy tágas parkokban, és mivel itt sokat esik a fű olyan zöld, amilyet rajzolni szokás. Egyre jobban megszeretem ezt a várost.

Most, hogy nagyon nincs mit mesélnem, viszont már elég hosszú időt eltöltöttem itt beszámolnék néhány helyről, ami a tartui nemzetközi diáksereg életében fontos. Talán ezek a kis apróságok, és érdekesek. Mert engem a haverjaim környezete meg érdekességei meg furcsaságai jobban is érdekelnek, mint hogy melyik nap hány sört ittak.

A Raatuse. A kollégium, Raatuse utca 22. Nagy, szép, modern. kívülről és belülről is.

http://tartu.files.wordpress.com/2007/09/raatuse-outside.jpg?w=500

én a másik oldalon lakom. Annyira sokat nem tudok róla mondani, olyan élményeim és kötődéseim vannak hozzá, mint egy kollégiumhoz :D

A kollégiumtól elindulva egy kis bevásárlóközpont-szerű izé van. Mindig üres, a Récsei Centerre emlékeztet. Aki tudja milyen a Récsei, az már érti is, hogy miről beszélek. Aki pedig Pesten lakik és nem hallott még erről a fergeteges plázáról, az sem véletlen. Szóval itt van egy darab szupermarket. A Comarket. Rossz, és drága. A zöldségek kb félig rohadtak, friss dolog kb nincs, mégis nagyon sokszor megyünk oda. Valószínűleg ők is tudják, hogy rosszak, csak a kolesz 6-700 diákja időnként elég lusta ahhoz, hogy elmenjen 4-500 méternyire a két jó pláza valamelyikébe.

Szintén még az utcánkban van egy kajálda, Metro a neve, ők is belőlünk élnek. Ilyen gyorskajálda szerű, és nagyon kultikus a számunkra. Csütörtök és szombat között hajnali 3 vagy 4-ig nyitva vannak. Egyszer bementünk oda buli után, (itt gyrosos nincs a környékünkön, szal ez maradt), rendeltem egy adag sült krumplit, kb tök nagy tömeg volt, nyújtottam a pénzemet 5 percig, a pénztáros feje hat felé állt,  én türelmesen vártam. Aztán olyan további sok perc után azt vettem észre, hogy már 10 másik embert kiszolgáltak, és mindenki fizetett, és mennénk tovább. És vártam még a pénztárnál, de senki nem jött. De nem akartam, hogy a többiek rám várjanak még tovább, úgyhogy kénytelen  voltam lelépni egy ingyen krumplival. Pedig én tényleg akartam is fizetni! De ezzel tovább bővült a külföldi bűneim sora, a poharak, plédek és törölközők után már egy krumplival is.

A híd. A belváros tőlünk körülbelül 2 percre van. Egy szép kis parkon kell áthaladni, és utána a folyó, az Emajõgi, (Anyafolyó), sok híd van rajta, de mellettünk egy gyaloghíd van.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c0/Arch_bridge_in_Tartu.jpg/300px-Arch_bridge_in_Tartu.jpg
Amit láttok ilyen boltívet, az elég széles, minimum fél méter. Ehhez a hídhoz kapcsolódik egy próbatétel.  Az a lényeg, hogy az addig nem vagy igazi tartui diák, amíg nem csináltál meg három dolgot. Az első, hogy sétálj át a boltíves fönti részen a hídon. Amúgy nem olyan para, amilyennek hangzik, mert tényleg nem meredek annyira, meg van hely, meg van egy feelingje fönt iszogatni, de azért nekem elég volt egyszer megcsinálni. Amúgy pont múlt pénteken egy észt diák nagyon részeg volt, és viccesnek gondolta, ha meztelenül leugrik a hídról.(Nem föntről, csak simán a sétálós részéről)  Ott maradt szegény. A víz nem túl mély, tele van kövekkel stb. Nem volt túl kellemes érzés minden nap látni a sok gyertyát a hídon, eléggé megrázott ez az eset szerintem mindenkit.

Most sem kell sokat menni a virtuális túránkon,  egyből ott van a Városháza tér (Raekoja plats). Innen nagyon híres épület egy ferde ház. Nem tudom miért ferde, de nagyon vicces. Amúgy nekem két hétbe telt, mert nem értem hogyan lehet, de nem vettem észre, hogy ferde. És már hallottam, hogy van egy ferde ház, de gondoltam, hogy valahogy kimaradt még. Valójában naponta ezerszer elmegyek mellette. Szintén a főtéren, ami tele van kávézókkal, ahova mi nem járunk amúgy, van egy szobor. Csókolózó diákok szobra. (suudlevad tudengid) Ami egy szökőkút. Ehhez kapcsolódik a második „challange” a tartui diákok életében, meg kell fürödni a szökőkútban. Ezt én még nem tettem meg.

A Városháza térről nyílik sok utca, köztük két sétálóutca, jobbra a Rüütli, az a „partyutca” tele van kocsmákkal, és mivel itt nem lehet bent dohányozni, minden kocsma előtt a népek cigiznek és spanolnak, elég jó hangulata szokott lenni. Körülbelül 5-6 kocsma van a belvárosban, ami jó hangulatú, és be lehet ülni rendesen, és nem járnak oda gáz arcok (ált.), ami számomra elég vicces. Azt számolgattam, hogy mondjuk Pesten, ahova „szoktam járni”, mondjuk a Hintaló, ott voltam 6-7 alkalommal, egy éve ismerem a helyet. Vagy Sirályban sem voltam 10-nél többször, bár évek óta ismerem. Itt a Zavoodban, ahol valamiért minden party végződik, már vagy 10-szer voltam. Hát igen. Kicsi a belváros.

A belvárosban van vagy 3 pláza, meg kicsit messzebb én még további 2-ről tudok, de biztos van még kintebb több is. (Plusz rengeteg ilyen Récsei-szerű pár bolt együtt dolog.) Eddig csak kajavásárlást meg ilyeneket intéztem, hamarosan eljön az idő, amikor kénytelen leszek kabátot venni télre, és akkor majd jobban fölfedezem őket.

A tartui helyek leírását meg majd még folytatom.

Amúgy most  fog érkezni az első látogatóm, Vítek, a cseh srác, akivel folyton együtt lógtunk Tallinnban, már várom, tuti móka lesz. És tegnap megfőztem életem első gulyását (magyarul hívjuk csak pörköltnek :D) ezzel ünnepelvén két hónapos románcomat Észtországgal. Hamarosan újra jelentkezem. Üdv!

 Az az igazság, hogy kicsit aggódtam, hogy annyira jó volt Péterváron minden, hogy most tiszta depressziós leszek itt, de ez a post-happiness depression mindössze néhány unalmas csütörtöki órán kerülgetett, amikor fáradt voltam, untam az életem, és még fél lábbal a ruszkiknál voltam.

Hazaértem csütörtök hajnalban Oroszországból,  és csütörtök egész nap órákon ültem, természetesen teljesen készületlenül mindenhova, de nem volt azért gáz. Este nem volt sok kedvem elmenni sehova, teljesen hulla voltam, de az AEGEE Tartunak volt egy kis összejövetele, ahova megígértem, hogy elmegyek. El is mentem, egy ilyen nagyon nyugis kocsmában voltak, én kicsit késtem, de ilyen összerázó csapatépítő fun játékokat játszottunk (egyet tanultam, amit majd következő ifitáborban föltétlen elsütök), olyan tucatnyi lány, 2 fiú meg én. Kb a felüket akkor ismertem meg, elég jól elvoltunk, majd valamivel később bementünk a belvárosba (ahol kezdtünk „messze volt” a fő tértől olyan 15 perc sétára, kolimtól 20 percre…), iszogattunk egy helyen, és amikor már csak páran maradtak, szerencsére pont azok, akiket ismertem és szimpik, akkor kaptam a drótot a többiektől, hogy mindenki a Zavoodban iszik. Ekkor át oda, ott lespanoltam az ismerősökkel, mindenkinek elmeséltem, hogy úúúú mennyire fantasztikus volt Pétervár, meg így jó meg úgy jó stb.

Elkezdtem dumálni két némettel, akiket így alig ismertem, egyikükkel egy észtre járok, és elkezdtünk dumálni. És kitalálták, hogy másnap (pénteken) menjünk el Pärnuba, a legfontosabb  üdülővárosba, a tenger partján. Mondtam is, hogy jajj hát én azt terveztem, hogy holnap kezdek tanulni…. De végül beleegyeztem, ők mentek egy kört, körbekérdeztek pár embert, hogy kinek van kedve csatlakozni stb. Iphone-on kinézték, hogy mikor indul a busz, szóval megegyeztünk, h 10:00-kor indulás. Aztán elváltak útjaink, én másokkal mentem tovább inni. Antoine-nal, meg ő nagy spanjával egy nagyon aranyos litván sráccal Antanas-szal  meg pár számomra ismeretlen litvánnal mentünk át a másik kultikus tartui helyre, a Nottba. Amiről híres:  5 euró=10 feles koktél… 5 után értem haza…

Amikor 9:30-kor csörgött az órám, nem volt könnyű az ébredés, meg hát nem is tudtam, hogy hát mégis kb. ismeretlen emberek, valami random város, stb. Aztán meggyőztem magam, és nagyon jó döntés volt. Végül öten mentünk. A két német srác, egy lengyel csaj, akivel párszor dumáltam, meg egy litván csaj, akit akkor láttam először. És nagyon király volt. A város, Pärnu, a „nyári fővárosa” Észtországnak, 45 000-es lakossággal, elég régi történelme van, rengeteg szép házzal. Kajáltunk egy nagyot, majd találtunk Niklas (egyik német) útikönyve alapján egy fantasztikus kávézót. Ilyen régi, mondjuk századelős nappali hangulata volt, 3 vagy 4 szoba volt, a kávé isteni, és a sütik…. szavak nincsenek rá, mennyire fantasztikus volt. És eléggé el volt dugva, szóval csak úgy tuti nem sétáltunk volna be. Eddigre már teljesen összehangolódtunk mi öten, végig oltogattuk egymást, rengeteget poénkodtunk, stb. Aztán pedig séta a tengerparthoz. És igen! Szeptember utolsó napján fürödtem a Balti-tengerben!!! És nem is volt olyan vészes. Majd még sétálgattunk nagyokat, vissza Tartuba, este kilencre értünk ide. Visszaúton a másik német srác, Daniel nem aludt, a többiek kidőltek, szóval vele megváltottuk a világot, és a busz angolul értő közönsége most már bizonyára mindent tud az euró jövőjéről, Görögország sorsáról (Daniel ilyen kb. K karos közgázt tanul otthon), valamint elmélyedhettek a magyarországi cigányság helyzetében, és a magyar kormány által gazdaságpolitikának csúfolt ötletelés ellenfülkeforradalmár magyarázatát is meghallgathatták.

Ma viszont végre TÉNYLEG elkezdtem tanulni. Szobatársam hajnalban elutazott két napra, szóval hangos zene mellett tanultam kb. egész nap. (Nem kell sajnálni, max 3 órát ha valójában tanulással töltöttem eddig.) Viszont nem érzem, hogy haladnék, ugyanis a házijaim alig készültek. Merthogy ma elkezdtem csinálni a dolgokat az eltés óráimra. Hálás vagyok az eltés tanáraimnak, mert tényleg kedvesek voltak, és igazándiból tök nagy szívesség tőlük, hogy majd külön fognak velem foglalkozni meg levizsgáztatnak utólag stb. mert végül is senki nem kért rá, hogy jöjjek el Észtországba. Úgyhogy kötelességemnek érzem most, hogy amennyire csak tudok up-to-date legyek pl. a nyelvfejlesztésben. Arról nem is beszélve, hogy januárban ha hazamegyek nyilván belegebednék, ha a vizsgára tanulva egy hét alatt kéne sok száz szót meg nyelvtant meg X tankönyvet beseggelnem meg sok száz oldal szépirodalmat elolvasnom. Szóval már csak ezért sincs más választásom. De holnap holnapután is hétvégém van, és akkor talán már az itteni házikra is sor kerülhet.

 Hát az a fantasztikus dolog történt velem, hogy sikerült elnéznem, hogy melyik pétervári buszállomáson mikor lesz a buszom. Szóval pár extra órát eltölthettem Péterváron. De szerencsére Roman elvitt egy kocsmába, szóval csak eltelt az a néhány óra; és valljuk be, elég mázli, hogy éppen megy egy busz fél12-től fél7-ig, és pont elérhetem még a 10:15-kor kezdődő órámat. Mindenképpen beszámolok majd, hogy sikerült-e vagy sem :D

Hogy mi történt velem az elmúlt pár napban itt Oroszországban, azt nem szeretném túlragozni. Természetesen sokat sétáltam,  sokat voltam Csiziékkel, még többet Romannal. Voltam official városnézésen, mert Csiziék egyemén pont azt szerveztek, tök ingyen, hát nyilván mentem. Sok új nem volt, mert az épületek többségét már láttam, de azért persze sok újat megtudtam a városról meg az épületekről stb.  Ma pedig voltam egy félelmetesen gyönyörű parkban, teljesen elolvadtam, egy szigeten van, közepén tavacskák, rengeteg mókus mindenütt, szélén már maga a tenger. Undorító. De tényleg. Dorcsi, ha látnád, lehet, h átgondolnád azt a Tettye dolgot is. Képek fb-n hamarosan!

Amúgy is jó sokszor már megkaptam, hogy túl hosszan írok, hát most akkor nem fogok ilyen eseménytörténetekkel bajlódni. Inkább pár vicces dolgot az oroszokról. Ugye megvan a klasszikus idézet, ami után most lusta vagyok guglizni, hogy Oroszországban csak hinni lehet, ráció nem értheti. Hát tényleg. Az oroszok a matematika szabályait is áthágják szerintem. Ugye a fizetések kisebbek, ez tény. Viszont itt minden nagyon drága. Egy kávé egy coffeeshop companyban ( csak a Nyevszkijen van vagy 5) olyan 170-180 rubel, azaz 1200 ft mondjuk. Minden kávézó mindig tele van,a kocsmák is, ahol 100-200 rubel egy sör (oké, egy rubel most olyan 6,7 ft, számoljatok magatoktól innentől).  Nem is értem, miből telik rá nekik. És akkor ott vannak a ruháik. Minden orosz nő úgy megy az utcára mint a mi kis teenágereink egy szalagavató afterpartyra. Teljes hadfelszerelésben, és hát olyanok is… De lényeg az, hogy nagyon menő ruhákat hordanak, és csak olyanokat, holott itt minden ruha még a magyaroknál is drágábbak. Akartam venni egy sálat, igaz a Nyevszkij közelében néztem, de 2000 rubel teljesen nonszensz. És tényleg nem értem, mert persze, vannak orosz milliárdosok, de ők nem tudják megtölteni az összes kocsmát, boltot, kávézót etc. De honnan van erre pénzük?!

Most, eme mondhatni szinte már aktualizáló újévi intermezzóm után még pár furcsaság innét. Hatalmas élmény magyarul olvasni a pétervári metrón. Mindenki nézegeti azokat a furcsa betűket. Óh, ha tudták volna, hogy spec pont Oroszországról olvasok egy könyvet! De nekik épp elég volt a sok ú, ű, é betű szerintem. Btw. ha már itt tartunk, a metró Péterváron szép, de közel sem annyira, mint Moszkvában. És ezzel el is mondtam az egyetlen dolgot, ami Moszkvában jobb, mint Szentpéterváron... Minden más szempontból szebb, jobb, élhetőbb, kellemesebb satöbbi ez a város.

Amit még akartam írni, hogy megtiszteltetés, hogy éppen itt lehettem, amikor kiderült, hogy lesz szerencséjük még vagy 6 évig Vlagyimir apjukhoz az oroszoknak. Nem szeretek ítélkezni külföldi politikai ügyekben, de  azért biztos nem ideális, hogy a választásnak az esélye sincs meg.

Szóval: Pétervár király hely, tuti visszajövök még ide, gyönyörű és élhető meg minden.  Ősszel most különösen szép, meg én vagy 2 napot is elcsíptem a kb. 30 napsütéses napból, ami egy évben itt van. De Roman maga mondta, hogy egy nagy hátránya van: Oroszországban van. És tényleg. Jó éjt!

ps.: valóban, 6:30-ra értem Tartuba, a határon a várakozás botrány, természetesen a mai 10.15-ös előadásom nem jött össze, de 12:15-re összekapartam magam. De még fél lábbal ott vagyok :D

 Azt hiszem, hogy a címadásokkal már végérvényesen áttértem a rossz szóviccekre,  de ezen kívül remélem semmilyen más fájdalmas pontot nem okoz a blogom olvasása. Talán csak irigységet. Péterváron töltött napjaim eddig tökéletesek voltak. Egyből beleszerettem ebbe a városba, ami számomra magasan a legjobb város Oroszországban. Legegyszerűbb lesz leírni időrendben, hogy milyen ingerek és hogyan értek, de előbb néhány szereplőt tisztáznom kell.

Van egy bizonyos tandem program a Corvinson (itt szeretném megjegyezni, hogy aki Corvinuson tanul, vagy fog bármikor, mindenképpen csatlakozzon ehhez a programhoz.) Ez azt jelenti, hogy a Corvinusra érkező cserediákokat beosztják magyar jelentkezőkhöz, tandem partnerekhez, azaz corvinusos diákokhoz, akik segítenek nekik ügyeket intézni Pesten, megmutathatják a várost stb. A legjobb az egészben az, hogy semmi kötöttség, ha bírjátok egymást, akkor találkoztok sokat, buliztok nagyokat, ha meg nem szimpi, akkor nem is kell vele törődni meg semmi. Én tavaly ősszel jelentkeztem, megkaptam Kirillt, Pétervárról. Ő pétervári is amúgy eredetileg is, párszor találkoztunk Pesten, viszonylag jóba lettünk, segítettem pár dologban, fél évet volt Magyarországon.  Az ő szobatársa a Kinizsi koliban Roman volt. Roman rigai születésű orosz, egyetemre jött csak ide Pétervárra, onnan jött Corvinusra cserediáknak. Először egy szemeszterre jött, aztán meghosszabbította, és végül 1 évet maradt Pesten. Vele sokkal jobban jóba lettem, mint Kirillel, télen meg tavasszal rengeteget találkoztunk, a Corvinuson tanuló barátaim többé-kevésbé mind látták is, amikor vittem valahova. (De English pronuncation skills órán meg Fekete Évánál is előfordult nt-s közegben, valamint rendszeresen jött széket kérni a mi nkt szemináriumi termünkbe :DD). Szóval sokat dumáltunk, mutattam neki menő helyeket Pesten, és közben oroszul beszéltünk (kivéve amikor ilyen Lacik vagy Zsuzsik is ott voltak), és személy szerint neki nagy szerepe van abban, hogy oroszul bátran meg merek szólalni, és bármiről elbeszélgetek. (Májusban konkrétan ugyanannyira volt kényelmes angolul mint oroszul beszélnem. Most mivel 7 hete többet beszélek angolul mint magyarul és oroszul összesen, ezért megint elbillent az angol javára a mérleg.) Valamint még ismertem még egy lányt, aki itt tanul, és aki Pesten volt nyári egyetemen Aegee-vel, Julia, és olyan 4-5 napon át sok időt voltunk együtt egy nagy társaságban.

