Amikor végtelenül sok új ember kerül egy helyre, akkor időbe telik, míg kialakul, hogy kivel leszünk igazán jóba. Az elmúlt napokban rengeteg új embert ismertem meg, többségük nagyon szimpatikus, nyitott, barátságos ember. Van egy ilyen elméletem is, hogy azért Észtországnak Európán belül van egy kis egzotikuma. Aki Európán kívülről jön, annak meg pláne igazán nagy bátorság, elszántság, kalandvágy kellett, hogy ide jelentkezzen, szóval a tartui nemzetközi diáksereg különösen nyitott, érdeklődő és jófej kell hogy legyen. Persze lehet, hogy ennek semmi értelme, és semmi köze a valósághoz, de az ilyen elméleteknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy nem fontos a valósághoz való viszonyuk, de én azért hiszek benne.

Most a napokban sorban buliztam, (ma vasárnap van), és eddig kedd kivételével mindig mentem valahova. Szerdánál hagytam abba, ami amúgy jó volt, de az elmúlt három este mindegyike magasan überelte a szerdát. Egymáshoz viszont nem nagyon tudnám viszonyítani őket, mert mindegyik más-más műfaj volt. Csütörtökön volt egy ilyen szervezett welcome party, egy igen nagy szórakozóhelyen. Elég viccesen kezdődött előtte az alapozás Akiket már ismertem, és akikről tudtam, hogy hol laknak bepróbálkoztam, hogy kezdjünk el sörözgetni vagy valami, de senki nem volt sehol. Előtte pár órával kölcsönkértem a szemben lévő szobából egy levesestálat, mert nekünk nem volt,  este meg gondoltam, hogy visszaviszem, és meglátjuk ki lesz ott. Ott volt egy török srác, ő is kinyitott egy sört, elkezdtünk dumálni (persze az angolomat iszonyatosan le kellett redukálnom, a past simple is már döcögött neki, de amúgy aranyos volt), hamarosan megjelent egy német lakótársa csaj, hárman dumálgattunk, amikor kiderült, hogy az ottaniak pont oda szerveztek kis iszogatást. Tehát 10 percre rá, miután leültem, elkezdtek özönleni az emberek; olyan fél órával az után, hogy én betettem a lábam egy teljesen random szobába, vagy 40 ember ácsorgott-ücsörgött mindenfele a szobákban meg a folyosón. Eddigre már elkezdődtek azért „ismétlődni az emberek”, és már ekkor lett tippem, hogy kikkel leszek többet, persze majd egy hónap múlva kiderül, hogy mi jött be, mi nem. Aztán átvonultunk a szórakozóhelyre, ami szerintem egész jó buli volt.  Rengetegen táncoltak meg minden, ilyen tipikus fenékrázós gettás, rihannás (ebben az esetbe én kiejtem a h-t és magyar i és a hangokat mondok) rádió1-es zene ment. Olyan hajnali 4 körül estem haza, reggelre meg gazdagodtam vagy 6  új facebook frienddel. (amúgy tényleg, átlag napi 4-5 új friend simán befigyel).

A délutánok, nappalok amúgy általában elég laposak, ált. itthon ülök, észtet tanulgatok, netezgetek, elvagyok stb. (olvasással az a baj, hogy egy nem annyira érdekes regényt olvasok éppen, és amíg nem rágom át magam rajta, addig nem vágyom rá annyira), szépítgetem a szobám stb. A falon már van néhány képeslap, néhány észt nyelvtani táblázat (igen. tényleg. második nap kitettem őket. :D), Észtország téképe, Tartu térképe, meg beruháztam egy fokföldi ibolyára 3,7 euróért +kaspó további 3 euró. Családomnak üzenem, hogy szépen helyrejött :D (bocsi, belső poén). Szóval már ilyen téren is alakulgat a szobám.

