Éppen egy hete érkeztem Észtországba, és már ezer minden dolog történt. És pont mivel nagyon sok inger ér, még nem tudok most nagy filozófiai mélységekbe lemerülni, mert muszáj leírnom a történéseket.
Ott hagytam abba, hogy végre péntek, megvolt egy nagy party is, a börtönbuli, ugyanis egy börtönből átalakított szórakozóhelyen volt. Én élveztem, de csak a társaság miatt, azért nem votl életem bulija őszintén, de egy kis d&b mindig jól jön egy hűvös péntek esténJ Aztán szombaton elmentünk együtt vidékre. Sétáltunk egy jó nagyot egy kis kellemes nemzeti parkba, egy szép mocsár van ott, semmi különös, de jó volt azért. Egy tó vizéből ittunk is, tök jó íze volt, de amikor megtöltöttük az üvegeinket is vele nagy mennyiségben, akkor kiderült, hogy valójában sárga a víz. Ihatónak iható, csak tele van vassal meg minden egyébbel, ami jön a forrásból, szóval az éves nehézfém mennyiségem most megvolt szerintem.
Utána meg egy népzenei fesztiválra mentünk el. Észtországban a népzene nagyon fontos, lényegében nemzeti szimbólum. Másfél évszázada tartanak dalos ünnepeket (tehát a nemzeti tudat kialakulása óta), a rendszerváltáskor, ami itt ugye „újrafüggetlenedés” volt a szovjetektől, a nagy összejöveteleken mindneki énekelt, és éneklő forradalomnak hívják a helyi bársonyos forradalmat. Szokásos ócska közhelynek tartottam - mint a magyar vendégszeretet vagy a német spárgaevést-, de nagyon sok van abban, hogy az észtek folyton énekelnek. (Ahogy az oroszok is tényleg isznak :D) De az, hogy egy kedd este a belváros közepén is a fiatalok amikor összeverődtek egy helyen, akkor elkezdtek gitározni, és népdalokat énekeltek azért meglepett. Így hát ilyen alapfölvetéssel mentem el a Viru Folk fesztiválra. (Viru egy ’megye’ Észtország északi részén, ott van egy Käsmu nevű faluban az egész.)
A fesztiválról egy az egyben a Művészetek Völgye jutott eszembe. Egy faluba beköltözik egy fesztivál, és kellemes nyugis hangulata van az egésznek. Tehát messze nem csak népzene van ott, hanem nagy nyüzsi, többségében családok, körbe-körbe mindenhol rohangáló kicsi gyerekek, meg babakocsis anyukák stb. Sörözni lehet, de én nem is tudom, hogy láttam-e felest ivó embert. Nagyon kellemes volt, ahogy a legnagyobb színpad (kb akkora lehetett, mint a sziget világzenei színpad, tehát azért nagy) előtti téren sok száz család piknikezik, elöl állnak emberek, tánciznak, nagy zsibongás mindenfele stb. stb.
Amúgy a népzene messze nem a csujjogatós veresegyházi asszonykórus szint. Magyar viszonylatban inkább nevezném világzenének. Voltunk cigányzenés koncerten, meg ilyen jazzes-arabos chillelős koncerten is. A két utolsó volt a legkirályabb. Az egyik színpad a falun kívül volt, konkrétan az erdő közepén, aminek nagyon jó hangulata volt. Ezen a koncerten ilyen meghatározhatatlan stílust játszottak, picit countrys, picit észt népzenés, picit jazzes picit fogalmam sincs milyen, de volt hegedű, harmonika meg basszusgitár. Hatalmasat táncoltunk, és az egészben az volt a legjobb, hogy nyolctól hatvan éves korig tiszta vegyes társaság, vonatozgatás, nagy körben tinci-tánci, és haláli hangulatot csináltak. A másik koncert egy ukrán zenekar volt. Az a nagyszínpadon volt. Akinek mond valamit a Gogol Bordello vagy a Russkaja, akkor az már tudja is, hogy miről lehet szó, és milyen bulit csaptak J. Kicsi cigányzene, klezmer zene, ukrán népzene, punk, ska, minden ami kell, vagy 7-8 ember a színpadon, a közönség meg tombol. (Ez már este 10-től volt, szóval a picik már elmaradtak innen, de mi még ezt végigtomboltuk.) Amúgy ma hallgattam őket most a gépen, és magukat kozákrock zenének definiálják. Koncertek után elmentünk pár faluval arréb, és ott egy kis hostelben szálltunk meg. Én ahogy megérkeztünk bedőltem az ágyba, és végem is volt. Ráadásul antialkohol napot tartottam, ami a buli értékéből semmit nem vont le, csak a lábam azt hittem leszakad, mert éreztem, hogy mennyire durván sokat táncoltam. Sajnos lemerült az elem a fényképezőmben, ezért a hétvége nagy részéről nem tudtam képeket csinálni.
Ma pedig ott a helyen ahol voltunk, a hotel mellett volt egy múzeum, pontosabban egy galéria, észt festők képeivel. Többségében XX. század második feléből, de azért voltak régebbiek is. Meglepően nagy volt a galéria amúgy. Volt sok tényleg jó kép azért, de nem az olyan elolvadok-mennyire-fantasztikus kategória. Sőt, volt néhány, amire azt mondom, hogy ha a képzőművészetis szakközép év végi kiállítása, akkor nagyon jó, de azért nem tenném múzeumba. Meg volt néhány kifejezetten gyenge is. Amit Mirci félálomban festene, az simán a középmezőnybe kerülne ott. Sétálgattunk még az erdőben is, meg visszafele úton eljutottunk Észtország legészakibb pontjára (Az átlagos sziklás-szeles észt tengerpart), meg benéztünk egy ritkaunalmas és nagyon lepukkant kúriába, amiről meghallgattuk, hogy miért nem újítják föl. (Am az eredeti terv délutánra egy sziget lett volna, csak nagy volt a szél, ezért nem ment hajó, így maradt a kúria meg a tengerpart. Utána pedig vissza Tallinn, és most itt csillel mindenki a saját szobájában, és ennyi. Én speciel nagyon fáradt vagyok, szóval szerintem kis észtezés után lehet, hogy rekordhamar fekszem aludni, ami durva, mert mára virradóan is sokat aludtam, de mégis helyben el tudnék aludni.
Várom a kommenteket és véleményeket, meg hogy miről írjak, különben sosem fogok arról írni, ami nektek lenne érdekes!
üdv
R