A második adag ember magyar. Szerintem Csizit nem kell sok olvasómnak bemutatni, radnótis évfolyamtársam volt, 4 évig oroszon is együtt voltunk, BME-re jár, most kijött fél évre Pétervárra. Jött vele egy másik magyar csaj is, Takács Judit, aki a kicsi a világ tipikus esete számomra, BME-s meg PPK-s, és PPK-ról fölvett oroszt, és hozzánk került be a BTK-s csoportunkba valahogy, aztán szép lassan kiderült, hogy van vagy ezer közös ismerősünk innen-onnan.  Még egy másik radnótis srác is itt tanul éppen, Ács Dávid, két évvel járt fölénk, mivel a Radnóti olyan, amilyen, ezért sokat tudunk egymásról, meg sokszor csacsogtunk, meg ezerszer voltunk együtt valamilyen buliban, de nem volt mélyebb kapcsolatunk.

Úgyhogy amikor kiderült, hogy Észtországba jövök, egész közel került a megvalósuláshoz régi vágyam, hogy eljussak észak Velencéjébe (voltam Velencében, és hát azt a galambszaros romhalmazt nem is értem, hogy lehet egy napon említeni ezzel a csodával…). Roman már egyből mondta még Pesten, hogy simán körbevezet, a kolijába is mehetek, szal király. Csiziékkel is dumáltunk, hogy minden király, húú de jó lesz találkozni i ták dálje. Én ki is néztem magamnak ezt a szép kis szeptemberi hétvégét, és meg is írtam Kirillnek meg Romannak, hogy mi a stájsz. Ekkor kiderült, hogy Roman koliját éppen fölújítják, és a rendes diákok is vendégszobákban vannak, plusz volt nem is olyan rég valamilyen vendég lopott vmit para, szal oda nem mehetek. Kirillről meg kiderült, hogy ezen a hétvégén nem lesz itt két napot, szal hozzá sem mehetek. Csiziék koleszába nem mehet vendég, csak este 10-ig. Ekkor kicsit anyáztam, és jött Julia meg Dávid. Oda sem mehettem sehova, de Julia körbekérdezte a barátait, és Szása befogadott. És most itt vagyok. Btw. Szása is aegee-s, és nyáron egy repülővel jött Juliával Ferihegyre, csak ő ment tovább Horvátországba. És mivel történetesen én fogadtam Juliát, ezért Szásával már egyszer együtt utaztam Ferihegy 2- Ferenciek tere útvonalon. Elég hálás voltam azért, hogy befogadott. Amúgy szüleivel lakik itt, tesója szobájában lakom, aki éppen nincs itt.  Szüleivel kb. semmit nem beszéltem még, meg alig láttam őket.

Amikor csütörtök este megérkeztem, Roman fogadott a buszállomáson, nem sokkal később Kirill is befutott, aki ráadásul autóval volt. Ők ketten amúgy december óta nem is találkoztak, szal nekik is érdekes volt viszontlátni egymást. Be az autóba, na merre menjünk? Mondtam mivel én csak a Nyevszkij proszpektet tudom, hát nosza! A város főutcája még annál is jobb, mint gondoltam. Este 10-kor fényárban úszik, tömeg, boltok, kávézók, éttermek, minden ami kell (könyvesboltok 0-24 nyitva, én még sosem éreztem hajnali háromkor, hogy na most kell nekem valami új Csehov, de csak egy éve vagyok bölcsész)!  Kábé ráfagyott az arcomra a mosoly, annyira tetszett. A hidak, a csatornák, a gyönyörű épületek stb. Ráadásul ugye most két olyan emberrel voltam, akiknek nem hogy  nem kellett bemutatkozni, de Roman engem is oltogat, és mind a ketten nagyon jót röhögtek a MI négyes metrónkon, amikor valahogy szóba került, hogy itt mennyi metró és hogyan épül…Tényleg az ilyen sokat számít akkor, amikor július közepe óta mindent mindig előröl kell kezdeni. Külön jó, hogy amikor Roma átköltözött ide, akkor először turistaként mindent megnézett, és ezért rengeteget tud a városról.  (Btw. én magam is annyi érdekeset megtudtam Budapestről májusban egy orosz csajtól, aki élt itt, és más oroszoknak tartott idegenvezetést, amikor én ott voltam velük, hogy csak na.) Egy hosszas kávézgatás után olyan éjfél körülre szállított ide a szállásomra Kirill az autójával, és aludhattam egy nagyot.

Jött a péntek. Sétáltam egy nagyot, fotóztam sokat, délután tali Csizivel. Na most pont 7 hétig nem találkoztam egy darab radnótissal sem. Ez legutóbb valószínűleg 7 évesen történt meg. És aki tudja, mennyire undorítóan belterjesek vagyunk, annak már többet nem is kell magyaráznom. Nagyon jót dumáltunk, ami vele is nagyon hiányzott már rég óta, meg amúgy is azért minden magyar barátom messze van, nem is ecsetelném. Aztán becsatlakozott Judit is, föl a kolijukba, sok szimpi random külföldi diák, ivós játék, 10 helyett f12-kor hagytam el a kolit a többiekkel együtt, de két lábon! Aztán egyik hely, másik hely. hajnali 6 után haza. Nem tudom, hogyan foglalhatnám össze az estét, de az például elég vicces, hogy másnap, amikor visszamentem a kolijukba délután, hárman (köztük egy csaj, akivel egyszer nem találkoztam), megkérdezte, hogy hogyan tudtam hazatalálni, mert mindenki aggódott értem, hiszen nem is tudtam, hogy hol lakom (???). Nem győztem magyarázni utána, hogy pontosan tudtam hol lakom, csak az a város másik felében van, és csak annyi volt a bajom, hogy messze volt, de simán hazaértem taxival, és az, hogy én velük ellentétben nem 2 hete, hanem 2 napja vagyok a városban, nem akkora handicap.

Szombaton természetesen reggeltől és délelőttről nem beszélhetünk, délután Romannal sétáltunk egy nagyot, tovább mesélt csomó izgi dolgot a városról,  kicsit Csiziékkel este. Volt egy koncert, amit kinéztem magamnak, egy tök furi de jó orosz együttesé. Igazándiból ezért választottam ezt a hétvégét az utazásra, mert amúgy mindegy volt, hogy melyik hétvége ősszel. A neten sehol nem volt írva, hogy mikor kezdődik a koncert pontosan, fb-n az eventnél azt tippelgették fanok, hogy tuti nem lesz 10 előtt, aztán Judittal kicsit késve indultunk neki (közös ismerősöktől kérdezném, hogy vajh miattam vagy Judit miatt indultunk-e későn?), majd nem találtuk a pontos helyet, ezért konkrétan 3 perccel azután értünk oda, amikor vége lett a koncertnek, 11 után nem sokkal. De nem okozott maradandó károsodást azért, hogy lecsúsztam erről. (Már csak azért is tuti, mert most utólag jöttem rá, hogy ezt kifelejtettem leírni, pedig előtte többeknek meséltem már erről.) Szombaton még utána Szása egyik ismerőséhez mentem vendégségbe, ahol ott volt még négy ember, köztük a nyári egyetemről ismert Julia is. A világ végén is túl volt, hát mondanom sem kell, a városnak az a fele hát köhömm, nem annyira szép. Magas ronda nagy házak, sugárutak mentén. Minden házszámhoz tartozik 5 épület („korpusz”), minden épülethez 4 bejárat (podjezd, ugye a tvjordij znakkal) Társasjátékos házibuli volt, nagyon élveztem, bár amikor activity-szerű szóelmagyarázós játékot játszottunk, akkor így én a szavak felét nem értettem, néhányat meg inkább angolul magaráztam, de vicces volt. Végül ott aludtunk a világ végén matracokon, én dőltem ki elsőnek, olyan fél négy körül.

Vasárnap bepróbáltuk Romannal az Ermitázst. Többen mondták, hogy húú vasárnap, áh, órákat kell majd sorba állni, tuti tömeg lesz, húú szörnyű lesz. Elég korán mentünk, kábé 15 percet álltunk sorba a jegyért (diákoknak ingyé), ami lehetett volna 5 is, ha a nénik munkamorálja nem olyan köhömm..oroszos? :D Az Ermitázs fantasztikus. Ez ugye a régi cári téli palotában lévő képtár, ahol a külföldi festők vannak, de tényleg a legjobb festők a XVI. századtól a XX. század elejéig. A híres festők képei közül sokat ismertem, bár a klasszikus probléma minden nagy múzeummal, hogy nagyon elfárad az ember, és nem tud annyi mindent befogadni. Arról nem is beszélve, hogy az épület maga is itt annyira gyönyörű, és kábé minden nagyobb terem valamilyen egészen más, hogy már azt végignézni is komoly munka lett volna. Mondanom sem kell, Romanban most sem csalódtam, durván művelt, nagyon jó idegenvezetőnek bizonyult. Tegnap este pedig igazi radnótis estét csaptunk, ugyanis találkoztunk Dáviddal is. Csizi csak később csatlakozott, és először ketten voltunk Dáviddal, és természetesen mindkettőnkből ömlöttek az élmények meg sztorik meg minden. Sosem voltunk még ketten sehol, de én mindenképpen jól éreztem magam, jól esett ismerősökkel (pláne magyarokkal) sörözgetni egyet. A radnótis hírek áramoltatása pedig már csak hab volt a tortán.

Gondolom nem fogtok meglepődni, ha azt mesélem, hogy ma délután sétálgattam a városban, elmentem a Petropavlovszkaja kreposztyhoz (Péter-Pál erőd, az első hely, ami itt megépült Nagy Péter alatt, 1703-tól), sétáltam egy nagyot, na kivel? Romannal. Este pedig kiknek a koleszába mentem? Hát Csiziékhez. Igaz, most 10-re már visszaértem Szásáékhoz. Ma egyedüli, és eddigi első agyf*sz az volt, hogy sikerült másfél órát totyognom a dugóban a trolin, mert metróval kétszer kellett volna átszállnom, hogy eljussak messzebbre, és amúgy itt a metró két megálló között 5 percet megy, nem kettőt mint otthon, ezért gondoltam, hogy tudom ám, pár kilométer az egész út, trolival meg át sem kell szállni….Soha többet troli.

 De csak most, hogy leírom látom a párhuzamokat a napokban, mert eddig minden nap érzésre teljesen más volt! Rengeteg új dolog még mindig, teljesen oda meg vissza vagyok mindentől, már most biztos, hogy vissza akarok jönni ebbe a városba, simán visszajönnék hosszabb időre is bármikor. Amúgy terveztem, hogy elmegyek két napra Novgorodba, couch surfingelni akartam, de 5 embernek írtam, abból 3 nem tudott fogadni, kettő nem válaszolt, ezt pedig egy jelnek vettem, hogy maradnom kell még itt, a buszom szerdán este megy Tartuba, még ezer dolgot akarok megnézni itt, szóval biztos nem fogok unatkozni. A következő két napról is tuti fogok még írni, bocsánat, ha túl hosszú lett, de már így is visszafogtam magam, és durván vicces partys meg „ejjezekazoroszok” élményt kihagytam.

 Éppen úton vagyok Oroszországba,  ülök a buszon, a  magyar nyelvű könyvem természetesen megint nagy csodálkozást váltott ki; az elmúlt két nap Tartuban félelmetesen gyorsan elröpült,  és semmi olyan nagyon izgi nem is történt.  Legalábbis olyan nem, ami eddig ne történt volna meg. És mivel nem tudom, legközelebb mikor lesz időm frissíteni a blogomat, ezért most írok egy jó kis konzerv-bejegyzést, hogy legyen mit olvasnotok addig, amíg a remélhetőleg hatalmas pozitív élmények közepette lesz időm leülni és áradozni (?).

Nem tudom, hogy ki hogy van vele, de én például külföldön mindig figyelem, hogy mi is jutott el ide vagy oda az én kis hazámból, mit tudnak rólunk, mit szerezhetek be itt is otthonról, van-e fogalmuk rólunk vagy sem. Nos, Észtországban ebből a szempontból szerintem az egyik legjobb hely a magyaroknak. Most mondhatnám azt a közhelyet, hogy a magyarokat mindenki utálja, meg le is szarnak minket, meg senki nem tudja mi a különbség Bukarest és Budapest között.   Ez természetesen nem igaz. A nemzetközi diáksereg is ugyanúgy ismeri a klasszikus videót, és szerintük is vicces:

Az észtek először is pontosan tudják, hogy mi rokonok vagyunk. Milliószor kérdezget mindenki erről, hogy mit is jelent úgy valójában a finnugor nyelvrokonság, milyen ez, mit segít a nyelvtanulásban, mit értek az észtből (HAHA!) miegymás. Nekem Magyarországon föltűnt, hogy ez senkit nem érdekel. Sőt, nagyon sokan nem is tudnak róla semmit. (A finnugor nyelvrokonság divatos magyarországi tagadása itt szerintem föl sem merül.) Itt meggyőződésem szerint csak kisebb részben azért van ez, mert ők kevesen vannak, mi meg sokan, elvégre a finnugor nyelvet beszélő emberek több mint fele magyar http://en.wikipedia.org/wiki/File:Finno-ugric_people_percents.png.

Szerintem a fő ok az, hogy velünk ellentétben, ők érzik a nyelvrokonságot. Az észt beszélő ha finn szöveget hall, akkor kb érti miről van szó, nagyon sok a hasonlóság. Sőt: Észtországban ma a legfontosabb idegen nyelv az angol (nohát), a második az orosz, és harmadik helyet a finn érdemelheti ki. Rengetegen vannak, akik tanulnak/tanultak finnül, nagyon erős kulturális kapcsolat van a két ország között. Éppen ezért nem csoda, hogy tudnak a többi finnugor nyelvről és kultúráról is.  Itt magyarul tanulni érzésem szerint nem olyan, mint nálunk észtül, hanem mint mondjuk nálunk portugálul. Kicsit egzotikus, tök érdekes, azért nincs közel, nem jár ott minden nap az ember, de azért nem néznek komplett őrültnek.  Már korábban is említettem, hogy több észttel beszélgettem már magyarul, a számuk azóta is csak nőtt, és meglepően jól tudtak, mind lelkesek voltak, szerelemből tanulták. A tartui egyetemen elég erős  a finnugor tudományos élet. A könyvtár tele van mindenféle magyar nyelvtanról, nyelvészetről szóló könyvvel. Raktáron meg tanszéki könyvtárban irodalom is tuti van, lefordítani rengeteget lefordítottak. (fb képeim között a bolhapiacon látott Lázár Ervin könyvet is megtekinthetitek.) Magyar nyelvkönyv  az egyetemi könyvtárban természetesen több volt, mint amennyit én valaha is láttam.  Külön vicces, hogy az ilyen kis tudományterületek nemzetközi szinten is egészen családiasak, szóval a debreceni finnugrisztikás lány, aki most itt tanul meg a Tartuban végzett észt csaj személyesen és/vagy  névről ismerték egymás professzorait.

Persze nem minden észt végzett finnugor szakot, de ők is képben vannak. A földrajztudásuk (nem csak az észteknek, de az összes európainak) sajnos csak ritkán jut túl a Budapest-Balaton szinten, de történelmi és aktuális kérdésekben azok, akik tájékozottak  világ dolgaiban, azok tudnak is Magyarországról elég sokat.  (Ez is igaz minden európaira természetesen,  ha valaki visszakérdez, hogy ki az a Merkel, akkor nyilván nem kezdem el neki elemezni az egykulcsos adónkat, ami most úgy is egykulcsos marad jövőre, hogy több kulcsa lesz; viszont mondjuk ilyen indikátornak Dominique Strauss Kahn karrierjét és hálószobatitkait használhatjuk, aki azzal tisztában van azzal, az valószínűleg a magyar helyzetről is hallott többet-kevesebbet. ) Szerintem nem lepődtök meg, kedves ismerőseim, ha azt mondom, hogy ahol én vagyok, ott elég gyakran előkerül valamilyen közéleti-politikai stb. téma, ezért már sok tapasztalatom gyűlt össze ilyen dolgokban.

Közben átértem Oroszországba, most jöttem rá, hogy bizony nagyon könnyű elszokni a szárazföldi határátlépés és vámvizsgálat szépségeitől, amelyek buszos utazás során csak külön kidomborodnak. Természetesen az egész egy nagy kamu fontoskodás, le se szarják, de azért ugye legyünk csak kemények. Mondanom sem kell, itt Oroszország távoli sarkában, valami random kisvárosban, ahol most buszozunk az infrastruktúra olyan, amilyet ti elképzeltek az orosz vidékre (és most nem számít, hogy történetesen voltatok-e valaha ebben az országban). De legalább még Észtországban leszállt a mellettem utazó bálna hölgy, akinek illet volna két székért fizetni, és most végre én terpeszkedhetek két széken is.

Viszont vissza az észt-magyar kapcsolatokhoz. Az előbb elmondtam, hogy mit  látnak az észtek, ha egy magyart látnak most jöjjön az, hogy mit látok én, ha bármi magyart látok. A boltokban igen sok magyar termék van. Pontosabban ami itt van, az mindenhol van.  A Törley pezsgő legalább hatvan kiszerelésben, fajtával és ízzel megtalálható minden egyes szupermarketben meg kisboltban. A másik slágere a magyar élelmiszeriparnak a mogyi márka. Szotyi, pisztácia, kesudió (kékkút-crewnak innen üzenem, hogy nem, nem zabálom folyton két pofára), sós mogyi, sőt még azt az ízetlen Rolli nevű szárított hagymás kenyérizét is láttam sok helyen. Teljesen azzal a csomagolással van, amivel otthon,a hátulján apró betűs észt szöveg is van, nézzétek meg!  A Kotányi márka számos terméke van itt is, ők megtették azt a szívességet, hogy legalább lengyel, de inkább 3 nyelvű baltikumi csomagolásba árulják a fűszereiket. Kivéve a paprikát, mert az sehol sincs. Húskészítményt még semmi magyart nem láttam, de ennek valószínűleg ahhoz van köze, hogy az észtek maguk nem tudják, hogy milyen is a jó sonka vagy kolbász, és nem érdemelnék meg a magyar minőséget.