 A péntek estének az előzményeit is el kell mondanom. Még április- május körül lecsekkoltam youtube-on néhány észt zenekart, rákerestem ska zenére, és találtam egy tökjó együttest, Ska Faktor a nevük, letöltögettem, hallgattam őket, stb. Hétfőn, azaz az első nap Tartuban a szórakozóhelyen megláttam a plakátot a heti programról, és mit ad Isten, péntek Ska Faktor koncert ott! Mondtam is az osztrák lányoknak, ugye a tallinniaknak, róluk már tudtam, h szeretik az ilyen zenét. 

Meg mondtam a körülöttem lévőknek, de mindenki hulla volt, és nem akartak jönni. A lányok is szóltak vkiknek, és megbeszétlük, mikor tali. Kiderült, hogy egy amerikai srác, akivel előtte már tök sokat dumáltam, nagy ska fan, és megjelent ő is, meg jött pl. még egy csaj, aki nagyon szimpi volt, és már sokat dumáltam vele.  Ez a csaj német, aki igazándiból cseh, mert szülei „nyaralni mentek” a 70-es évekbe az NSZK-ba, és ott maradtak, ő meg már ott született. És ez a lány élt egy évet MISKOLCON (!!!), és németet tanított gyerekeknek. Szegényt képenröhögtem, amikor ezt elmondta nekem, de nem tudta megcáfolni azt a feltételezésem, hogy halálosan unalas lehet ott élni diákként… Meg jött még csomó másik amerikai is. Szóval olyan 8-10en lehettünk ott tőlünk, és fantasztikus koncert volt! max 60-70 ember ha táncolt, mert ez egy ilyen kocsma volt, ami este meg inkább étterem (és amikro mi odaértünk még nem votl a koncert, szal ingyen bemehettünk, és megúsztuk az 5 eurót. ) haláli hangulat, egyedüli kellemetlen az volt, hogy kétszer is volt szünet a koncert közben. Egyik szünetben a pultnál meg is kérdeztem az énekest, (!) aki éppen szintén sört vett, hogy miért van 2 szünet, és modnta, h szerinte is szar, de a hely kérte így. Aztán mondtam is az énekesnek, hogy én vagyok az első számú magyar fanja az együttesüknek. Koncert után még az amerikai pajtásommal meg a két osztrák lánnyal söröztünk egyet, és nagyon jól elvoltunk. (Családomtól elnézést, ezt a részt konkrétan bemásoltam a levelemből, amit tegnap írtam nekik, lustaság -fél egészség). Amúgy nagyon fölkészültem ám a koncertre, direkt a fekete-fehér kockás pólómat vettem föl (a fekete-fehér kockás minta tipikus ska jelkép, és azért picit sajnáltam, hogy bár Tartu a szemiotika fellegvára, senki nem értékelte a Tisza cipőmet...

Tegnap délután iszonyatosan unatkoztam, mert esett az eső és nyilván nem megyek sétálni esőben, itthon majdnem meghaltam az unalomtól stb. Aztán este közösen vacsoráztunk a mi kis lakásunkban, szobatársam összerittyentett tök király kaját. Vacsi után meglátogattam egy magyar lányt a másodikon, akivel most találkoztam először, de már jóval korábban tudtunk egymásról. (Veres Nóri pasijának ismerőse a csaj, és ők meséltek egymásról nekünk még augusztusban.) Palacsintáztunk egy kicsit, majd úgy voltam, hogy inkább megyek vissza a szobámba, pihizek, és tuti nem megyek sehova. Hát nem így jött össze.(Se…) Kicsit később úgy voltam, hogy háát azért mégis szívesen beszélgetnék pár emberrel vagy valami, és a német lakótársam meginvitált, mert tudott egy szobát, ahol kártyázgatnak, és ő is csak egy embert ismert onnan, szóval menjek bátran. Gondoltam egy kis kártyaparty tökéletes lesz. Kiderült, hogy konkrétan az amerikai pajtásom szobájába mentem be. A kártyázás pedig ivós kártyajáték volt. Az a fajta (King), amikor minden kártyához van valami szabály (hatosnál lányok isznak, mert six-chicks, 4-esnél four-floor, és meg kell érinteni a padlót, aki a leglassabb, az iszik, és amúgy végtelen sok egyéb szabály van, szóval a végére követhetelen, de nagyon vicces. ). De csak söröztünk, úgyhogy nem lett csúnya vége. A társaság nagyon jó volt, 5 amerikai, 1 ausztrál, 1 angol, a német szobatársam, meg később még egy francia srác. Nagyon kedvesek voltak mind, az, hogy nem voltunk anyanyelviek csak a 10-es kártyánál zavart néha, amikor mindenféle kategóriák vannak, és akkor egy olyan szót kell mondani. És azért a virágnevekben magyarul sem vagyok túl profi, pláne nem tudok versenyezni 6 anyanyelvivel :D. Kártya után meg azért mivel csak lecsúszott 2-3 sör, muszáj volt menni valahova, szóval a városban folytattuk, és szokás szerint négykor értem haza.

