Eljött az egyetemen a negyedév, ami számomra egy darab esszét jelentett, mások sokkal többet szenvednek, de én kényelmesen elvagyok, pénteken jön az első magyar vendégem, Jocó, amit már nagyon várok, igaz, így nem lenne baj, ha előre tanulnék, de a tegnapi+ mai napból kiindulva semmi nem lesz ebből a nagy felelősségteljes, tisztes diák életformából.
A Hétvégén viszont elmentünk Helsinkibe, ezzel meglátogatva az utolsó finnugor államot is, és kipipálhattam a 22. EU tagállamot is listámon. Helsinkibe mentünk, egy éjszaka, két nap. 12-en mentünk, és szinte véletlen csatlakoztam be a társaságba. 6 német, 2 belga, 2 francia egy holland és én, az egyedüli kelet-európai. Volt egy német pár, a belgák is egy pár voltak, a két francia pedig Antoine és az ő francia barátnője, aki most Rigában van erasmusos diákként, én amúgy csak most találkoztam vele először. A holland srác Wouter, a lakótársam volt, és jött még Marian lakótársunk is (ő ugye egy a sok németből), szóval messze nem voltam magányos, de amúgy a társaság elég random volt, bár jó.
Az első gond az volt, hogy elérjük a reggeli első kompot Tallinnban. Reggel 4:30-as busszal kellett indulni. Azaz kelés nekem 3:40-kor. Előtte este elmentem egy kicsit kocsmázni, mert úgy voltam vele, hogy kialudni úgysem tudom magam, szal már mindegy is. És végül is 2 óra alvás elég volt arra, hogy elmásszak a buszállomásig, és aztán ne aludjak 10 percnél többet Tallinnig. Itt viszont jött a nagyobb gond…. 8-kor indult a komp, elvileg fél órával indulás előtt be kell csekkolni. De hát minek legyen ráírva a jegyre, hogy honnan indul a komp? Tallinnban végül is csak több kilométeres tengerparti sáv van, és kikötőnek csak 4 terminálja van egymástól több száz méterre… Szóval nem, nem az a terminál, akkor futás a másikhoz, de mégsem az, az előző nő hülye volt, oké, az a komp jóval messzebb van, stb. Szóval egy olyan 20 perc ide-oda rohanás után 8:02 perckor már teljesen kétségbeesve rohantunk, én már nem is bíztam benne, hogy elérhetjük, és végül mégis. Mint a filmekben, amikor a hajónak már bogozzák ki a köteleit, mikor mi odaérünk, kiabálunk, ők megállnak, stb. Mivel kicsi volt a komp, tudták, hogy 12 ember hiányzik, ezért picit vártak ránk, aztán jól lecsesztek, hogy miért késtünk el, stb. De hihetetlen mázlink volt, hogy elértük.
Finnország. Finnország olyan, mint amilyennek elképzelik. Hűvös. Az emberek is, idő is; de minden nagyon rendezett, tisztességes, tiszta. Rendes, rendezett város, nyugalom, kényelem. És persze parán drága. Helsinki belvárosa egy nyugis kikötővárosnak tűnik, valahogy nem éreztem azt, hogy fővárosban vagyok. Talán mert a félmilliós népesség nem is olyan sok, pláne, hogy az ország 5 milliós lakosságával nem olyan vízfejű, mint Magyarország vagy Lettország. De amúgy nem csúnya, meg tényleg kellemes hangulatú. Bár mondanom sem kell, nagyon hideg volt. A városnézés körülbelül 3-4 óra alatt meg is volt, aztán gyorsan a hostelbe, délutáni szundira mindenkinek szüksége volt.
Este akartunk menni valahova, egyik kocsma után a másikból fordultunk ki az árak láttán, aztán rájöttünk, hogy a szupermarket+hostel kombó lenne az ideális megoldás, de ez 10 előtt 5 perccel jutott eszünkbe, és 10 után nem adnak el alkoholt a boltokban. Még egyszer megnéztünk egy kocsmát, viszont mivel egyikünknek sem akaródzott 6,5 eurót fizetni egy pohár (3,3 deci…) sörért, ezért vissza hostelbe, ahol pár kör nindzsázás után mentünk aludni. Nindzsázás? Igen a legeslegeslegkirályabb játék evör, most ismertem meg. Minden ifinek üzenem, hogy én már ismerem az évtized powershot-ját, eszméletlenül fantasztikusan vicces, külön élvezet a köztereken gyakorlása.
Amúgy még picit maradnék a finnországi áraknál. Ugye kocsma sör min. 6 euró. Boltban sör a kozel meg egykét gagyi dolog már van 2,5 euróért, de inkább ott is 3 környéke egy sör. Nem csoda, hogy minden finn fiatal Tallinnba jár berúgni. A kajálás szintén elmondhatatlanul sok, a boltban végül Mariannal közösen vettünk magunknak reggelit, ami egy kenyér volt sajtkrémmel és sajttal, ami így két felé elosztva már ki is jött 2,2 euróból. Sonka-szalámit nem vettünk, mert fájt a szívünk 4 eurót kiadni egy csomag sonkáért, pláne amikor eszembe jutott, hogy annyi pénzért Pesten meleg kaját tudok szerezni desszerttel és üdítővel normális helyen. De am ebédelni meleg kaját ettünk, Vapiano ott konkrétan az egyik legolcsóbb hely volt, 8 pénzért kaptunk pizzát.