Bor nyilván van itt is. Sajnos viszont nem túl sok márkát importálnak, mindegyik áruházlánc pár fajtát, és azért nincs olyan sok áruházlánc itt. Tokjai valamiket sokat láttam, meg BB márka van mindenhol, ami amúgy nem is a legjobb szerintem, itt is az egyik legolcsóbb bornak számít. Ami azt jelenti, hogy 4 € körül van az ára, 3 alatt nincs semmilyen bor, de a jellemzően az ihatónak látszó bor 4-8 euró között mozognak (per üveg).  Van valamilyen Zwack termék is, egy iszonyatosan undorító rumszerű borzalom, amit a holland lakótársunk fedezett föl, se én se Tamás sosem láttunk még olyat, úgyhogy megállapítottuk, hogy annyira rossz, hogy biztos mindet exportáljuk, mert mi látni sem bírjuk. Egyik kocsmában (Zavood, minden este itt kezdődik vagy végződik, még egy kicsit romkocsma feelingje  is van, ami itt egzotikus…) láttam Fütyülőst meg Uniqumot is. Rigába az említett european night-ra is vittem valami borokat, meg most is vendéglátóimnak viszek egy tokaji furmintot (nekem a kedvenc borom), meg egy „grasshooper” fantázianevű nagyon fancy csomagolású tolnai bort, 5.2€ volt. Otthon sosem adnék ki ennyit egy borért. Majd ha 30 leszek, de akkor meg már sajt is dukál hozzá.

Tudom, hogy volt még egy csomó magyar vonatkozású dolog, de most nyilván nem jutnak eszembe, és már csak a kedvencem van, amit le tudok írni. Akik nem hideoltak facebookon  már látták is korábban a képet a kürtős kalácsról. Az egyik plázában van egy kürtőskalácsos. Mint kiderült, a tulaj magyar, Sió gyümölcslevet árulnak meg édes kürtőskalácsot alapból. De mivel azért erre nincs akkora kereslet létezik sós-salátás kürtőskalács, azaz sós kürtőskalácsnak a közepébe valamilyen salátát tesznek. Ezt még nem próbáltam, de muszáj lesz egyszer kipróbálnom.

Ha lesz még valami, ami beugrik, akkor leírom később, mert tuti volt még 1000 dolog, amin jót röhögtem. Sajnos most nem megy valamiért a wifi a buszon, szóval ezt a bejegyzést is csak késéssel fogom föltenni. Elvileg kéne működnie a netnek, és picit döcögve de eddig működött, szóval nem értem. Bár végtére is Észtország a wifi országa, és nem Oroszország.

ui: Megérkeztem Pétervárra, már szerelemes vagyok a városba! :) Tökéletes minden eddig!

 Éppen úton vagyok „hazafele” Rigából, vissza Tartuba, és bár van még wifi is a neten, sajnos a lett utak még éppen fejlesztés alatt vannak, szóval most éppen egy iszonyatosan rázós szakaszon zötykölődik a busz.  Európa itt épül. Éppen alattam.  Külön vicces, hogy Riga felé ketten is ültek mellettem, most visszafelé pedig egy újabb ember, és mindháromszor, amikor elővettem a magyar nyelvű könyvemet, a szemem sarkából tökéletesen láttam, hogy nagy érdeklődéssel nézték, hogy mégis mi a fene ez a dolog ottan olyan furi nyelven.

Viszont menjünk szépen sorban. Nem tudom, hogy melyik olvasóm mennyit olvas el, mit hagy ki stb. (tudnám pl. ha lennének kommentek vagy valami), szóval úgy hiszem,  megint leírnám, hogy miért és mivel mentem Rigába, ahol –előre leszögezendő-, egy fantörpikus hétvégét töltöttem el.  Tehát van ez a bizonyos Aegee  /ejtsd: ézsé/ nevű európai diákfórum izé. Ezzel a szervezettel mentem nyári egyetemre Voronyezsbe,  a nyári egyetemeikről a leghíresebbek, pedig közben sokkal több van benne. Vannak tematikus programjaik, sok rendezvényük,  szakmai is és pusztán buli is. Az egészben az a fantasztikus, hogy Európa legkülönbözőbb részeiről megismersz rengeteg különböző embert, utazol, jól érzed magad, + ha a saját szervezetedben otthon aktív vagy, akkor szervezhetsz, tapasztalatokat gyűjthetsz, megvalósíthatod magadat. És persze európai szinten is kiélheted magad. Külön jó, amit én még nem tapasztaltam, de most már láttam másokon, hogy minél több rendezvényre-programra bármire elmész az aegee-vel, annál többször már ismétlődni fognak az emberek. A  12 000 tagból állítólag olyan 2000 körüli az, aki tényleg aktív, és ebből pl. az Agora nevű eseményen  - ami ilyen közgyűlés szerű, és szakmai-szervezési egyéb dolgok vannak-, 600-700 fiatal gyűlik össze. Legalább egyszer majd oda is szeretnék menni.

A nyári egyetemet annyira élveztem, plusz a pesti nyári egyetem szervezésébe is beszálltam, hogy eldöntöttem folytatom aegee-s  karrierem. Így hát lecsekkoltam a honlapot, hogy hol mi lesz, és nagy örömre megtaláltam, hogy a szomszédban rendeznek egy ún. Network Meetinget.  Azaz egy 4 napos programot, workshopokkal, brainstorminggal és persze bulival bulival és sok bulival Rigában. Ráadásul ennek az eseménynek pont az volt a témája, hogy hogyan legyél még aktívabb a saját aegee-dben, a helyi antennádban- azaz pl. Budapesten. (Illetve egy ideig még például Tartuban.) Így kerültem ide.

Egyszer sok éve (5 vagy 6) szüleimmel voltunk a Baltikumban, akkor két napot töltöttünk Rigában, már akkor is tetszett és néhány dologra emlékeztem is a belvárosból. És akkor is le voltam nyűgözve. Most meg pláne. A város gyönyörű, órákon belül fölteszem a képeket fb-ra. A történelméről nem tudok sokat, lusta vagyok most guglizni, akit érdekel, annak ajánlom figyelmébe a wikipédia nevű honlapot (és intézményt, sőt eszmét). A lényeg annyi, hogy hanza város volt, nagyon gazdag volt, sok száz éves történelme van, a belvárosban sok a több száz éves ház, kicsit távolabb az óvárostól pedig tiszta Budapest (Prága-Bécs-Zágráb-Krakkó-….) feeling, a sok  gyönyörű szecessziós lakóházzal, palotával miegymással. Amúgy a városban 800 000 ember lakik, ezzel messze a legnagyobb városa a Baltikumnak, plusz elővárosokkal együtt olyan 1 milliót súrolhatja, ami már csak azért is vicces, mert az egész Lettország lakossága 2,3 millió. Ebből kb 40% lehet nem lett. Legnagyobb többségében ez oroszt jelent, de rengeteg az ukrán, fehérorosz stb is.  Rigában 40% lett, 40% orosz, 20% ukrán-fehérorosz stb., akik természetesen orosz nyelvűek. Viszont erről a témáról már nagyon érlelődik bennem egy külön bejegyzés, hogy hogyan is élnek a Baltikumban az oroszok, szóval most nem lőném le a frenetikus világmegváltó gondolataimat, és a földrajzi-történelmi zseniális összefüggéseimet.

Lényeg a lényeg, csütörtök este jöttem Rigába, mindenki más is aznap érkezett, bár én voltam az egyik utolsó.  Kezdődött a névtanulás, amely folyamatát- most a blogban leírhatom-, sosem tudtam befejezni. 15 körüli résztvevő, ebből 5 észt, 4 tartui, meg végtelenül sok lett szervező. Igen vegyes társaság, a veterán aegee-stől az ifjú titánig mindenki volt. Majdnem mindenki szimpi és kedves volt.

Hozzá kell azonban tennem, hogy bár az egész nagyon jó volt, és ismét új és jófej emberek Európa minden részéből, asszem mostanra ez már sok lett nekem. Végtére is július közepe óta ez volt a 4. olyan közösség, ahol érdekes, új, kedves, nyitott, európai emberekkel ismerkedem meg, mindenki és minden új bla, bla, bla. (És ebből a közösségből a tartui cserediák-áradatot még most sem ismertem meg teljesen…) Mostanra éreztem azt, hogy önmagában az új külföldi emberek lassan már terhet jelentenek nekem, akármennyire is élvezem az egészet. Persze, király, de random emberekkel 4 napig csacsogni, addolni fb-n őket aztán szevasztavasz, no ez annyira nem adja. Viszont itt jön az érem másik oldala. A facebookot figyelve a hétvégén rájöttem, hogy Tartuban már nagyon is belerázódtam a dolgokba! Ott már valamennyire megvan a helyem, és ez tök jó! Volt egy nagy buli Tartuban csütörtökön, másnap facebook új státuszok, új képek, én meg teljesen úgy éreztem, hogy húúú, de kár, hogy nem voltam ott, biztos tök jó volt neki, meg neki is stb. Ez a kellemes érzés arról, hogy már van hova visszamennem akkor erősödött meg bennem még inkább, amikor az ausztrál haverom (nevezzük nevén: Liam) blogját olvastam, és ő leírta, hogy a buliban ez meg az volt, így meg úgy és hát milyen röhejes volt, hogy a francia haverunk (Antoine) mennyire berúgott, és hahaha meg ez meg az. Nagyon  vicces volt ezt pár száz km-rel arrébbról olvasni, és el is tudtam képzelni a szitut. (Tudtommal Antoine-nak eddig két csúnya estéje volt Észtországban, az elsőnek az elején ismerkedtünk meg, szóval  el tudom képzelni…) Konklúziónak az érzelgősségnek látszó bekezdésemről annyit, hogy naná, hogy jó folyton új emberekkel találkozni, de azért kellenek a biztos pontok.

Csak írnék viszont már Rigáról is valamit, ha már ott voltam! Szóval a programok pénteken-szombaton voltak lényegében. Péntek délelőtt meg akartunk fagyni, zuhogott az eső, és akármennyire is szép a város, a városnézés nem volt életem legboldogabb másfél órája. Aztán délután workshopok. Aegee-ről, az európai szintekről, a csapatmunka nehézségeiről, hogyan adjuk el az aegee-t diákoknak, hogyan adjuk el az aegee-t külsősöknek (szponzor stb.), hogyan váltsuk meg a világot az aegee-vel stb. És most már föl is soroltam a szombati workshopokat is azt hiszem. Vasárnap ilyen kicsit haldokló másnapos workshop volt csak arról, hogy  mit tanultunk, mit változtassunk meg, mit fogunk használni ilyesmik.

 Esténként ivás. A csütörtököt én nem élveztem húdenagyon, megérkezés után, még ilyen ismerkedős- jajjhogyishívnak, kicsit feszengősen. Pénteken a hostelben kezdtünk, és csak később mentünk el egy kocsmatúrára, ahol mi az 5 kocsmán nem mentünk végig, a 3. kocsmában túl jó hangulatot találtunk, és inkább a többi csoport is odajött és ott is maradtunk elég sokáig. Szombat pedig european night. Ennek az a lényege, hogy mindenki hoz valami nemzeti italt meg nemzeti nasit, és azt iszunk amíg állni bírunk. Nekem külön kaland volt a magyar nemzeti ital beszerzése. Észtországban vannak magyar termékek meg magyar dolgok (erről is formálódik már a fejemben egy külön poszt), de nem a legfantasztikusabbak. Végül az egyik szupermarket magyar borból kifejezetten szűkös választékából vittem egy vörös meg egy fehér bort, nasinak meg magyar csomagolású, bár nem kifejezetten nemzetinek mondható szotyit. (+ bűntudatom volt, szal még egy zacskó csipszet is vettem, aminek semmi köze nincs hazámhoz.) Sajnos a hostelből, ahol 10 –kor kezdtük a european night-ot, éjfélkor le kellett lépnünk, és sok nem túl finom, de magas alkoholtartalmú nedűt hagytunk hátra, és utána fizethettünk majd’ egy ezrest egy sörért a városban. (Népművelés: a lett valuta a lat, 1 lat 400 forint.)  Amúgy a szórakozóhelyek kifejezetten jók voltak, minden este találtunk jó helyeket.

Vasárnap a már említett session után már csak ebéd, és szétszéledtünk teljesen. Igaz, sokan még addig sem maradtak.  Én ráhúztam még egy napot, mivel hétfőn nincsen semmi órám. Most nagyon úgy érzem, hogy jól tettem. Még az osztrák pali is maradt egy napot Rigában, vele ma nem találkoztam, tegnap este mindketten mentünk aludni hamar (külön szobába maradtunk), én kicsit sorozatoztam stb, és aludtam egy nagyot. Ma meg várostnéztem, szép idő is volt, barangoltam amíg a lábam bírta, majd még a hostel előterében gépeztem és tanulgattam, ahol pedig találkoztam egy  fiatal magyar vegyésszel, aki errefele utazgat éppen, és dumáltunk egy jót. (Előtte 3 napja nem beszéltem egy szót sem magyarul.) És most itt a busz, úton HAZA, fogalmam sincs hol vagyunk, mert vaksötét van kint, elvileg még vagy másfél óra az út, addig van még időm kiválogatni a képeimet. Hamarosan jelentkezem!

ui: természetesen nem sírtam Rigában, viszont sajnos kitaláltam ezt a címet (konkrétan vasárnap reggel fölkelés után, a wc-n ütött szöget a fejembe ez a csoda), és annyira rossz, hogy muszáj így publikálnom, azért mégis csak az osztom az észt blogját olvashatjátok éppen. J

 Most hirtelen nem is tudom, hogy ott kezdjem, ahol abbahagytam, vágjak a közepébe az aktuális problémáimnak, vagy ábrándozzak pár sort a jövőről. A jövő a legegyszerűbb és leggyorsabb: Holnap (csütörtökön) indulok Rigába, az AEGEE nevű diákszervezet programjára, nem tudom, hogy írtam-e már, az tuti, hogy sokaknak említettem. Ez ugyan az a szervezet, amelyikkel Voronyezsben voltam.  A program vasárnapig tart, viszont mivel nekem nincs semmi órám hétfőn, úgy döntöttem, hogy önszorgalomból ráhúzok egy napot, és csak hétfőn este jövök haza (vissza Tartuba). És a java még csak most jön: Hétfőn este 11-kor visszaérek, kedd-szerda suli, prezentációt kell tartanom, biztos lesz ezer házi, ééés következő csütörtökön indulás Szentpétervár!!!!! Ami nekem (nyilván ismeritek oroszmániámat) nagy nagy álom már jó néhány éve. Konkrétan amikor a vizsgaidőszakban Polgár Lelkiismeret Péter rámszólt, hogy ne adjam föl a tanulást Jenőre, akkor azzal bíztatott, hogy ha tanulok, akkor kapok ösztöndíjat, és akkor azt elszórhatom Péterváron. Én meg utána Pétervárról nézegettem képeket, és azzal motiváltam magam, hogy oda muszáj mennem; és meg is lett mindkét jenős tárgyam :D. Arról nem is beszélve, hogy ismerősökkel is fogok találkozni, orosszal, magyarral szóval király lesz, bár az igazat megvallva, a szállással most úgy tűnik lesznek gondok.

A múlt hétvégénél hagytam abba. Szombaton szerveztek nekünk az ESN-esek (Exchange Student Network, azaz észtek) egy kirándulást Észtország déli részébe. Hát, hogy is mondjam…. A programok ellenére is jól éreztem magam, mert jó volt a társaság, megismertem pár új embert is, és a falamon Észtország térképén bejelölhettem pár újabb helyet, amit meglátogattam. A skanzen tud érdekes lenni, nem vagyok elvből ellene. De nekünk a programunkba sikerült egy egy napos kirándulásba kettőt is belesűríteni. De még milyet?! Az első konkrétan arról szólt, hogy vannak régi dolgok :D Mert teljesen random, egyik fészerben szövőszék meg nemtudommi az 1880-as évekből. Egy másikban autó és mezőgazdasági valami cséplőgép az 1940-es évekből…. wtf?  Volt ott egy iskolai terem, ami tényleg azon a helyen volt, az 1900-as évek elejéről, ez sajnos föltépte bennem a sebeket, amelyeket általános másodikban  a Kincskereső kisködmönnel okoztak nekem. És még olvasónaplót is kellett hozzá készíteni, emlékszem.  (btw. azt az őrült pedagógust, aki ezer éve kitalálta, hogy egy könyv, ami gyerekekről szól, azt pici gyerekekkel kell olvastatni seggbe kellett volna rúgni, de azt tuti elérte, hogy életemben nem akarok már Mórától semmit sem olvasni). De az iskola terme mögött egy másik teremben random össze voltak dobálva iskolai fölszerelések, a 20-as, 40-es, 70-es évekből….  És az idegenvezető is szörnyű volt.

Ezután egyből egy másik skanzen, ahol egy észt népcsoport, a szetók világát mutatták be. Elég különböző a nyelvjárásuk, és ortodox vallásúak is, szóval akár külön népnek is lehet őket tekinteni, de ez ilyen elég meghatározhatatlan. Azokban az épületekben legalább tényleg minden az 1880-as évekből volt összeharácsolva. Viszont a vezetés olyan volt, hogy elmesélte a néni, hogy az ágy a sarokban, na azon aludtak. A szoba közepén az asztal, oda lehetett leülni. Amikor kajáltak, mert néha ettek ezek az emberek, akkor az asztalnál ültek. Egyébként az étel a konyhában készült. Edényekben…. Az egyedüli vicces rész itt az volt, hogy kaptunk ebédet, szetó specialitást. Ilyen valamilyen krumplipüré cucc, benne vmi hússal mixelve stb, és erre kellett ráönteni a hideg zöldséglevest. Ez amúgy érdekes is volt, meg finom is, meg jót lehetett kaja közben röhögni az emberekkel.  Utána elmentünk Észtország, sőt az egész Baltikum legmagasabb hegyéhez. Ez a „hegy” 318 méter magas. ( A Gellért-hegynél magasabb, de a János-hegyet jócskán alulmúlja.) A neve Suur Munamägi, azaz Nagy Tojás-hegy (??), van ott egy magas kilátó, fölmentünk, nagyon szép a kilátás onnan, de ezzel vége is a történetnek.

Mivel szombat este buliztunk egy sort a frenetikus kirándulásunk után, a vasárnap egészen nyugis volt, a szobatársam és többi lakótársunk is csak este értek haza, már meg sem tudom mondani, hogy mivel töltöttem a napot. Főzőcskéztem, tanulgattam, ilyesmi. A hétfőm sem volt a legemlékezetesebb napom Észtországban, aznap nincs órám,  olvastam rengeteget egy csütörtöki órára.  

Kedden volt egy észt meg egy orosz órám (egy pedig elmaradt), az oroszon most voltam először, Oroszország ma a tárgy neve, és ilyen aktuális dolgokról fogunk beszélgetni meg előadásokat tartunk (jövő héten is már pl, 3 perces előadás kell szal nem gáz), tehát én bizakodom. A tanárnő cuki, bár gyanúsan direkt lelassítja a beszédtempóját meg minden, kedves akar lenni, de szerintem egyikünknek sem lenne gáz, ha úgy beszélne, mint más oroszokkal. A pozitív viszont, hogy a teremben vannak gépek, minden embernek saját gépe van, és izgi, amikor keresgélni kell vmit neten, meg netes szótárral+ wikipédiával azonnal nagyon sok pluszt meg tudtunk találni; arról nem is beszélve, hogy az üresjáratokat is kitöltöttük Mark Zuckenberg segítségével.