Viszont itt most be kell vallanom, hogy visszaszerettem az angol nyelvbe. Gyakorlatilag a nyaram nagy részét (pláne ha nem naptárilag nézzük, hanem nyári szünetet) nemzetközi közegben töltöttem, ahol a csodálatos erasmus-englisht használtam. Ami hasznos, hogy mindenkivel megérteti magát az ember, de semmi szépsége nincs. Ez csak egy eszköz, nem használunk pontos kifejezéseket, hibásan beszéljük, nincsenek szófordulatok, és minden good appetite, sympathic, sms és egyéb szavakkal, amik csak és kizárólag ebben a furcsa erasmus-angolban van. (Szerintem ez nem azonos a „reptéri angol” nyelvváltozattal, mert ez a szlengesebb változat.) Nos, ezek után jönnek az anyanyelvi beszélők, és ez maga a gyönyörűség! Szép, tiszta, tökéletes, választékos, aaaah! Habár én régen elköteleztem magam a brit angol mellett tökéletes volt tegnap a masszív amerikai többség, plusz ugye ausztrál angol, amit eddig csak youtube vicces videói közt hallottam. (Bár a srác állítólag nem annyira durva ausztrálul beszél.) Megint azt éreztem, hogy igen, van egy létező nyelv, ami azon túl, hogy hasznos, rengeteg szépsége van. És érdemes tanulni, akkor is, ha sokszor muszáj nemzetközi szinten lecsupaszítani a nyelvtudást, hogy megértessem magam másokkal, de anyanyelviekkel beszélni minden pénzt megér! (Nem mintha nem néznék hetente angolul filmeket, sorozatokat, vagy olvasnék, de ott is az angol inkább az eszköz. vagy hogy a jó öreg szlogent revidiálljam, tartalmában globalizált, formájában angol.)

Külön érdekes, hogy akikkel beszéltem, meglepően sokat tudtak Magyarországról. (És most nem a németekről, lengyekeről beszélek, az eddig is nyilvánvaló volt.) Az ausztrál srác Wolf Katit említette nekem most, mindenki tudja kb. hogy Buda side meg Pest side van Budapesten, két amerikaival szóbakerült ilyen magyar belpoltika, az egyikük eléggé vágta a dolgokat, hogy médiatörvény meg alkotmány, de elmagyaráztam a hazaáruló mocskos balliberális nézeteimet, hogy miért fos a médiatörvény meg alkotmány (Fleto utalni fog nekem 100 forintot jutalékként). A másik csaj meg így tudta, hogy vannak szélsőjobbos mozgalmak, meg para a cigányokkal, neki a jobbik nevét tanítottam meg, sok újat nem kellett mondanom, sajnos. Nyilván az ausztrál birkapásztorok meg a jenki hamburgerárusok nincsenek ennyire képben, de öröm látni, hogy a fiatal leendő értelmiségnek van fogalma a kis hazámról. És azon leszek, hogy még többet tudjanak majd róla, és nem csak a viktatóriuks hatalomgyakorlás részleteit. Viszont már azt hiszem elég olvasnivalót hagytam nektek. Hamarosan jelentkezem!