Az utazásunk második napját egy kirándulásnak szenteltük, Suomelinna szigetére, ami 10 perc kompozás a belvárosból, egy erőd néhány szigeten, UNESCO világörökség, és tényleg nagyon szép, kedves hely, megéri elmenni. Bár sajnos a szél nagyon erős volt, ami engem rettentően zavart. Utána viszont kezdődtek ismét a kalandjaink. Nem volt túl jó idő. A kompunk 6-kor indult volna, ötre odamentünk, és kiderült, hogy törölték a kompot a rossz idő miatt. Számoltunk a lehetőséggel, szóval ki is néztük, hogy van egy másik komp fél 7-kor. Szóval gondoltuk, hogy igen, ötkor ha kiderül , hogy nincs komp, még akkor is tudunk kajálni, és elérhetjük a másik kompot. Haha. Ugyan. A másik komp ugyanis olyan 2 kilométerrel arrébb volt, szóval akkor uzsgyi oda. Most futni nem kellett, de kajára nem maradt idő, és a sajtkrémes-sajtos szendvicsem már rég eltűnt, de hát menni kellett. Az új komphoz csak a jegy különbözetét kellett kifizetni, mert ez egy ilyen hatalmas 10 emeletes komp óriás volt, ez extra 13 eurónkba került (két sör ára…), de lényeg az, hogy elértük, és fölfértünk. Este pedig az egyik utolsó Tallinn-Tartu busszal mentünk, ami fél 2-re ért ide, teljesen hullák voltunk már addigra természetesen. Külön vicces volt a kompon, hogy lényegében mindenki kezében volt egy nagy csomag alkohol. Vagy ilyen hatos csomag, de a legjellemzőbb a 24 3 decis sör egy nagy dobozban.
Összességében azt mondanám, hogy Finnország jó hely, szép, de azért messze nem az én országom. Vagy legalábbis Helsinki nem az én városom. Jó volt, megérte teljesen, ezt is kipipálhatom, de azért nem este hasra. (Mondjuk Pétervár olyan magasra tette a lécet kirándulásügyileg, hogy nem Helsinki hibája, hogy nem tarolt…) Fényképeket nem csináltam, mert nyilván itthon hagytam a gépemet, de elkértem másokét, szóval van már a gépemen finn kép. Azért persze sokat elmond az egész kirándulásról, hogy a legemlékezetesebb dolog az volt, hogy visszafele úton a komp folyosóján csövelve fetrengtünk, és megtudtuk, milyen az, amikor Antoine alszik. Ugyanis álmában beszél, forgolódik, néha csapkod, mindezt fél perccel azután, hogy álomba szenderül, és az sem tudja megzavarni, hogy körülötte 11 ember harsányan röhög és videózza. Ilyenkor nem lehet fölkelteni semmivel. Kicsit sajnáltuk utána a barátnőjét (aki egy nagyon aranyos, és igen csöndes lány), bár nem minden éjszaka teszi ezt állítólag. De nagy élmény volt, tény.
Tegnap, vasárnap pedig október 23. Magyar nemzeti ünnep, úgyhogy mi mást lehet csinálni, mint magyar bulit. Ez azt jelentette, hogy szétkürtöltem a hírt, csináltam fb eventet, és lelkesítettem a magyarokat. Én csináltam pogácsát (nem lett életem pogácsája sajna, de mindegy), Doma Tamás (nem a szobatársam, hanem a másik Tamás) csinált bundáskenyeret, Andrea magyar karszalagot, meg hozott öntapadós ilyen kis papírkát, amire fölírtunk random magyar szavakat, és mindenki kapott a pólójára egy matricát. (ribizli, költő, mellbimbó, kacsacsőrű emlős, sólyom, szakács, egybeszemöldök, paprikajancsi, nagyi stb. Végül is most fölidézve nem is voltak annyira random szavak, mert sok ember nem véletlenül lett az, ami, de ha minden sztorit leírnék, akkor otthon nem lenne mit mesélnem, másrészt meg azért ez mégis csak egy nyilvános blog, amit lehet, hogy tisztességes emberek is olvasnak…) De összességében azt hiszem jól sikerült a buli, legalább 40 ember tette itt tiszteletét a mi lakrészünkben, ami vasárnaphoz képest fantasztikus eredmény.
És hétfő? És őszintén nem tudom, hogy hova lett a napom, mert szinte semmit nem csináltam, ki sem mozdultam, és rám esteledett… Aztán kis filmezés, utána meg már nyilván semmi. Ma pedig fölkeltem direkt nem túl későn, hogy csináljak valami hasznosat, csak délután vannak óráim, most tanulgattam, meg ugye blogoltam. Eddig ennyi.