Ám de és azonban: az észt órám. A gyengébb szint, amin maradtam, és ez már végleges. Hát… Az egy dolog, hogy most kellett rájönnöm, hogy eleddig csak jó nyelvtanáraim voltak, de ez a nő annyira szörnyű, hogy nem csak az észt nyelvet, de az életemet is megutáltam a 90 perc alatt. Szerencsére egy magyar lány ült mellettem, akivel együtt szenvedhettünk. Hogy mi volt benne annyira szörnyű? Nos, hát a sebesség az oviban kb. tízszerese volt az itteninek. A szájbarágás netovábbja ment, de totál rosszul, mert valójában semmit nem magyarázott. Rengeteg üresjárattal, természetesen. A tanulnivaló meg iszonyatosan szánalmasan lassú volt. átnéztük a múlt időt, ami az észtben nem para, van pár kivétel, de most az alapot néztük. Az igék egyik tövéhez (sajna több van nekik, de ez itt pont nem zavaró) hozzárakunk egy s betűt, majd a személyben végződéshez azt a végződést leginkább, ami jelen időben is van. Úgyhogy elragoztunk 10 igét. Végig. Majd adott 5 percet, hogy találjon mindenki egy igét, ami szerinte nem rendhagyó (ha nem voltunk biztosak megkérdeztük..), és ragozzuk el sima múltban, írjuk le, ennyi. Aztán mindenki (vagy 20-an) fölolvastuk a saját igénket. (Konkrétan egy 6 éves is meg tudja csinálni, h ha megmondod, hogy vágd le az –ma betűket a végéről, majd írd hozzá hat alakban, hogy –sin, -sid,-s, -sime,-site, -sid….) És azt hallgattuk 10 percig, hogy Józsi mondja: Aludni. Aludtam, aludtál, aludt, aludtunk, aludtatok, aludtak.  (Tanár: ügyes!) Béla: Énekelni. Énekeltem, énekletél, énekelt, énekeltünk, énekeltetek, énekeltek. (Tanár: jól van!) Pisti: Játszani. játszottam, játszottál, játszott……..ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. A másik része az órának is hasonló izgalmakkal járt, de akkor előbb kikérdeztél valakit, hogy hol lakik, mit tanul stb,. majd elmondtad egy harmadik embernek, hogy igen, Józsi olasz, Nápolyból jött, biológusnak tanul. Aztán egymásnak is sokat elmondtuk. Hogy én Bélától azt hallottam, hogy Józsi olasz, aki Nápolyból jött…..Tényleg az életet is megutáltam.

A mai napon jó órák voltak, de nem volt döbbenetes semmi. Azt leszámítva talán, hogy az orosz kultúra története előadáson életemben hatodszorra megtanulhattam a szlávok pogány isteneit, ami konkrétan a könyökömön jön ki. De tényleg. És rohadtul nem is érdekelt, sem elsőre, sem másodikra… Igaz, sosem tudtam eddig, hogy  Dazsbog nevében a zs után van egy lágyság jel.

Most pedig a ma esti progi az olvasás és tanulás mellett (helyett…) Eurovíziós party. A már korábban említett ausztrál pajtásom szervezésében. Ugyanis beteges eurovízió-mániában szenved. És igen, ausztrál, a kengurus, nem a muflonos osztrákra gondolok. Miért? Nem tudom. Szerinte tök menő, meg egy ausztrál internetes újságnak is dolgozik, ami az eurovízióról szól.(???)  Állítólag ott tök népszerű Ausztráliában, bár ő már tényleg durva. Amikor mondta, hogy Rúzsa Magdi volt szerinte eddig a legjobb magyar előadó, akkor mondtam, hogy haha, persze, hiszen szerbiai. Erre válasza: ó, akkor már értem, hogy miért kapott 12 pontot a szerbektől…. :D Szóval a mai progi a 2010-es eurovízió, vagy 30 emberrel. A társaság oké, maga a verseny annyira nem érdekel, pláne, hogy pontosan tudom, ki nyer. De lényeg a lényeg, hogy holnap irány Riga, és mára ennyi.  

Ez a harmadik év zsinórban, amikor egy teljesen új egyetemen kezdem a tanulmányaimat, teljesen új emberekkel (kivéve amikor vannak körülöttem Borik, Theodórák stb.), tényleg bele a mélyvízbe, megint. Már kezdem megszokni, de azért már most várom a jövő szeptembert, amikor csak a tárgyak lesznek újak, a helyek, az emberek sőt leginkább még a tanárok is a régiek. Pláne hiányzik az ilyesfajta kényelem nekem, az aranyvérű radnótisnak, aki 12 évig egy helyen élt, és ki sem tette onnan a lábát. De azért meg kell vallani, egészen más most, mert az ismerkedés fő tere mégis csak a kollégium, ahol élünk, és az órák csak másodlagosak, bár mindenképpen hasznos lesz megtalálni minden órán a kis barátokat, akikkel majd lehet együtt sírni a tanár hülyeségein.

A hét eseményeinek leírását mindenképpen az egyetemi órákkal kezdeném, mert azért mégis egyetemista vagyok, meg ez volt a nagy újdonság a héten. Az órarendem mostanra talán már tényleg elkészült, de sosem lehet tudni, és még mindig van 3 óra, amin nem voltam még (kettő ezekből még nem indult el, egyre pedig később regisztráltam csak). A kedd délelőttöm egy nagyon érdekesnek ígérkező orosz kultúra története című tárggyal kezdődik  (hétfőn nincs semmilyen órám, szal tkp. a hetem kezdete ez, kedd 12:15-kor :D). Ez az óra oroszul van, 6 kredit, és kedden és szerdán is van előadás belőle. De összesen harmincan ha ültünk ott, szóval volt, hogy kérdezett minket a tanár, nem olyan személytelen.  A téma a Kijevi Rusz alapítása volt, amit ELTE-s és Corvinusos múltamban saccperkábé 10-szer tanultam meg valamilyen formában ezt, és azt hittem, hogy biztos semmi újat nem fog mondani, de azt gondoltam, h nem gáz, mert végül is úgy könnyen tanulok csomó mindent oroszul, ha tudom miről van szó. És mégis. Azután, hogy elmondta a legendát, hogy a ruszkik meghívták a varég (viking) vezetőket, Rurikot és két testvérét, hogy tegyen rendet köztük, kielemeztük a legendát. Megnéztük, hogy ezt novgorodiak írták, ahol a vezetőt megválasztották vagy meghívták, tudja fene, mi volt Kijevben. Aztán a három fivér uralkodik sztori elég sablonos, szóval gyanús. Viszont az tuti, hogy voltak ott valamiféle vikingek, mert pl. az államszervezethez kapcsolódó csomó szó valamilyen skandináv szóból származik, vagy pl. az uralkodók nevei néhány generáción át skandináv eredetű volt, szintén bizonyíthatóan, stb. (Pl. Olga=Helga, stb.) Szóval lényeg a lényeg, nagyon érdekes volt, körbejártuk a témát, hozott nyelvészeti, régészeti, történészi, néprajzos példákat. Igazán multidiszciplináris módon közelítettük meg a problémakört, ha menőn akarnék fogalmazni. És külön pozitív, hogy pár szó kivételével mindent értettem, meg nem is én voltam az egyedüli nem anyanyelvi, volt ott egy olasz srác, akit akkor ismertem meg, azóta is már dumáltunk párszor, meg egy amerikai csaj, akivel előtte már ezerszer beszéltem, viszont elfelejtettem a nevét, de már nem merem megkérdezni :DDD

Kedden volt még két észt órám is. Az egyik kicsit a szintem alatt volt szerintem, de az sem teljesen kezdő, a másik a szintem fölött, két különböző tanár, de mindkettő nagyon antipatikus :D Szóval nem tudtam mit tegyek, végül aztán hosszas rágódás után, maradtam a gyengébben, leadtam az erősebbet (és bűntudatom elkerülésére vettem egy észt tankönyvet, amiben ilyen unalmas gyakorlófeladatok vannak, pont amire szükségem van, és már ki is töltöttem belőle pár oldalt). Meglátjuk majd, hogy milyen lesz, az erősebb csoport túl erős lett volna, viszont arra a sávra találtam egy másik oroszos órát. Így most heti kétszer lesz észtem, ami valószínűleg édeskevés, persze a környezet is segít, meg majd tényleg továbbra is komolyan fogom folytatni, ahogy eddig is. Bár ha arra gondolok, hogy a franciául az aktív nyelvtudásom 1 évnyi heti kétszeri óra + sok tanulás után éppenséggel nulla, egyáltalán nem merek franciául beszélni, akkor nem tudok bizakodni; persze az is igaz, h közben nem is láttam nagyon franciákat. (Most látok, pláne észteket, de róluk később .)

A szerdai napom az egyetlen, amikor hajnali 8:30-ra kell mennem (csak most nem másfél óra az egyetem 3 tömegközlekedési eszközzel, hanem 10 perc gyalog). Ekkor egy bizonyos finnugor nyelvek története és aktuális kérdései c.  órám van. Nagyon vicces volt, mert elírtam a terem számát, ahova mennem kellett, ezért kavarogtam egy sort, lementem portára, hogy mégis akkor hol lehet, stb., és így elkéstem a bemutatkozás részt. kb. 7-8 ember volt a csoportban, egy finnugrisztikás hamburgi csajt ismertem, akivel most elég jóba is lettem. Tehát a német nemzetiségű vendégtanár kérdezte ki vagyok, mondtam magyar, blabla, igen, anyanyelvi teljesen. Ekkor pedig konstatálta, hogy jól van, akkor egy ember kivételével a csoportban mindenki tanult már valamennyit magyarul, és ismeri a magyar nyelvtant. ÖÖÖÖÖÖÖ. Hát nem kicsit lepődtem meg. Magyarként ez nem annyira általános, valljuk be. A diákok fele (4 ?) észt volt,finnugor szakosak, a többi valami más. Amúgy nagyon érdekes órának ígérkezik ez is, most olyan dolgokról volt szó, hogy a nyelvek hogyan hathatnak egymásra a hangok, szavak, mondatok stb. szintjén, és erről pár okos ember elmélete. Engem a tanár, mint egyetlen anyanyelvit azért erősen megdolgoztatott, többször kért tőlem példát, (bár a tanár valószínűleg elég jól tudhat magyarul), és volt szerencsém megismertetni a többi hallgatóval például a lájkolni igét is. Szerdán még elkezdődött a bevezetés az észt kultúrába nevű kurzus, amikor ilyen filmeket fogunk nézni, múzeumokba fogunk látogatni, ilyesmik. Most egy  Észtországról szóló filmet néztünk.

Csütörtökön konkrétan minden órám elmaradt, mert az egyik, filozófiás órám nem kezdődött el, az orosz külpolitikán a tanár elutazott, és a nyelvórák csütörtökön elmaradtak, mert a könyvtárban valamilyen rendezvénye volt az egyetem nyelvi központjának, el is mentem oda, de semmi nem volt lényegében. Viszont a csütörtök este annál emlékezetesebb volt. International Food Fest néven minden nemzetnek kellett valami nemzeti ételt csinálnia, és megmutatni a koliban a többieknek. A mi emeletünkön, a negyediken volt a cucc, amikor elkészültünk, kipakoltunk a folyosóra, bár a koli szabályai szerint nem lehet enni meg alkoholt inni a folyosón, szóval az ajtókban ácsorogtunk. (Az egész emeleten csak cserediákok vannak.) Mi magyarok paprikás krumplit csináltunk. Kevesebben kezdtük el csinálni, de a végére már hatan összegyűltünk a mi konyhánkba. Amúgy 8 magyar van, Pécsi Egyetem, Debreceni Egyetem, Veszprém, 4 Corvinus, és egy lány, aki 2 évre mesterre jött ide Tartuba, amúgy MOME-n végzett  (és kiderült, hogy otthon, khm. hasonló körökben mozgunk, az ilyen bezsenyi-radnóti egyéb tengelyen ő is elég járatos).  És a 4 Corvinus is elég vegyes, egy szlovákiai lány, két MA-s srác, egyikük ugye a szobatársam. 4 fiú- 4 lány. 2 Tamás, 2 Anna. :D A kaja készítése is tökre nagy élmény volt, nagyon jól eldumálgattunk együtt, nagyon élveztem, és finom is lett a kajánk. Igaz, ezen a kis gagyi főzőlapon 2 óráig rotyogott a krumpli.

Aztán jött ugye a zabálás. Az osztrák lányok sütijei, a végtelen sok német végtelen sok kajája, amik közül a sauerkraut-on kívül minden fincsi volt, bár azt már meg sem kóstoltam. Olaszok tésztái,  csehek kajája ami a túrógombóc és a lekváros derelye előnyeit ötvözi, amerikai csili (fos), litván hideg céklaleves,  ésatöbbi ésatöbbi. A franciák nemtudommiértől lemaradtam, de legalább volt finom boruk, az ausztrál srác (lassan öribarik leszünk) sütijét csak azért kóstoltam meg, mert megígértettem vele, hogy az első kóstoló én akarok lenni, de magánál az össznépi kajálásnál lemaradtam róla, mert elkapkodták, tényleg jó volt.  A nagy kajálás után persze irány party, irány a város. Jó későn értem haza, és amikor hazaértem, akkor viszont ugye a folyosón ültek az emberek a koliban, és ott söröztek. további vagy egy órát még maradtam a folyosón. Képek az estéről a facebookon.

Pénteken elutaztak elég sokan Vilniusba a hétvégére. Valójában nem is olyan sokan, viszont a mi 6 fős lakásunkból hárman, köztük a szobatársam, és a már említett ausztrál pajtásom is a másik emeletről, ezért nekem azért föltűnt. Plusz még a lakásunk 4. lakója elment Tallinnba, szóval a lengyel sráccal ketten maradtunk.  Azért bevallom, jól jött, hogy a hétvégén egyedül is lehettem sokat.  Péntek este a másik magyar corvinusos srác (nem  a szobatársam, hanem a másik Tamás) és lakótársaival Star Wars-maratont tartottunk. Najó, a maraton csak két filmet jelentett, de akkor is. Amúgy abból a lakásból egy francia sráccal is nagyon jóban vagyok, meg van egy nagyon  jó fej cseh srác is ott, elég sokat lógtam most velük a hétvégén.

A hétvégének is volt sok eseménye, viszont most elálmosodtam, ráadásul megint nagyon hosszan írtam, szóval azt majd legközelebb megírom. 

 2011 őszi félévét Észtországban, Tartuban töltöm. Az Erasmus programhoz kapcsolódó Erasmus intenzív nyelvi kurzusra is jelentkeztem, amely a szemeszter kezdete előtt három héten át tartott. Ezt a kurzust nem Tartuban végeztem, hanem Tallinnban, az Estonian Academy of Arts szervezésében.

A kurzuson 15-en voltunk, 10 országból, Törökországtól Svédországig elég különböző emberek gyűltek össze. Velük nem csak az órák voltak együtt, de a délutáni szervezett programokon is együtt voltunk, és természetesen az estéket is többé-kevésbé együtt töltöttük. 15 ember ideálisnak mondható, ugyanis elég ahhoz, hogy mindenki megtalálja magának azt a néhány embert, akivel mélyebb kapcsolatot is kialakíthat, viszont mégis mindenkivel beszéltünk szinte minden nap, és megismertük egymást. 

A nyelvórák minden hétköznap reggel 10-től 14:15-ig tartottak. A tanárunk egy nagyon kedves, és szakmailag nagyon fölkészült nő volt. Az első órán szinte csak énekeltünk, ami nagyon furcsa volt mindenkinek, és nem is egészen értettük mire jó ez. Bizonyos dallama volt az elköszönésnek, a bemutatkozásunknak stb., és azért valljuk be, nem erre számít az ember, amikor 20-25 éves emberekkel megy egy nyelvórára.   Szinte minden órára rengeteg észt dal részletét hozta a tanár, és általában elég egyszerű és bugyutácska tartalmú dalokat énekelgettünk, de volt köztük punk, rock, pop és népzene is.  Nem is egészen értettük, hogy ennek az egésznek mi értelme; de néhány nap múlva,azt vettük észre, hogy folyton egy dal megy a fejünkben, arról, hogy ez az én utcám, ez a házam, itt lakom, itt töltöm az időm (ez például egy punk zene volt…). Ekkora értettük meg, hogy föl sem tűnt, mégis minden szóra emlékeztünk, amik a dalokban szerepeltek. Természetesen az idő előrehaladtával nem csak énekelgettünk, hanem nagyon sok hasznos nyelvtani dolgot is átnéztünk, szövegeket vettünk, párbeszédeket gyakoroltunk; szóval az alapvető dolgokat megtanultunk. Elvileg a kurzus végén egy vizsgát kell tenni, de a mi tanárunk azt mondta, hogy inkább csináljunk valamilyen kis előadást, így is lett, és nem olyan sok idő, viszont annál több kreativitást fölhasználva egy nagyon vicces és élvezhető előadást csináltunk, és a teljes 7 fős közönség le volt nyűgözve az észt nyelvtudásunk és színészi képességeink találkozásától.

Fontos azonban megemlíteni, hogy az ilyen jellegű nyelvi kurzushoz nem szükségesek hatalmas ambíciók.  A tanár is pontosan tudja, hogy nem mindenkinek annyira fontos a nyelv, túlélő szinttel megelégednek sokan a cserediákok közül. (Vagy még kevesebbel.) A mi kurzusunkon is volt, aki szinte csak melegedni járt a kurzusra, és az is megesett, hogy egy-egy napot kihagyott valaki, ha túl hosszúra nyúlt az éjszaka; és ebből semmi probléma nem volt, viszont aki komolyan vette a dolgokat, és élt a lehetőséggel, amit ez a kurzus tanulás szempontjából nyújtott, annak nagyon sokat segített.

Szinte majdnem minden délután volt szervezett program, amikre az Estonian Academy of Arts szervezője, egy fiatal nő vitt minket. Városnézés gyalogosan, majd biciklivel, múzeumlátogatás és egyéb programok voltak. Tallinn nem egy nagy város, szóval néhány kisebb sétával az egész bejárható. Az óváros, ami a világörökség része, szépen föl van újítva. Tallinn maga egy hanza város volt, gazdag német nyelvű kereskedőváros. Építészetileg nem véletlenül hasonlít is sok német városra. Maga a történelmi belváros lényegében néhány óra alatt bejárható. A városmagon túl egy modernebb városközpont is van, elég sok magas házzal, de ez a rész is nagyon rendezett, sok kis park van az egész városban. Érdekes módon a városközpont nem közvetlenül a tengerparton van, és a központ és a tenger közötti néhány száz méteres sáv korábban ipari negyed volt, de azok az ipari épületek ma leginkább üresek, nem nyújtanak túl szép látványt, de sok pénzt fordítanak ezen területek rehabilitására, és számos olyan kulturális intézmény és helyszín költözik ezekre a területekre, amik élhetőbbé és érdekesebbé teszik a várost. Tallinn 2011-ben Európa kulturális fővárosa, és az ehhez kapcsolódó főbb programok is ezen, a korábban elhanyagolt városrészen épülnek. A helyszínek összekötésére pedig egy korábbi vasúti sínpár helyére egy „Kultúrkilóméter” nevű sétányt építettek. Tallinn nem egy nagy város, éppen ezért mintegy fél óra sétával már szinte a külvárosba érünk. A belváros és több másik környék viszont tele van éttermekkel, kávézókkal. Nappal az óváros tömve van turistákkal (augusztusban legalábbis bizonyosan), este viszont a fiatalok veszik birtokukba a várost, és töltik meg élettel a hét minden napján.

Az árak általában egy picit magasabbak - vagy hasonlóak-, mint Magyarországon, persze ez nagyban függ a helytől is. Egy kávé egy kávézóban 2-3 euró, a sör 2 eurónál kezdődik, míg meleg ételt, gyorséttermekben, pubokban 5 eurótól lehet enni. ( A nyelvórákon, amik a Fő tértől egy sarokra voltak, a tanár hozott nekünk kávét, teát, amivel igen sokat tudtunk spórolni, a Városháza téren minden duplájába kerül.) A diákoknak igen sokat segített, hogy bizonyos szupermarketekben is készítenek meleg ételeket elvitelre, illetve hűtőpultokban készételeket (rántott hús, lasagne,stb.) is lehet kapni 2-3 euróért de rengeteg salátafélét is árulnak.  A mi szállásunkon a konyha nem volt fölszerelve, ezért a főzésre kevesebb lehetőségünk is volt (és idő sem jutott rá nagyon).

A szállással kapcsolatban idén mi különleges helyzetbe kerültünk. Az Estonian Academy of Art (Eesti Kunstiakadeemia= EKA) idén augusztusban nyitotta meg a teljesen új kollégiumát. A nyitás augusztus 16-án volt, viszont a mi kurzusunk már augusztus 7-én elkezdődött. Éppen ezért első héten mindannyian az EKA régi kollégiumában laktunk. Ez a kollégium tényleg régi volt, a „szocreál feeling” megvolt, a szintenkénti egy konyha meg a zuhanyzó a pincében valóban 2 euró/éjszakát ért, bár az igaz, hogy a szobák nagyok és tiszták voltak. Aztán megnyílt az új kollégium, ahova átköltözhettünk. Én végül nem költöztem át a maradék bő egy hétre, és egyedül maradtam a szobámban, míg azok a diákok, aki egész félévben az EKA-n tanulnak, ők mind hamar átköltöztek, és birtokukba is vették az új épületet. Ebben a kollégiumban ők voltak a legelső lakók, gyönyörűen fölszerelt tágas szobák, sőt az első napokban még az enyhe festékszag is érezhető volt. Két szobához tartozott egy kis konyha (tényleg kicsi, és még teljesen üres volt, hiszen senki nem hagyott ott még semmit), egy kicsi fürdő. A szobákban 1 vagy 2 ágy volt, de igen sokan egyedül laknak majd az egész szemeszterben egy 2 ággyal fölszerelt szobában. A régi kollégium 10 perc sétára volt a Fő tértől, (10 perc 38 mp. az ajtótól a térig, egyszer lemértem ), az új épület körülbelül 5 percnyivel távolabb van a város központjától, de lényegében ez sem távolság.

A szervezéssel kapcsolatban csak jót tudok mondani. Jóval az érkezés előtt kapcsolatba lépett velünk az EKA szervezője, minden kérdésünkre szinte azonnal válaszolt e-mailen. A repülőtérre autóval kijött értünk, és ha később fölmerült bármilyen kérdésünk élőben vagy levélben hamar válaszolt. Vagy éppen szabadidőnkre ajánlott programokat, amiket kitett a csoportunk facebookos oldalára. Sok időt töltött velünk, vele mentünk el a múzeumokba, vezetett körben a városban, stb. Két hétvégét töltöttünk el együtt, az első hétvégén elutaztunk vidékre két napra, megtekintettünk egy nemzeti parkot, elmentünk egy népzenei fesztiválra. Leginkább ezt a fesztivált a Művészetek Völgyéhez tudnám hasonlítani, koncertek, kulturális programok, számos helyszín, családosok, öregek, fiatalok, és nagyon kellemes hangulat egy kis faluban. A második hétvégén szerencsénkre pont az észt nemzeti ünnepen voltunk Tallinnban, ami igen érdekes volt. Az észtek nemzeti identitásában fontos szerepe van az éneklésnek, daloknak. Éppen ezért, amikor a Szovjetektől való függetlenedés évfordulóját ünnepelik, minden évben egy zenés fesztivált rendeznek, ahol sok tízezer fős hallgatóság gyűlik össze. Ez is egy igen érdekes élmény volt mindannyiunk számára. (Bár az igazán izgalmas az öt évente megrendezett nagy Dalos Fesztivál lehet, amikor sok tízezer énekes, és százezres nagyságrendű hallgatóság gyűlik össze ezen a mezőn, és ne felejtsük el, Észtország teljes lakossága 1,3 millió fő.) Ennek a helyszíne a Dalos mező, ami Tallinn belvárosától 1 órányi sétára van. A második hétvége másik napján egy szép, de azért felejthető kisvárosba, Haapsaluba látogattunk el.

A szabadidős programok díja 30 euró volt, ami nyilvánvalóan töredéke lehet a valódi összegnek, hiszen hétvégente saját buszunk volt, egy éjszakát egy hostelben aludtunk, amikor nem Tallinnban voltunk ételt is kaptunk, valamint egy búcsúvacsoránk is volt egy nagyon jó étteremben.

Összességében számomra nagyszerű élmény volt ez a nyelvi kurzus, nagyon megérte az egész. Külföldieket is, és sok észtet is megismerhettem. Tartuba érkezve jöttem rá, hogy bár itt lemaradtam az orientációs napokról, mégis észrevétlenül is rengeteget megtanultam már az országról, az emberekről. Arról nem is beszélve, hogy így nem csak azt a várost ismertem meg Észtországban, ahol egy szemesztert eltöltök, hanem egy másikat is megtapasztaltam, és sokkal többet láthattam belőle, mint egy turista. Ráadásul van most ott jó néhány ember, akik bármikor szívesen vendégül lát, és ismét meglátogathatom ezt a nagyszerű várost, amikor csak akarom a félév során.

Amikor végtelenül sok új ember kerül egy helyre, akkor időbe telik, míg kialakul, hogy kivel leszünk igazán jóba. Az elmúlt napokban rengeteg új embert ismertem meg, többségük nagyon szimpatikus, nyitott, barátságos ember. Van egy ilyen elméletem is, hogy azért Észtországnak Európán belül van egy kis egzotikuma. Aki Európán kívülről jön, annak meg pláne igazán nagy bátorság, elszántság, kalandvágy kellett, hogy ide jelentkezzen, szóval a tartui nemzetközi diáksereg különösen nyitott, érdeklődő és jófej kell hogy legyen. Persze lehet, hogy ennek semmi értelme, és semmi köze a valósághoz, de az ilyen elméleteknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy nem fontos a valósághoz való viszonyuk, de én azért hiszek benne.

Most a napokban sorban buliztam, (ma vasárnap van), és eddig kedd kivételével mindig mentem valahova. Szerdánál hagytam abba, ami amúgy jó volt, de az elmúlt három este mindegyike magasan überelte a szerdát. Egymáshoz viszont nem nagyon tudnám viszonyítani őket, mert mindegyik más-más műfaj volt. Csütörtökön volt egy ilyen szervezett welcome party, egy igen nagy szórakozóhelyen. Elég viccesen kezdődött előtte az alapozás Akiket már ismertem, és akikről tudtam, hogy hol laknak bepróbálkoztam, hogy kezdjünk el sörözgetni vagy valami, de senki nem volt sehol. Előtte pár órával kölcsönkértem a szemben lévő szobából egy levesestálat, mert nekünk nem volt,  este meg gondoltam, hogy visszaviszem, és meglátjuk ki lesz ott. Ott volt egy török srác, ő is kinyitott egy sört, elkezdtünk dumálni (persze az angolomat iszonyatosan le kellett redukálnom, a past simple is már döcögött neki, de amúgy aranyos volt), hamarosan megjelent egy német lakótársa csaj, hárman dumálgattunk, amikor kiderült, hogy az ottaniak pont oda szerveztek kis iszogatást. Tehát 10 percre rá, miután leültem, elkezdtek özönleni az emberek; olyan fél órával az után, hogy én betettem a lábam egy teljesen random szobába, vagy 40 ember ácsorgott-ücsörgött mindenfele a szobákban meg a folyosón. Eddigre már elkezdődtek azért „ismétlődni az emberek”, és már ekkor lett tippem, hogy kikkel leszek többet, persze majd egy hónap múlva kiderül, hogy mi jött be, mi nem. Aztán átvonultunk a szórakozóhelyre, ami szerintem egész jó buli volt.  Rengetegen táncoltak meg minden, ilyen tipikus fenékrázós gettás, rihannás (ebben az esetbe én kiejtem a h-t és magyar i és a hangokat mondok) rádió1-es zene ment. Olyan hajnali 4 körül estem haza, reggelre meg gazdagodtam vagy 6  új facebook frienddel. (amúgy tényleg, átlag napi 4-5 új friend simán befigyel).

A délutánok, nappalok amúgy általában elég laposak, ált. itthon ülök, észtet tanulgatok, netezgetek, elvagyok stb. (olvasással az a baj, hogy egy nem annyira érdekes regényt olvasok éppen, és amíg nem rágom át magam rajta, addig nem vágyom rá annyira), szépítgetem a szobám stb. A falon már van néhány képeslap, néhány észt nyelvtani táblázat (igen. tényleg. második nap kitettem őket. :D), Észtország téképe, Tartu térképe, meg beruháztam egy fokföldi ibolyára 3,7 euróért +kaspó további 3 euró. Családomnak üzenem, hogy szépen helyrejött :D (bocsi, belső poén). Szóval már ilyen téren is alakulgat a szobám.

 A péntek estének az előzményeit is el kell mondanom. Még április- május körül lecsekkoltam youtube-on néhány észt zenekart, rákerestem ska zenére, és találtam egy tökjó együttest, Ska Faktor a nevük, letöltögettem, hallgattam őket, stb. Hétfőn, azaz az első nap Tartuban a szórakozóhelyen megláttam a plakátot a heti programról, és mit ad Isten, péntek Ska Faktor koncert ott! Mondtam is az osztrák lányoknak, ugye a tallinniaknak, róluk már tudtam, h szeretik az ilyen zenét. 

Meg mondtam a körülöttem lévőknek, de mindenki hulla volt, és nem akartak jönni. A lányok is szóltak vkiknek, és megbeszétlük, mikor tali. Kiderült, hogy egy amerikai srác, akivel előtte már tök sokat dumáltam, nagy ska fan, és megjelent ő is, meg jött pl. még egy csaj, aki nagyon szimpi volt, és már sokat dumáltam vele.  Ez a csaj német, aki igazándiból cseh, mert szülei „nyaralni mentek” a 70-es évekbe az NSZK-ba, és ott maradtak, ő meg már ott született. És ez a lány élt egy évet MISKOLCON (!!!), és németet tanított gyerekeknek. Szegényt képenröhögtem, amikor ezt elmondta nekem, de nem tudta megcáfolni azt a feltételezésem, hogy halálosan unalas lehet ott élni diákként… Meg jött még csomó másik amerikai is. Szóval olyan 8-10en lehettünk ott tőlünk, és fantasztikus koncert volt! max 60-70 ember ha táncolt, mert ez egy ilyen kocsma volt, ami este meg inkább étterem (és amikro mi odaértünk még nem votl a koncert, szal ingyen bemehettünk, és megúsztuk az 5 eurót. ) haláli hangulat, egyedüli kellemetlen az volt, hogy kétszer is volt szünet a koncert közben. Egyik szünetben a pultnál meg is kérdeztem az énekest, (!) aki éppen szintén sört vett, hogy miért van 2 szünet, és modnta, h szerinte is szar, de a hely kérte így. Aztán mondtam is az énekesnek, hogy én vagyok az első számú magyar fanja az együttesüknek. Koncert után még az amerikai pajtásommal meg a két osztrák lánnyal söröztünk egyet, és nagyon jól elvoltunk. (Családomtól elnézést, ezt a részt konkrétan bemásoltam a levelemből, amit tegnap írtam nekik, lustaság -fél egészség). Amúgy nagyon fölkészültem ám a koncertre, direkt a fekete-fehér kockás pólómat vettem föl (a fekete-fehér kockás minta tipikus ska jelkép, és azért picit sajnáltam, hogy bár Tartu a szemiotika fellegvára, senki nem értékelte a Tisza cipőmet...

Tegnap délután iszonyatosan unatkoztam, mert esett az eső és nyilván nem megyek sétálni esőben, itthon majdnem meghaltam az unalomtól stb. Aztán este közösen vacsoráztunk a mi kis lakásunkban, szobatársam összerittyentett tök király kaját. Vacsi után meglátogattam egy magyar lányt a másodikon, akivel most találkoztam először, de már jóval korábban tudtunk egymásról. (Veres Nóri pasijának ismerőse a csaj, és ők meséltek egymásról nekünk még augusztusban.) Palacsintáztunk egy kicsit, majd úgy voltam, hogy inkább megyek vissza a szobámba, pihizek, és tuti nem megyek sehova. Hát nem így jött össze.(Se…) Kicsit később úgy voltam, hogy háát azért mégis szívesen beszélgetnék pár emberrel vagy valami, és a német lakótársam meginvitált, mert tudott egy szobát, ahol kártyázgatnak, és ő is csak egy embert ismert onnan, szóval menjek bátran. Gondoltam egy kis kártyaparty tökéletes lesz. Kiderült, hogy konkrétan az amerikai pajtásom szobájába mentem be. A kártyázás pedig ivós kártyajáték volt. Az a fajta (King), amikor minden kártyához van valami szabály (hatosnál lányok isznak, mert six-chicks, 4-esnél four-floor, és meg kell érinteni a padlót, aki a leglassabb, az iszik, és amúgy végtelen sok egyéb szabály van, szóval a végére követhetelen, de nagyon vicces. ). De csak söröztünk, úgyhogy nem lett csúnya vége. A társaság nagyon jó volt, 5 amerikai, 1 ausztrál, 1 angol, a német szobatársam, meg később még egy francia srác. Nagyon kedvesek voltak mind, az, hogy nem voltunk anyanyelviek csak a 10-es kártyánál zavart néha, amikor mindenféle kategóriák vannak, és akkor egy olyan szót kell mondani. És azért a virágnevekben magyarul sem vagyok túl profi, pláne nem tudok versenyezni 6 anyanyelvivel :D. Kártya után meg azért mivel csak lecsúszott 2-3 sör, muszáj volt menni valahova, szóval a városban folytattuk, és szokás szerint négykor értem haza.

Viszont itt most be kell vallanom, hogy visszaszerettem az angol nyelvbe. Gyakorlatilag a nyaram nagy részét (pláne ha nem naptárilag nézzük, hanem nyári szünetet) nemzetközi közegben töltöttem, ahol a csodálatos erasmus-englisht használtam. Ami hasznos, hogy mindenkivel megérteti magát az ember, de semmi szépsége nincs. Ez csak egy eszköz, nem használunk pontos kifejezéseket, hibásan beszéljük, nincsenek szófordulatok, és minden good appetite, sympathic, sms és egyéb szavakkal, amik csak és kizárólag ebben a furcsa erasmus-angolban van. (Szerintem ez nem azonos a „reptéri angol” nyelvváltozattal, mert ez a szlengesebb változat.) Nos, ezek után jönnek az anyanyelvi beszélők, és ez maga a gyönyörűség! Szép, tiszta, tökéletes, választékos, aaaah! Habár én régen elköteleztem magam a brit angol mellett tökéletes volt tegnap a masszív amerikai többség, plusz ugye ausztrál angol, amit eddig csak youtube vicces videói közt hallottam. (Bár a srác állítólag nem annyira durva ausztrálul beszél.) Megint azt éreztem, hogy igen, van egy létező nyelv, ami azon túl, hogy hasznos, rengeteg szépsége van. És érdemes tanulni, akkor is, ha sokszor muszáj nemzetközi szinten lecsupaszítani a nyelvtudást, hogy megértessem magam másokkal, de anyanyelviekkel beszélni minden pénzt megér! (Nem mintha nem néznék hetente angolul filmeket, sorozatokat, vagy olvasnék, de ott is az angol inkább az eszköz. vagy hogy a jó öreg szlogent revidiálljam, tartalmában globalizált, formájában angol.)

Külön érdekes, hogy akikkel beszéltem, meglepően sokat tudtak Magyarországról. (És most nem a németekről, lengyekeről beszélek, az eddig is nyilvánvaló volt.) Az ausztrál srác Wolf Katit említette nekem most, mindenki tudja kb. hogy Buda side meg Pest side van Budapesten, két amerikaival szóbakerült ilyen magyar belpoltika, az egyikük eléggé vágta a dolgokat, hogy médiatörvény meg alkotmány, de elmagyaráztam a hazaáruló mocskos balliberális nézeteimet, hogy miért fos a médiatörvény meg alkotmány (Fleto utalni fog nekem 100 forintot jutalékként). A másik csaj meg így tudta, hogy vannak szélsőjobbos mozgalmak, meg para a cigányokkal, neki a jobbik nevét tanítottam meg, sok újat nem kellett mondanom, sajnos. Nyilván az ausztrál birkapásztorok meg a jenki hamburgerárusok nincsenek ennyire képben, de öröm látni, hogy a fiatal leendő értelmiségnek van fogalma a kis hazámról. És azon leszek, hogy még többet tudjanak majd róla, és nem csak a viktatóriuks hatalomgyakorlás részleteit. Viszont már azt hiszem elég olvasnivalót hagytam nektek. Hamarosan jelentkezem!

 Ma csütörtök van, és kissé lemaradásban vagyok, ugyanis hétfőn érkeztem Tartuba, viszont csak most szántam rá magam az írásra. Igazándiból nem sok dolog történt az első napokban, és ezért vártam, amíg többi is lesz, mint egy sima „élek&ideértem” bejegyzés.

De az elsődleges dolog mégis csak az, hogy igen, itt vagyok, élek, és tetszik. Ahogy már írtam, kihagytam az orientációs napokat, de ahogy reméltem, pontosan úgy lett, nem vagyok feltűnően dezorientált. Igaz, hogy a névtanulásban kicsit le vagyok maradva, de ha sikerült két egyetemre is beilleszkedni gólyatábor nélkül, nem gondolnám, hogy itt más lenne.

Amúgy a szobatársam egy magyar srác. Szintén Corvinusról. Az igazság az, hogy nem örültem, amikor megtudtam, hogy magyar, mert hát mégis nyelveket szeretne itt tanulni, de azért nem akkora gond ez, csak hát hülye a kolesz szervezése szerintem. A szállás úgy van, hogy 3 db 2 ágyas, elég tágas, szobához tartozik egy előtér, egészen nagy konyha meg fürdő-wc. Szóval ez szerintem teljesen korrekt. Szépen fölszerelt, van ágy, szekrény, polc, asztal szép nagy ablak stb. Csak ágyneműhöz kellet huzatot szerezni, de konhyában is voltak dolgok, bár elég random, hogy mi van, mi nincs. A „lakásunkban” egyik szobában egy nagyon kedves holland srác (aki konkrétan úgy néz ki, mint Borda Bence) meg egy szintén nagyon szimpi német srác lakik. A harmadik szoba lakói egy aranyos német srác, meg egy lengyel, akit viszont a paraszt szóval tudnék jellemezni. (Veszélyes játékot játszom, mert tudom, hogy voltak olyan külföldiek Tallinnban, akik google translate segítségével olvasták a blogomat, de nem hiszem, hogy ezt a srácot annyira érdekelné az életem…)

Eseményekről nem tudok még annyira sokról beszámolni. Elvileg a héten már elkezdődött az egyetem, de a legtöbb óra csak jövő héten kezdődik el. Nekem összesen egy előadásom volt, orosz külpolitika, ma reggel, de leginkább ilyen bevezető előadás volt, de úgy tűnik érdekes lesz. Ha minden igaz, most már megvan a végleges órarendem, mindeképpen fogok róluk írni hosszabban, ha már tudom milyenek. De hétfő és péntek üres, kedden és szerdán 2-2 órám van a nap közepén, és csütörtök lesz reggel 8-tól este 6-ig. (Bár lesz egy nagyobb szünetem ott is.) Ahhoz képest, hogy múlt félévben mondjuk három olyan napom volt, mint a mostani csütörtök lesz, nem aggódom nagyon. Bár kitudja, mennyi munka lesz velük. (Ezen az orosz külpolon lesz egy negyedéves esszé max 2000 szó, hétről hétre kell olvasni cikkeket, és félév végén valami vizsga. Jó hír, hogy biztos lesz decemberi vizsga, ugyanis otthoni vizsgáim miatt nem szeretnék itt lenni már januárban. )

Amúgy más program nem volt túl sok eddig. Hétfő este volt egy karaoke buli, amit élveztem, beszélgettem csomó emberrel, nyilván mindenkinek elfelejtettem a nevét, meg tegnap a könyvtár nagy termében volt egy ilyen pár feladatos kis vetélkedőcske, sok emberrel lehetett ott is dumálni, aztán volt egy amerikai misszionárius, aki 9 éve itt él, és mondott egy fantasztikus stand up comedy-t arról, hogy milyenek az észtek egy külföldi számára. Nagyon nagyon vicces volt. Kedvencem, hogy honnan ismered föl, ha egy észt zárkózott? –Miközben beszélsz hozzá a cipőjét nézi. – És honnan látod, hogy nyitott? – Miközben beszélsz hozzá a te cipődet nézi. :DDDD Ezután volt ott egy kis ilyen össznépi néptáncolgatás, utána még szétváltunk több kocsmába, és megint sok új ember, de azért néhányakkal már többet beszélgettem, de szerintem azért még 1-2 hét, míg kiderül, kikkel leszek jóba. 

Bár a két osztrák lány, akikkel együtt voltam Tallinnban, és ők is itt tanulnak, csak egy másik egyetemen, velük sok időt töltöttem. Egyszer mikor főztek, meghívtak, tegnap meg visszahívtam őket, és főztem nekik gombás rizottót, szerintem finom lett, és ők is megették, és mondták is, hogy finom, szóval lehet benne valami :) A receptet abból a könyvből néztem ki, amit a nővéremtől kaptam szülinapomra, szóval úgy tűnik, hogy sok hasznát fogom venni még. Köszi ezúton is J

Most ennyi jutott eszembe, hamarosan jelentkezem még. Üdv mindenkinek!

 Alakulgattak a dolgok így-úgy, és még mindig Tallinnban vagyok. Úgy volt, hogy elmegyek Tartuba az egyetemi orientációs napokra, de végül rájöttem, hogy túlságosan élvezem itt, valamit kell a corvinusnak egy hivatalos papír arról, hogy itt voltam a nyelvi kurzuson végig.

Amúgy ma lett vége a nyelvi kurzusnak hivatalosan. Pontosabban ma már nem volt óránk. Elvileg az ilyen kurzus végén vizsga van, de a mi tanárunk mondta, hogy ő nagyon nem szereti a vizsgákat, és hülyeségnek tarjta a nagy tesztezgetést, úgyhogy inkább csináljunk valami előadást. Ez az előadás ma volt, dolgoztunk is vele, mindenki beletette a magáét, szerintem nagyon vicces lett. Itt, a régi koliban csináltuk az előadást, és több szobában ( + a nagyon para zuhanyzóban) csináltuk a jeleneteket, kb a fele éneklés volt, mert ugye az órán csomót énekeltünk, és azokat a dalokat tettük bele. Leírva meg kontextus nélkül úgysem lennének viccesek a poénok, de lényeg az,  hogy mi is és az 5 fős közönség is nagyon élvezte.

Ma este pedig megvolt a búcsúvacsora, bár amúgy még úgyis itt leszünk pár napig, igaz a tanárunkat én már nem fogom többet látni. Egy nagyon hangulatos kajáldába mentünk, és előre ki kellett választanunk mit eszünk, és fizették nekünk a kaját. Mondjuk azért ma megvolt egy agyfasz pillanatom is, ugyanis tegnap abban egyeztünk meg, hogy a holland csaj vesz 2 nagy csokrot a tanárnak meg a szervező csajnak, és odaadjuk nekik a cuccost az előadáskor. Az előadáskor nem volt virág, nekem eszembejutott, de nem is kérdeztem, gondoltam majd akkor este. A vacsorához 8-kor talákoztunk, és csak mivel jófej volt a spanyol csaj, fölhívott 19:40 körül, hogy tudom-e, hogy végül külön-külön ad mindenki ajándékot, szóval nem akarok-e esetleg beszállni velük egy vmi menőbb csokiba…. Most nem az, hogy megsértődtem, csak azért eléggé kiakadtam én is, meg még vagy 4-5en, akik így utolsó utáni pillanatba tudtuk meg, hogy így a többiek 1-1 szál virágukat már megvették… Mármint, oké, nem szentírás, amiben megegyeztünk egyszer szóban, de azért kicsit figyelhetnének az infó áramlására. De nyilván nem szóltam be senkinek, lenyeltem a békát, és 3 percig puffogtam az egyik német sráccal a közös vacsi előtt.

Amúgy ebben is teljesen kiütközik az, hogy nagyon nem vagyunk egy csapat. Amit azért picit sajnálok, jófejek az emberek, és amúgy nagyon pozitív, hogy teljesen szabadok vagyunk a nap legnagyobb részében, és élvezem, hogy legutóbb júniusban aludtam annyit, mint mostanság, filmeket, sorozatokat nézek, meg olvasok (Neten sokat, könyvet nem bírok, mert a szobámban a lámpa gyenge, és 10 perc után megfájdul a szemem sajnos.), de azért ha már úgyis 16-an voltunk, akkor lehetnénk egy csapat is akár.

Esténként is mindig azzal mentünk el, akikkel éppen kedvünk volt, magyarul ha akart az ember, akkor mindig talált pár embert, aki bulizni akart, de természetesen mindenkinek meglettek a kedvenc emberei. Én délutánonként általában a cseh sráccal lógtam, akit nagyon megkedveltem, viszont ő hatalmas geek, és esténként sokszor itthon marad és pókerezik egész éjszaka. Ilyen hobbi dolgokban nagyon különbözünk, viszont érdeklődésünk, világnézetünk, és ugye származásunk is hasonlatos. De folyton oltogatjuk egymást minden hülyeséggel. Esténként tök változó kikkel vagyok. Általában azokkal, akiknek éppen olyan hangulatuk van, mint nekem. Volt többször, hogy csak ücsörögtünk/sörözgettünk valamennyit az új koleszban, volt, nem is egyszer, hogy hajnalig partyztunk. Tegnap is pl. olyan hajnali f6 körül értem haza, többen indultunk el, aztán végül egy szórakozóhelyen, aminek volt szép nagy terasza is, nagyon sokáig dumáltunk a spanyol csajjal, meg két random éssztel. Vicces volt, mert csacsogtunk már egy ideje a két észt sráccal, amikor megkérdeztem, hogy mit tanulnak, akkor így közölték, hogy gimnazisták. A spanyol csajjal nem akartuk elhinni, mert simán 23-24-nek néztem volna őket. Amúgy az ilyen hajnalig tartó bulik után van, hogy délután muszáj egy nagyot aludnom, ma 4 órát aludtam délután; de az is megesett, hogy skippeltem az észt órát. Szerintem az emberek több, mint fele, volt, hogy egyszer modnjuk nem ment be órára, az estétől függően persze nem mindig könnyű a reggel.

Amúgy a tallinni szórakozóhelyek ilyen haverkodás szempontjából nagyon jók. Őszintén szólva én otthon nem szoktam random emberekkel kocsmákban vagy klubbokban hosszan beszélgetni, itt viszont folyton. A belvárosi helyek mind tele vannak külföldi fiatalokkal is, meg helyiekkel is, akik mind nagyon nyitottak, kedvesek, érdeklődőek, és ami nagyon nem hátrány: tudnak angolul.

Múltkor például egy helyen izlandi nap volt, szerinem az volt az eddigi legjobb bulim itt. Egy elég nagy szorakozóhelyen folyamatosan mentek a konccertek, egyik teremben elektrósabb, a másikon meg mindenféle hangszeres-éneklős teljesen vegyes stílusú izlandi zenekarok. Volt olyan koncert, ahol ilyen meghalás jó hangulat volt, pedig mondjuk nem több, mint 2-300 ember hallgatta a koncertet abban a teremben. Aznap volt a svéd srác szülinapja, úgyhogy egyben azt is ünnepeltük. Akkor olyan 6-7 ember volt együtt azon a helyen. Tele volt a hely mindenféle külföldivel is, aztán mikor vége lett, akkor 2 izlandi együttes, mi olyan 3-4-en, csomó random észt együtt gangeltünk a városban egy ideig. Nem tudom, ti milyen gyakran szoktatok izlandi együttesekkel dumálni hajnali 4-5 körül, 2 órával azután, hogy széttomboltátok az agyatokat a koncertjükön, de számomra az epic night valahol itt kezdődik : )

A legalja helyen viszont ma voltunk, a nagy közös vacsora után. Legalábbis nekem a legalja. Budapest tele van húdealter helyekkel, arról nem is beszélve, hogy radnótis múltammal, eltés jelenemmel nem egyszer futok bele húdealter emberekbe, amivel semmi bajom nincs, sőt, na de pont ezért, mert ismerek ilyet, talán ezért tarom undorítónak nagy töménységében. Amikor egy hely annyira kulturális akar lenni, és annyira minden alternatív művészet fellegvára, hogy meghalsz, az már átlátszó. Persze amikor a művészet az, hogy 3 db műanyag csirkefejet ráragasztanak egy vászonra, akkor azért én annyira nem tudok elolvadni. Amúgy maga a hely, valamilyen lepukkant ipari hely lehetett, és most irtó menő, mert le van robbanva még mindig, de most ott buliznak (helló, Pestről jöttem….) és eléggé zegzugos. Ahhoz, hogy mondjuk a tetőteraszra eljuss a B épületben, akkor az A épületben menj föl a 2. emeletre, menj át egy ilyen sötét emeltei átjárón a két épület között, menj végig 3 kihalt folyosón, menj le a lépcsőn fordulj el nyolcszor, és akkor ha egy szobából zaj jön, akkor menj be, és az ablakon átmászva ki is érhetsz a teraszra, és  már meg is kaphatod a sörödet… A hihetetlenül elszállt emberektől sajnos rosszul vagyok. Nyilván ők különbet szarnak, mint amit én megennék. Btw rajtam ma a Mircitől kapott что это-s pólóm van, ami teljesen egyedülálló a világon, szóval nem tud meghatni a zara kidses póló, még akkor sem, ha angol turival vegyítik. De remélem, most nem tünik úgy, hogy szenvedek, inkább röhögtem egyet a helyen, és eljöttem olyan 20 perc után, és most itthon vagyok. És minden nap nagyon jól érzem magam itt! Csak mondjuk mivel a délutáni alvás miatt kicsit el vagyok tolódva, nem nagyon tudnék még aludni. De valószínüleg hamarosan megpróbálkozom azzal is. 

Másodszorra fordult elő velem, hogy kérem a kávézóban a szokásos kis kávémat tökéletes észtséggel, aztán egyszer csak jön egy keresztkérdés az eladótól, amire viszont nem tudok mit mondani, mert semmit nem értek belőle. (Amúgy szinte kizárólag a Coffee-in nevű kávézóláncon élek, isteni finom) Most a keresztkérdés az volt, hogy kérek-e bele szirupot. És az eladó nem értette, hogy miért nem értem, amikor harmadszorra is megkérdezte. Aztán angolra váltottam, és megoldódott a probléma. Az ilyen eset büszkeséggel tölt el, mert hát mégis, nem észtnek nézett a kávékérésem alapján. Nem kell nyelvzseninek lenni persze ahhoz, hogy elmondjam, hogy üks (1) caffé latte palun (kérek/ valójában inkább az angol please), de akkor is, érzem, hogy haladok.

Ezen esemény viszont most megadta a lendületet ahhoz, hogy népművelésemet a társadalomtudományok után, a másik területem, a bölcsészettudományok népszerűsítésével  folytassam. Tehát mesélnék kicsit az észt nyelvről. Mindig megkérdezik, amikor mondom, hogy észtül tanulok, hogy milyen az észt nyelv. És még mindig nem tudok egy rövid sablonos szöveggel válaszolni erre. Valamiért magyarok közt általános tévhit, hogy az észt biztos hasonlít az oroszra. Nem tudom miért. Pedig bizony finnugor nyelv. És rokon.

Nem hiszem, hogy minden olvasóm emlékezne gimiből arra, amikor a finnugor nyelvekről tanultunk. A nyelvtan tantárgy keretében tanultakkal én sosem votlam elégedett, ami a tanterv hibája volt, bár nem mintha a tankönyvünk olyan fényes lett volna. Szóval finnugor nyelvek, a legnagyobbak a magyar, a finn, az észt. Ennek a háromnak van országa, a többi nép valamely másik állam területén él. Majdnem mindegyik Oroszországban. A nagyobb nyelvek az udmurt, komi, mari stb. A magyarhoz legközelebbi nyelvek  a hanti és a manysi. Akit érdekel, az olvasgassa itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Finnugor_nyelvek   És h már itt tartunk,  hogy az észt nem szláv nyelv, mint az orosz, lengyel szerb stb.: A másik két balti államban, ahol a lett és a litván a hivatalos nyelvek, nos, azok sem szláv nyelvek. Azok balti nyelvek, amik sokban hasonlítanak a szláv nyelvekre, és indoeurópai nyelvek, szal hasonlóak a germán vagy újlatin nyelvekhez is. (most hallottam a viccet: X: Megyek Észtországba! y: igen? És Rigában ugye oroszul beszélnek?)

A finnugor nyelveknek teljesen más a logikája, mint az indoeurópaiaknak, viszont akik a magyar meg az észt meg egyéb nyelvtanokat megírták, csak a latin vagy egyéb indoeurópai nyelvek nyelvtanjaiból indultak ki, ami sokszor fából vaskarika. Kezdve a legalapabbaktól, a nyelvtani esetektől. A latinban, németben, oroszban vannak esetek. Pl. tárgyeset, birtokos eset stb. Csak szólok, hogy a magyar nyelvben is vannak esetek. http://hu.wikipedia.org/wiki/Esetek_a_magyar_nyelvben . Ránézésre látszik, hogy ez a tipikus esete annak, amikor rá kell húzni egy rendszert valami egészen másra. Ugyanez igaz az észt nyelvre. Abban 14 eset van, de ez nem olyan vészes, mint aminek elsőre hangzik. Az orosz nyelv 6 esetét a gimiben 2 év alatt vettük végig teljesen többes számostul, melléknevestül. Az eseteknél ugyanúgy mint a magyarban, a szó végére odatesszük a toldalékot, és akkor lesz esetben. De a lényeg a toldalékolás az észtben, nincsenek itt sem elöljárók.

Az alaplogika az, hogy a szónak 3 esetét kell csak megtanulni, és a többi már megy. (melléknevek is ragozódnak, sajnos..) Nyilván az alanyeset, a szótári alak, a birtokos eset (a szobának az ajtaja.) és a partitívusz. A partitívusz nem tudom, melyik nyelvben van normálisan, de vmi olyasmit tárgyesetszerű vmi, hogy a részét vminek. Szal ha nem az egész kenyeret kéred, csak egy részét, vagy ilyesmi. (a franciában meg oroszban is van néha ilyen, amikor teát öntesz, akkor du thé meg чаю.  vagy vmi ilyesmi, sajna nincs nálam francia nyelvtanos könyv, de emlékszem, hogy van ilyen :D, a helyes megoldást kérem kommentben, ha tévednék.) Az észtben így is használják, de leginkább akkor, amikor más nyelvekben tárgyeset lenne. pl. a szeretni vkit, az itt szeretni +paritivus. Ezért pl. a tanárunk az órán mindig azt mondja, hogy ez a love-case. Mert úgysem mond senkinek semmit a sok latin nyelvtani kifejezés, nem is használjuk. de pl. számnevek után is partitívusz áll, szal az 5 darab dívány (diivan) az nem 5 dívány, nem is 5 díványok, hanem 5 diivanit.

A többi eset pedig úgy alakul, hogy a birtokos eseti alakra rápakoljuk a többi ragot. de pl. a többes szám is a birtokos eset alakja+ d. És aki tanult már vmikor olyan nyelvet, amiben vannak esetek, már érti is, miért baromság ezeket esetnek hívni. Ja! És mivel nincsenek sem nemek sem semmi, ezért gyakorlatilag randomnak tűnik az elején, hogy minek mi a birtokos meg partitívusz formája. mindenhez 3 alakot kell beseggelni. (van ahol nem változik: anya: ema,ema,ema, de van, amikor tök kretén, férfi- mehe, mees, meest, plusz hangok váltakozhatnak is, minden mi szem-szájnak ingere)  De ha ezt tudja az ember, akkor már könnyű. Pl. külföldi szavaknál ált. –i képző a birtokos. Szóval Kohv az kávé, a birtokos az kohvi. A kohvid az kávék. A –ta az a nélkül esete, a –ga meg a –val/-vel, és akkor kohvita= kávé nélkül, kohviga= kávéval.  stb.

De a 14 nem olyan sok eset, mert ebből ugye alany, birtokos, partitívusz után már mindent könnyű képezni, és helyből 6 az az irányhármasság, hová-hol-honnan és itt is van külön –ba/-ra; –ban/-on; –ból/-ról. (viszont itt nincs magánhangzó-harmónia, nem kell külön –ba/-be, mindenből csak egy van.) És itt is a helyneveknél teljesen összevissza, hogy mi –on-en-ön és mi –ban-ben,  ahogy nálunk is Győrben, Pesten, Debrecenben; szegény külföldiek.

Ami magyarként nagyon könnyű, az a névutók rendszere. Főnév  birtokos esete mögé odadobod, h all, szóval kohvi all, az a kávé alatt. ees, az meg az előtt, a többi az nem olyan eredetű, mint a magyarban, de a logika nekem nagyon könnyű, az európaiak meg szenvednek vele többet.

A magyar nyelvvel sok a hasonlóság. Az alap ez, hogy ragokat tesznek a szavakra (agglutináló nyelv, ugye). Sok hasonló szó van, leginkább az alapszókincsben, de ezek szabályos megfelelése érdekes, és nem az alak. Tehát pl. a vesi-víz, mesi-méz, käsi-kéz, veri-vér stb. szavakon a szabály látszódik, de természetesen a kérdés, amit már 10000 ember megkérdezett tőlem itt, hogy értünk-e vmit a finnből vagy észtből, az hülyeség. A kedvenc szabályos megfelésű rokon szavam a puu, ami na, ki találja ki, hogy mi magyarul? hát ugye egyből mindenkinek a fa szavunk ugrott be, igaz?

 Itt sincsenek nyelvtani nemek, a jelző megelőzi a jelzett szót, stb. Amúgy a finnugor nyelvrokonság összetettebb, mert ezek az alapszabályok is változnak egy nyelv történetében, és van egy csomó másik finnugor nyelv, ahol van magánhangzó-harmónia, meg sokban ugyanúgy van névszói állítmány. Szintén hasonló az, hogy minden magánhangzóban van rövid-hosszú alak. Viszont az észtek és a finnek nem mellékjelekkel írják ezeket, hanem megduplázzák a magánhangzót. ezért az előbb említett puu ejtését magyar helyesírással pú-nak írnánk. Amúgy nagyon sok dupla mássalhangzó is van, ezért egyes észt szavak nagyon viccesen néznek ki a sok dupla betű miatt.  A kedvencem a jäääär, ami összetett szó, és jégkorszakot jelent (jää-jég szitnén rokony). Hangrendszerükben van ö, ü, ä meg minden egyéb nálunk is meglévő magánhangzó, és egy bónusz: õ. Ez hasonlít az ö-re, de nem egészen olyan, kicsit mintha nyögne az ember. Magyarként sosem  fogom tudni rendesen kiejteni. A tanárunk úgy magyarázta, hogy a sör észtül õlu, és ha fölemelünk egy láda sört, úgy próbáljuk mondani, h ölu, és akkor nagyot nyögünk, és akkor hasonló lesz az igazi észthez. Mássalhangzókból viszont az észtben alalpból nincs c, f, s, zs se x,y,w, bár ábécében van, és jövevényszavakban előfordul.

Amúgy az észt tele van német, orosz és ma nyilván angol jövevényszavakkal. Viszont ezek nagyon sokszor picit módosulva jönnek át. pl. az üveg klaas, és nem Glas, vagy a sink mint Schinken, sonka. Plusz ezek a szavak is ragozáskor változhatnak, így pl. ha azt írom, hogy pangad, semmi nemzetközi szót nem lehet fölfedezni, még akkor is, ha tudom, hogy a –d a végén az többesszám. (tehát a pang a birtokos esete ennek a vminek), viszont az alanyeset pank, ami már eléggé hasonlít a bank szóra J. Még van egy csomó ilyen vicces példa, de nem untatlak titeket ezekkel. Egy idő után ismétlődnek a dolok, és meg lehet érezni már.

Azt hiszem, kis bevezetőnek, mesélésnek ennyi pont elég az észt nyelvről. Sajnos rövidebben továbbra sem tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen az észt nyelv, hosszabban tudnék. De mivel többségetek nem hallott még nagyon észtet (vagy nem tudott róla) íme egy kis muzsika, egy észt együttestől, akiknek 7 napon belül kétszer is voltam a koncertjén. (a vidéki népzenei fesztiválon, plusz a nemzeti ünnepen) élvezzétek, és head ööd! (jó éjszakát!)

 Most eléggé le vagyok maradva az események leírásával, úgyhogy szerintem az elmúlt hétről csak a legjobb dolgokat mesélem el. Természetesen továbbra is mennek az órák, minden rendben megy, a tanár stílusát meg kellett szokni, de most már jó. És tényleg hasznos a sok éneklés, de erről, talán holnap, írok egy külön bejegyzést is.

A délutáni és esti programok elég változatosak voltak amúgy. Délután mindig együtt mindenki, esténként ki ahogy akart. Én kb. a napok felén sokáig voltam a városban, viszont jól esett néha csak itthon dögleni. Amúgy az a nagy helyzet, hogy egyedül lakom már a kollégiumi a szobában. Nem emlékszem, hogy írtam-e már, de tudom, hogy sokaknak mondtam, hogy a szervezet, amelyik nekünk szervezi ezt a nyelvi kurzust, az Estonian Academy of Arts, most nyitja meg a teljesen új kollégiumát. viszont amikor érkeztünk, akkor még nem lehetett beköltözni. 16-án nyitott meg, azaz kedden. Az én szobatársam (akiről közben kiderült, hogy iszonyatosan jó humora van,  hülyeségeket beszél össze, és a legrosszabb vicceket mondja mindig, amin én mindig visítok….) is ezen az Art Academy-n fog tanulni, és még sokan mások, és abban a koleszban fognak lakni végig. Viszont én pár nap múlva már el is megyek Tartuba, és nem nagyon akaródzott a rengeteg cuccal költözködni egy hétre, ráadásul az a kolesz drágább is, és most így meg van egy tök nagy szobám egyedül. Végül öten maradtunk most a régi koleszban, de nem gáz, mert alapjában csak aludni járunk oda.

Arról nem is beszélve, hogy többször átmentünk már az új koliba. Én eddig két estét ott kezdtem. Van egy sajátos feelingje, hogy még kb csak ők laknak ott, a többi diák majd szépen lassan érkezik. Ezért nagyon vicces, kiültünk a folyosóra, ami totál üres, még enyhén a festékszag is érződik, ott sörözgettünk. A szobák nagyon királyak. 2 szobánként van egy nagy ajtó (ami pontosan olyan narancssárga, mint a Corvinus C épület narancssrága mindene…), és az ajtón túl kis konyha, fürdő, és nyilík 2 szoba. a szobák 1 vagy 2 ágyasak, de lehetett kérni, hogy hányan akarnak lakni együtt, szal van vagy 3-4 ember csak a mi csoportunkból, akik egyedül laknak egy két ágyas szobában; szóval már megvan a helyem, h ha visszajövök Tallinnba látogatóba, akkor hol alszom. Az már csak a hab volt a tortán, hogy annyira új minden, hogy ők húzták le a fóliákat az ágyról stb. De röhögtünk is azon, hogy itt nem igaz a klasszik klisé az amerikai filmekből, amikor az új diák megérkezik a koleszba, minden ajtó nyitva, benéz az ajtón, szól a rock zene, a lakó lába az asztalon, minden szétdobálva stb…. Talán igaz lesz Tartura. Majd beszámolok rólaJ

A délutáni programok most is nagyon jók voltak azért, az Észt Művészeti Múzeum meglepően jó volt. Nem tudom, ki hogy van vele, de én semmit nem tudtam az észt festészetről eddig. Viszont kiderült, hogy azért igenis vannak nagyon is jó, állítom világszínvonalú alkotások. Természetesen a festészet sem függetleníthető a történelemtől, ezért a késő barokk gyenge provinicális szinten volt csak itt, gagyi portréfestészettel, az avantgarde és mindenféle modernista műfajok viszont lebilincselőek. Nem értek a művészettörténethez, úgyhogy fogalmam sincs, hogy melyik stílus hány évet késett, de az tuti, hogy nagyon jók voltak. Persze azért a szocialista realizmus is hódított nagyon. Volt még egy időszaki kiállítás is, ami nagyon tetszett, orosz avantgárd és utána…, ez volt a címe, Filonov, Kandinszkij és egyebek. Nagyon érdekes volt, pláne, hogy odatettek a saját ihletésű műveik után néhány sztálinista csodát, Sztálin megérkezik a nemtudommilyen szövetkezet kongresszusára és hasonló című képek, amiket ugynazok a festők festettek, mint az avantgárd képeket a terem másik végén.

Mentünk még láthatlan kiállításra is, ami nekem eddig valahogy pesten kimaradt, pedig nagyon jó volt, aki nem tette meg eddig, az menjen el otthon, ha még van! (van?). Szintén kultúrálódtunk kicsit a börtönben, ahol előzző héten partyztunk, most körbevezettek minket, és megmutatták, hogy hol végezték ki az embereket, hol voltak a cellák, hol sétáltak az elítéltek stb. amúgy az az épület régen erőd volt, a XX. században végig börtön, olyan 7-8 éve zárták be végleg, de a hangulata, felszereltsége és állapota egészen szovjet. Durva érzés volt, eddig csak Recsken voltam ilyen fajta kiállításon, és hát nem egy kellemes érzés azért.

Voltak esti programjaink is, találkoztunk a többi erasmus intenzív nyelvi kurzussal egy party keretében, majd külön az egyikkel, az Estonian Academy of Security Sciences csoportjával csináltunk egy nemzetközi vacsorát. Azaz mindenki megfőzte a maga nemzeti ételét, és zabáltunk egy nagyot, ettünk-ittunk stb. Nem mondom, hogy rosszul éreztem magam, de azért nem votl életem estéje. (Pláne, hogy még emlékeimben erősen él az oroszországi european night…) Elbuszoztunk Tallinn határába, és egy skanzenszerűségben maradtunk este, ahol am semmi nem volt. Még itt a koliban főztük meg a kajánkat. Sajnos be kell vallanom, nem vállaltam be a gulyást. Sokat agyaltam, hogy mi az ami könnyű, ivás közben is lehet enni, és nem is volt sok időnk, szal gyors. Végül kitaláltam, hogy az új nemzeti étel a grízes tészta lesz. :D Körbekérdeztem mindnekit, és senki nem eszik ilyet. Szóval magyar kaja. Ennyi. Mindenki tudja, mi a gríz, mindenki eszik tésztát, szal csá. Még itthonról vittem egy üveg mézes-málnás fütyülőst, annak sikere is volt. De am a nagyobb móka a főzés része volt, amikor a régi koli konyhájában heten, hat országból főzzük a saját kajánkat, nyomatjuk a gogol bordellót meg a mindenféle világzenét, amit múlt hétvégén megismertünk (meg közben egymástól). Elég király volt. De este ott a hűvösben,sok szúnyog közt, ahol nem is volt elég alkohol, és csak a társaság felét ismered nem volt annyira jó sajnos. Viszont nagyon nagyon nagyon hálálkodtam, hogy ebbe a csoportba kerültem, és nem a másikba, mert itt senkivel nincs gondom, mindenkivel szívesen elbeszélgetek, 5-6 emberrel beszéltem eddig igazán jókat, míg ott mondjuk 5-6 emberrel beszélnék úgy egyáltalán.

Még pár sort szeretnék írni a hétvégéről is. Szombaton nagyon sokáig aludtunk, ami jól jött, mert hajnalban 5 után értem haza egy elég vicces este után. (A holland csajra rátapadt egy furi német srác, aki a másik nyelvi kurzusra jár, és nagyon nem akarta megérteni, hogy a csajnak nem kell, úgyhogy nem volt mit tenni, futni kellett, a csaj, egyik német srác meg én elmenekültünk, viszont járulékos veszteségnek elkönyveltük, hogy a török és a spanyol csaj  lemaradt a wierdo német sráccal :DDD Aztán mikor hívtak, akkor vagy nem hallottuk meg, vagy pedig a nagy zajban nem értettük, hogy mit kérdeznek tőlünk a telefonban:DDD Máig nem tudom, hogy vajh’ azt kérdezték-e, hogy hol vagyunk, vagy azt, hogy melyik portfóliót ajánlanám nekik rövid távú befektetésnek. Úgyhogy hárman buliztunk egy másik helyen ) Szombat pedig a nemzeti ünnep, augusztus 20-a, aminek kapcsán elég sokat írtam az előzző bejegyzésben. Nagy dalos ünnepség, hatalmas koncert a „dalosmezőn”, ami az észt identitás egyik meghatározó helye, ez amúgy Tallinn külvárosában van; ergó a város közepéről olyan bő 30 perc séta. Azon poénkodtam, hogy volt ott legalább 30-40 ezer ember, talán több is. Ami mondjuk az ország lakosságának 3-4%-a, Tallinn lakosságának meg olyan 10%-a. Egy mezőn, ugyanazt a koncertet hallgatva. Sajnos lemerült az elemem a fényképezőgépben, úgyhogy csak pár képet tudtam csinálni, de ott figyelnek a facebookon.

Tegnap, vasárnap, pedig elutaztunk nyugatra, egy szép vár van ott, de semmi különös. Meg egy híres üdölőhely, megvan a maga hangulata, látom magam előtt sétálni ott a tengerparton Csajkovszkijt (egy nyarat töltött ott), vagy bármelyik Tolsztoj regény hősét. Ami vicces, hogy ez a város egy megyeszékhely. 800 éves város, mert püspöki székhely volt. Viszont ma összesen kb. 13 000 ember lakik ott. Nem mondom, hogy mondjuk egy Békéscsaba egy metropolisz lenne, de itt ekkora város egy regionális központnak számít. Egy csendes kis város, és szép meg minden, de azért jobb itt.

Hát ennyit szerettem volna leírni, nem mentem bele a mocskos részletekbe, de ami mindenkinek érdekes lehet, azt leírtam azt hiszem. Üdv.

 Jó régen nem írtam már, sajnálom, ha csalódást okoztam azzal, ha többször néztétek, és sosem volt semmi új bejegyzés itten. Természetesen itt azért zajlik az élet, alapjában minden rendben. Így is szeretnék mindenkit üdvözölni ’gusztushúsz alkalmából. Vicces, mert augusztus 20. itt is nemzeti ünnep. Nekik ez az újrafüggetlenedés napja. Nem hiszem, hogy túl sokat tudnátok az észt történelemről, szal itt az idő egy kis népművelésre, aminek a végén megtudhatjátok, hogy miért újrafüggetlenedés a függetlenség egyik napja itt. J

Ezen a területen 3-4000 ezer éve vszeg egy finnugor nyelvet beszélő népcsorot él folyamatosan, de ők kábé 2-300 évvel ezelőttig nem is tudták, hogy észtek lennének, olyan 150 évvel ezelőttig nem is volt szerepük az életük alaításában, és először olyan 90 éve dönthettek ők maguk a sorsukról. Ez elég drámain hangzik, de igaz. Nem ez az egyetlen ilyen hely Európában, de lényegében az egész Baltikum története is a németekkel kezdődik. A Szentföldről elűzött német lovagrend alapított itt államot, hamarosan megjelentek a városok is, köztük pl. Tallinn, akkori nevén Reval. Ezek hanza városok voltak, és ma is hasonlítanak mondjuk Lübeck vagy Hamburg belvárosára. A hanza városok szabadon éldegéletek, természetesen német nyelvűek voltak, és elég gazdagok. A lett fővárosnak, Rigának is ugyanez a története. Közben a belsőbb észt területek sokszor cseréltek gazdát, voltak itt dánok, keletebbre sokszor oroszok, lengyelek. (Pontosabban a lengyel király – erdélyi fejedelem Báthory István elfoglalta Tartut pl.) Aztán több évszázadnyi svéd uralom, ami nem volt rossz, és a helyi földbirtokos elit (részben pedig az értelmiség, bár az főleg azért német) később is svéd maradt, hasonlóan mondjuk Finnországhoz. A svédek alapították pl. a Tartui Egyetemet is, 1632-ben, amikor azért még nem volt minden sarkon egyetem.

Aztán jött Nagy Péter, kizavarta a 1700-as évek első évtizedében a svédeket, és 200 évig itt is maradtak az oroszok. Közben azért európaibb volt ez a rész mindig is, a nemzeti mozgalmak hasonlóan alakultak, mint mifelénk, csak itt az első körben németek találtak ki dolgokat. Ja, és amúgy Észtország alapvetően evangélikus ország volt. (Volt, mert ma az egyik legkevésbé vallásos ország a világon)

A függetlenség a balti országokban az első világháború után jött csak el, mert senkinek nem volt ereje megszerezni őket. Ruszkiknál polgárháború, németek csődben, stb. Volt egy apróbb függetlenségi háború 1918-1920 között, de nem is volt túl véres, meg nem is nagyon volt ki ellen harcolni.- Bár voltak balti németek, akik egy államot akartak Königsbergtől (ma Kalinyingrád) Tallinnig. - A két háború közti időszak megint nem lóg ki a szokásos kelet-európai hullámokból. Köztársaság, demokrácia, fejlődés, aztán a harmincas években nagyon erős jobbratolódás, és kb. 34-35-től már diktatúráról beszélünk. Az itteni elnök Päts volt, először demokrata, majd diktátor. Nem volt náci az állam, de persze nem tudjuk, hogy mi lett volna ha… Ugyanis aki nem nt-s, annak lehet, hogy már megkopott emlék, de a háború előtt a szovjetek és nácik nem csak Lengyelországot osztották föl titokban, de a balti államokat odadobta Hitler Sztálinnak, hogy kezdjen velük amit akar. Úgyhogy Sztálin gyorsan el is foglalta a balti államokat 1940-ben. Ez volt az első szovjet megszállás. Gyors volt és brutális.  Aztán háború változott, németek megtámadták szovjeteket, elfoglalták a balti államokat. Erről sem kell szerintem sokat mesélnem, bár Észtországban nem volt annyira durva, mint mondjuk Litvániában, ahol pl. Vilnius fele zsidó volt, és közülük szinte senki nem élte túl a háborút. A balti államok történetében elég cikis, hogy ezekben az években ki-ki ízlése szerint valamelyik megszállót jobban gyűlölte, és akkor a másikat támogatta, ezért elég sokan kompromitálták magukat ezekben az években az elitből.

A fordulat 1944-ben jött, amikor szovjetek visszafoglalták a Baltikumot, és természetesen nem volt kérdés, hogy kié marad. A nyugati államok ezt hivatalosan nem fogadták el, és végig volt némi kis emigráns kormány nyugaton, és jó jelszó volt ez a hidegháborúban, de valljuk be, lesz*arták nagy ívben. Hetek alatt megvolt a szovjetizálás, megalakultak a Baltikumban a szovjet tagköztársaságok. A sztálinizmus hihetetlenül tombolt, meg akarták nevelni ezeket a népeket, úgyhogy a teljes észt lakosság mintegy 20%-a volt perbefogva, ültették börtönbe, vagy küldték Szibériába. Ezt én nem is tudom fölfogni, hogy lehet, meg mi az, hogy minden ötödik embert bepereltek. És hát totalitárius rendszer, szóval senki nem tudta,kit miért csuknak le vagy visznek Szibériába. Csak mert miért ne.

Szóval a sztálinizmus nagyon nagyon kemény éveket jelentett az észteknek. A Baltikum végig gazdagabb maradt, mint a Szovjetunió többi része, és ők is tudták, hogy ez azért nem Oroszország. De azért százezreket telepítettek be, ezért ma is Tallinn és Riga lakosságának fele orosz nyelvű. (oroszok, de van sok ukrán, fehérorosz, tatár stb.) De pl. Észtországban van egy iparváros keleten, Narva, ami 98%-ban orosz nyelvű. Oda föltétlen el kell mennem, úgy érzem. Későbbi évtizedkről spéci infóim nincsenek még, de nyilván, ahogy egész Szovjetunióban, úgy itt is, Hruscsov enyhébb, Brezsnyev megint kicsit durvább, stb.

A Szovjetunió végén olvadás, peresztrojka, glasznoszty, stb. Szerintem a XX. század egyik legmeghatóbb eseménye itt történt a Baltikumban. 1989 augusztusában, a Molotov-Ribbentrop Paktum évfordulóján (amivel eldőlt, hogy a Baltikum a szovjetekhez kerül) Vilinustól Tallinnig élőláncba álltak az emberek, és 2 millió ember (!) több száz kilóméteren át együtt,  kezén fogva állt. (A 3 balti ország teljes lakossága kevesebb, mint 8 millió.). És eljött 1991, a második függetlenedés, és ez történt ezen a bizonyos augusztus 20-án. Éneklő forradalomnak nevezik, mert állítólag folyton énekeltek bizonyos dalokat, amiket előtte tilos volt, stb. A Szovjetunió fölbomlása errefele nyugodt volt, a Baltikumban összesen egy véres esemény volt, Vilniusban a fiatalok a tv-t akarták elfoglalni, és a helyi hadsereg vezetése hülye volt, és beküldte a tömegbe tankokat, amik agyonnyomtak 12 embert.  Azóta nincs peace-love-happiness, de 2004 óta EU van, 2011 óta euró, és a magyar belpolitikához, gazdasági helyzethet vagy bármihez viszonyítva nincs okuk panaszra J

Sok nehéz kérdés van itt is azért, nincs kolbászból a kerítés; pl. a helyi orosz kisebbség, akiket néhányan utálnak, ma is sokan vannak állampolgárság nélkül (nem lettek függetlenedéskor észt/lett állampolgárok, viszont Oroszország nem adott nekik állampolgárságot…), de ezekről az aktuális kérdésekről akkor szeretnék írni, ha már több helyi emberrel beszéltem ilyen kérdésekről.

Akartam arról is írni, hogy miket csinálunk meg ilyesmi, de szerintem elég lesz ennyi mára, hamarosan jelentkezem még. Vigyázzatok magatokra! 

 Éppen egy hete érkeztem Észtországba, és már ezer minden dolog történt. És pont mivel nagyon sok inger ér, még nem tudok most nagy filozófiai mélységekbe lemerülni, mert muszáj leírnom a történéseket.

Ott hagytam abba, hogy végre péntek, megvolt egy nagy party is, a börtönbuli, ugyanis egy börtönből átalakított szórakozóhelyen volt. Én élveztem, de csak a társaság miatt, azért nem votl életem bulija őszintén, de egy kis d&b mindig jól jön egy hűvös péntek esténJ  Aztán szombaton elmentünk együtt vidékre. Sétáltunk egy jó nagyot egy kis kellemes nemzeti parkba, egy szép mocsár van ott, semmi különös, de jó volt azért. Egy tó vizéből ittunk is, tök jó íze volt, de amikor megtöltöttük az üvegeinket is vele nagy mennyiségben, akkor kiderült, hogy valójában sárga a víz. Ihatónak iható, csak tele van vassal meg minden egyébbel, ami jön a forrásból, szóval az éves nehézfém mennyiségem most megvolt szerintem.

Utána meg egy népzenei fesztiválra mentünk el. Észtországban a népzene nagyon fontos, lényegében nemzeti szimbólum. Másfél évszázada tartanak dalos ünnepeket (tehát a nemzeti tudat kialakulása óta),  a rendszerváltáskor, ami itt ugye „újrafüggetlenedés” volt a szovjetektől, a nagy összejöveteleken mindneki énekelt, és éneklő forradalomnak hívják a  helyi bársonyos forradalmat. Szokásos ócska közhelynek tartottam -  mint a magyar vendégszeretet vagy a német spárgaevést-, de nagyon sok van abban, hogy az észtek folyton énekelnek. (Ahogy az oroszok is tényleg isznak :D) De az, hogy egy kedd este a belváros közepén is a fiatalok amikor összeverődtek egy helyen, akkor elkezdtek gitározni, és népdalokat énekeltek azért meglepett. Így hát ilyen alapfölvetéssel mentem el  a Viru Folk fesztiválra. (Viru egy ’megye’ Észtország északi részén,  ott van egy Käsmu nevű faluban az egész.)

A fesztiválról egy az egyben a Művészetek Völgye jutott eszembe. Egy faluba beköltözik egy fesztivál, és kellemes nyugis hangulata van az egésznek. Tehát messze nem csak népzene van ott, hanem nagy nyüzsi, többségében családok, körbe-körbe mindenhol rohangáló kicsi gyerekek, meg babakocsis anyukák stb. Sörözni lehet, de én nem is tudom, hogy láttam-e felest ivó embert. Nagyon kellemes volt, ahogy a legnagyobb színpad (kb akkora lehetett, mint a sziget világzenei színpad, tehát azért nagy) előtti téren sok száz család piknikezik, elöl állnak emberek, tánciznak, nagy zsibongás mindenfele stb. stb.
Amúgy a népzene messze nem a csujjogatós veresegyházi asszonykórus szint. Magyar viszonylatban inkább nevezném világzenének. Voltunk cigányzenés koncerten, meg ilyen jazzes-arabos chillelős koncerten is. A két utolsó volt a legkirályabb. Az egyik színpad a falun kívül volt, konkrétan az  erdő közepén, aminek nagyon jó hangulata volt. Ezen a koncerten ilyen meghatározhatatlan stílust játszottak, picit countrys, picit észt népzenés, picit jazzes picit fogalmam sincs milyen, de volt hegedű, harmonika meg basszusgitár. Hatalmasat táncoltunk, és az egészben az volt a legjobb, hogy nyolctól hatvan éves korig tiszta vegyes társaság, vonatozgatás, nagy körben tinci-tánci, és haláli hangulatot csináltak. A másik koncert egy ukrán zenekar volt. Az a nagyszínpadon volt. Akinek mond valamit a Gogol Bordello vagy a Russkaja, akkor az már tudja is, hogy miről lehet szó, és milyen bulit csaptak J. Kicsi cigányzene, klezmer zene, ukrán népzene, punk, ska, minden ami kell, vagy 7-8 ember a színpadon, a közönség meg tombol. (Ez már este 10-től volt, szóval a picik már elmaradtak innen, de mi még ezt végigtomboltuk.) Amúgy ma hallgattam őket most a gépen, és magukat kozákrock zenének definiálják. Koncertek után elmentünk pár faluval arréb, és ott egy kis hostelben szálltunk meg. Én ahogy megérkeztünk bedőltem az ágyba, és végem is volt. Ráadásul antialkohol napot tartottam, ami a buli értékéből semmit nem vont le, csak a lábam azt hittem leszakad, mert éreztem, hogy mennyire durván sokat táncoltam. Sajnos lemerült az elem a fényképezőmben, ezért a hétvége nagy részéről nem tudtam képeket csinálni.

Ma pedig ott a helyen ahol voltunk, a hotel mellett volt egy múzeum, pontosabban egy galéria, észt festők képeivel. Többségében XX. század második feléből, de azért voltak régebbiek is. Meglepően nagy volt a galéria amúgy. Volt sok tényleg jó kép azért, de nem az olyan elolvadok-mennyire-fantasztikus kategória. Sőt, volt néhány, amire azt mondom, hogy ha a képzőművészetis szakközép év végi kiállítása, akkor nagyon jó, de azért nem tenném múzeumba. Meg volt néhány kifejezetten gyenge is.  Amit Mirci félálomban festene, az simán a középmezőnybe kerülne ott.  Sétálgattunk még az erdőben is, meg visszafele úton eljutottunk Észtország legészakibb pontjára (Az átlagos sziklás-szeles észt tengerpart), meg benéztünk egy ritkaunalmas és nagyon lepukkant kúriába, amiről meghallgattuk, hogy miért nem újítják föl. (Am az eredeti terv délutánra egy sziget lett volna, csak nagy volt a szél, ezért nem ment hajó, így maradt a kúria meg a tengerpart. Utána pedig vissza Tallinn, és most itt csillel mindenki a saját szobájában, és ennyi. Én speciel nagyon fáradt vagyok, szóval szerintem kis észtezés után lehet, hogy rekordhamar fekszem aludni, ami durva, mert mára virradóan is sokat aludtam, de mégis helyben el tudnék aludni.
Várom a kommenteket és véleményeket, meg hogy miről írjak, különben sosem fogok arról írni, ami nektek lenne érdekes!

üdv

R

Sziasztok!
Már eltelt néhány nap, szóval kicsit többet tudok írni, és most még van néhány óra szabadidőm, no persze nem szeretnék végig a szobában a gép előtt ülni.

Röviden és tömören: minden nagyon jó! 16 ember jár erre a nyelvi kurzusra, ami nagyon baráti. Általában 16-an 20 irányba megyünk, és még annyira nem szoktunk össze, de jól elvagyunk. Napjaink általában úgy telnek, hogy 10-től 2-ig észt óra van, közben egy nagyobb szünettel. A tanár egy idősebb nő, nagyon aranyos, használhatóan tud angolul, meg németül mégjobban. Nagyon sokat énekelünk. Van egy vagon ilyen bugyuta dal, egy csomó közülük punk zene, és akkor az ilyen három soros dalokat énekeljük. Amúgy nem rossz módszer, csak néha túl sok. Az ember tényleg megjegyzi a benne lévő szavakat. De a szövegek kb. olyan szintűek, hogy ez az utcám, ez a házam, itt élek, itt töltöm az időt. Ennyi. De ez mondjuk egy ilyen hard punk zene alatt.

Amúgy még alapja a tanár pedagógiájának, hogy ne írjunk, ha nem muszáj, meg ami nehéz, azt ne tanuljuk meg. Pl. észtül is a főnevek a számok után bizonyos estbe kerülnek, nem többes számba, hanem partitivusba, ami sokszor kitalálhatatlan. És mondta, hogy ha kérni akarunk 2 sört, akkor menjünk oda a pulthoz, kérjünk egyet, menjünk el, majd vissza, és kérjünk megint egyet. És akkor helyesen mondtuk, anélkül, hogy tudnánk a para nyelvtant. Ez am nekem alapból szimpi, csak néha túl sok a kis elénekelgetős, szarjuk le a nehéz dolgokat cucc. Bár azért van sok nyelvtan is. Amúgy meg angolul, mint közvetítőnyelven nyelvtanról beszélni iszonyat, mert az angolban semmi nyelvtan nincs.

Az észt nyelv finnugor nyelv. (Ezt meglepően sok ismerősöm nem  tudta, szal ha most olvasod, és új neked, ne érezd szarul magad, mert nagyon sok nagyon intelligens felnőtt és majdnem felnőtt magyar nem tudta. ) Itt mindenki tudja, hogy mi rokonok vagyunk. Amúgy segít sokat a magyar az észtben, de azért inkább az segít nekem, hogy ez az 5. idegen nyelvem, amit tanulok. De sajnos a nyelvtannal a többiek nagyobb bajban vannak, mint én. (Pláne, hogy nekem voltak már otthon is észt óráim egy pár hónapig, bár nem jutottam túl magas szintre, de legalább egy profi tanár, aki magyar anyanyelvű magyarázta el a dolgokat.) Szóval sokan szenvednek a nyelvtannal, mert télleg para, és ha nem tudod, mi az hogy nyelvtani eset, meg genitív meg egyebek, akkor elég nehéz azért. Majd fogok hosszan írni az észt nyelvről, de az nem most lesz.

Szóval ugye kettőig óra, utána szabadok vagyunk, majd délután 4-5-6 körül találkozunk, és csinálunk vmit. Eddig volt basic-Tallinn városnézés, azaz óváros, turistahelyek stb, majd Tallinn 2.0 városnézés, pl. idén Tallinn Eruópa kulturális fővárosa, és megnéztük az ehhez kapcsolódó dolgokat. Háthát…. Az alapkoncepció az volt, hogy a kikötő és a belváros közötti lehasznált iparnegyedbe vigyenek életet. Itt módosítanám a korábbi állításom, azért sok rondaság van Tallinn külsőbb kerületeiben. ( A külső kerület pedig annyit jelent egy 400 000-es városnál, hogy mondjuk távolságban a Szt. István Bazilikától elsétálsz a Nyugatiig, az már ilyen hmm-hmm, de a Lehel tér magassága már tiszta kőbányai putri.) Tehát a régi gyárépületekbe költöztek (költöznek) mindenféle múzeumok, és van egy „kultúrkilóméter”, azaz egy út, amin sétálva elérheted ezeket az új épületeket. De sajna ez az út (ami tényleg csak egy gyalogos út) néhány helyen a semmi közepén megy, üres gyárépületek között. Az ötlet jó, de szerintem még nincs kész; bár őszintén nem szeretnék kételkedni a kortárs észt művészet erejében, de nem nagyon hiszem, hogy annyi múzeumot tudnának csinálni, hogy mondjuk egy kerületet megtöltsenek élettel. (Saccperkábé akkora terület lehet, mint mondjuk a Petőfi híd- Lágymányosi híd távolság, mondjuk Dunától a Mester utca vonaláig, nos, ennyit szeretnének Millenárissá átalakítani egy 1,3 milliós ország fővárosában, sok sikert!)

Tegnap meg ezen kívül elbicikliztünk, összesen vagy 20 km-t, megnéztünk csomó más helyet, elővárosokat, tengerpartot kint, stb. Nagyon féltem a biciklizéstől, mert még sosem voltam biciklivel városban. A biciklikölcsönző a belváros közepén volt, és onnan egy oylan 5-10 percet még a város belső részein tekertünk egy 17 fős csordában, azaz a járdán az autóktól fél méterre. Hát, az nekem olyan cirka egy évnek tűnt, míg kiértünk a rendes és szép bicikliútig, aztán az erdőben meg parkokban már jó volt, csak nem ülök annyira biztosa biciklin, de azért jó volt, meg szép helyekre mentünk el. Ma elvileg pikinik egy kintebbi parkban, bár most zuhog, szal nem tudom, mi lesz. (Ez az egy rossz dolog van, hogy minden nap esik…)

Esténként a progik után ált. beülünk valahova, és teljesen változó, hogy hányan, meddig maradnak. A szervező csaj, aki az Észt Művészeti Akadémia alkalmazottja a programok után vagy egy kicsit, vagy egyáltalán nem marad. Ami részben furi, hogy semmi szervező, másrészt a csaj mégiscsak munkában van. De amúgy mi is tök változó, hogy mennyire maradunk együtt, én egyik este nagyon fáztam, úgyhogy 8-kor már a koliban voltam, sorozatoztam meg olvastam inkább itthon, eddig egyszer votlunk tényleg sokáig, olyan kettőig kint, akkor egy kocsmában, aminek volt egy ilyen tánctere az én mobilomról ment zene, és arra roptuk olyan 10 számnyit. De berúgni eddig én egyszer sem rúgtam be.  Pont mivel ilyen össze-visszák az estéink, még nem nagyon rázódtunk össze, de azért jól megvagyunk.

A 16 emberből 5 német anyanyelvű, 3 osztrák meg 2 német. Az egyik srác cottbusi, másik düsseldorfi. Bécsi srác is jóarc, de semmi különös. Van 2 osztrák csaj, akik linziek, és kurvára nem beszélnek, szal kb. ma tudtam őket megkülönböztetni először, mert semmi jellemző tulajdonságuk nem volt, mert mindkettőnek még a tipikus közép-európai feje mellé van 1-1 orrpiercingje. De biztos aranyosak J A szobatársam, aki angol, de párizsban él 7 éve, ő jófej, de eléggé visszahúzódó. Ilyen nemzetközi társaságban aki nem beszél, arról első körben azt gondolnám, hogy biztos nehezen megy az angol, v nem tud stb. Hát vszeg az osztrák lányokra sem igaz, de az angol srácnak meg tuti nem ez a baja J. Amúgy a srác grafikusnak tanul, és úgy néz ki, mint egy angol indie zenekar gitárosa.

Aki volt már nemzetközi közegben sokat, nem fog meglepődni, ha azt mondom, hogy vannak törökök, (egy srác, egy csaj) akik nagyon jó fejek, csak kurvára nem tudnak angolul, ezért  nehéz velük kommunikálni. Ugyanez igaz a spanyol csajra is, és ez is beleillik a szokásos képbe. (Eddig egy üdítő kivétel volt, most Voronyezsben, egy török srác, aki nagyon jól tudott angolul, vele én nagyon jóban is voltam, no de ő meg angolul tanulta a tárgyait az egyetemén.)

Az sem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy a svéd srác gyönyörűen beszél angolul, és iszonyatosan tájékozott a világ dolgaiban. A 2 holland (fiú+lány) szintén kedvesek, és ők is nagyon profi angolok. Igaz, a holland srác nagyon durván dadog, irtó kedves, meg jófej, de ha sok ember előtt kell beszélnie erőteljesen elkezd dadogni. Van még egy kedves finn lány, egy cseh srác, akivel eléggé egy húron pendülünk. (Egy dolog, hogy cseh, szóval értjük egymást fél szavakból is, de politológiát tanul. Az már csak hab volt a tortán, amikor kiderült, hogy én nagyon gondolkozom, hogy mesterre Prágába menjek, ő pedig a CEU-val kacérkodik..) Van még egy cuki és kedves francia lány meg ugye én. Szóval jó kis csapat, de azért nagyon várom a hétvégét, amikor elutazunk, és lesz alkalmunk összerázódni nagyon sok sör mellett. Arról is majd beszámolok föltétlenül!