Az az igazság, hogy kicsit aggódtam, hogy annyira jó volt Péterváron minden, hogy most tiszta depressziós leszek itt, de ez a post-happiness depression mindössze néhány unalmas csütörtöki órán kerülgetett, amikor fáradt voltam, untam az életem, és még fél lábbal a ruszkiknál voltam.
Hazaértem csütörtök hajnalban Oroszországból, és csütörtök egész nap órákon ültem, természetesen teljesen készületlenül mindenhova, de nem volt azért gáz. Este nem volt sok kedvem elmenni sehova, teljesen hulla voltam, de az AEGEE Tartunak volt egy kis összejövetele, ahova megígértem, hogy elmegyek. El is mentem, egy ilyen nagyon nyugis kocsmában voltak, én kicsit késtem, de ilyen összerázó csapatépítő fun játékokat játszottunk (egyet tanultam, amit majd következő ifitáborban föltétlen elsütök), olyan tucatnyi lány, 2 fiú meg én. Kb a felüket akkor ismertem meg, elég jól elvoltunk, majd valamivel később bementünk a belvárosba (ahol kezdtünk „messze volt” a fő tértől olyan 15 perc sétára, kolimtól 20 percre…), iszogattunk egy helyen, és amikor már csak páran maradtak, szerencsére pont azok, akiket ismertem és szimpik, akkor kaptam a drótot a többiektől, hogy mindenki a Zavoodban iszik. Ekkor át oda, ott lespanoltam az ismerősökkel, mindenkinek elmeséltem, hogy úúúú mennyire fantasztikus volt Pétervár, meg így jó meg úgy jó stb.
Elkezdtem dumálni két némettel, akiket így alig ismertem, egyikükkel egy észtre járok, és elkezdtünk dumálni. És kitalálták, hogy másnap (pénteken) menjünk el Pärnuba, a legfontosabb üdülővárosba, a tenger partján. Mondtam is, hogy jajj hát én azt terveztem, hogy holnap kezdek tanulni…. De végül beleegyeztem, ők mentek egy kört, körbekérdeztek pár embert, hogy kinek van kedve csatlakozni stb. Iphone-on kinézték, hogy mikor indul a busz, szóval megegyeztünk, h 10:00-kor indulás. Aztán elváltak útjaink, én másokkal mentem tovább inni. Antoine-nal, meg ő nagy spanjával egy nagyon aranyos litván sráccal Antanas-szal meg pár számomra ismeretlen litvánnal mentünk át a másik kultikus tartui helyre, a Nottba. Amiről híres: 5 euró=10 feles koktél… 5 után értem haza…
Amikor 9:30-kor csörgött az órám, nem volt könnyű az ébredés, meg hát nem is tudtam, hogy hát mégis kb. ismeretlen emberek, valami random város, stb. Aztán meggyőztem magam, és nagyon jó döntés volt. Végül öten mentünk. A két német srác, egy lengyel csaj, akivel párszor dumáltam, meg egy litván csaj, akit akkor láttam először. És nagyon király volt. A város, Pärnu, a „nyári fővárosa” Észtországnak, 45 000-es lakossággal, elég régi történelme van, rengeteg szép házzal. Kajáltunk egy nagyot, majd találtunk Niklas (egyik német) útikönyve alapján egy fantasztikus kávézót. Ilyen régi, mondjuk századelős nappali hangulata volt, 3 vagy 4 szoba volt, a kávé isteni, és a sütik…. szavak nincsenek rá, mennyire fantasztikus volt. És eléggé el volt dugva, szóval csak úgy tuti nem sétáltunk volna be. Eddigre már teljesen összehangolódtunk mi öten, végig oltogattuk egymást, rengeteget poénkodtunk, stb. Aztán pedig séta a tengerparthoz. És igen! Szeptember utolsó napján fürödtem a Balti-tengerben!!! És nem is volt olyan vészes. Majd még sétálgattunk nagyokat, vissza Tartuba, este kilencre értünk ide. Visszaúton a másik német srác, Daniel nem aludt, a többiek kidőltek, szóval vele megváltottuk a világot, és a busz angolul értő közönsége most már bizonyára mindent tud az euró jövőjéről, Görögország sorsáról (Daniel ilyen kb. K karos közgázt tanul otthon), valamint elmélyedhettek a magyarországi cigányság helyzetében, és a magyar kormány által gazdaságpolitikának csúfolt ötletelés ellenfülkeforradalmár magyarázatát is meghallgathatták.
Ma viszont végre TÉNYLEG elkezdtem tanulni. Szobatársam hajnalban elutazott két napra, szóval hangos zene mellett tanultam kb. egész nap. (Nem kell sajnálni, max 3 órát ha valójában tanulással töltöttem eddig.) Viszont nem érzem, hogy haladnék, ugyanis a házijaim alig készültek. Merthogy ma elkezdtem csinálni a dolgokat az eltés óráimra. Hálás vagyok az eltés tanáraimnak, mert tényleg kedvesek voltak, és igazándiból tök nagy szívesség tőlük, hogy majd külön fognak velem foglalkozni meg levizsgáztatnak utólag stb. mert végül is senki nem kért rá, hogy jöjjek el Észtországba. Úgyhogy kötelességemnek érzem most, hogy amennyire csak tudok up-to-date legyek pl. a nyelvfejlesztésben. Arról nem is beszélve, hogy januárban ha hazamegyek nyilván belegebednék, ha a vizsgára tanulva egy hét alatt kéne sok száz szót meg nyelvtant meg X tankönyvet beseggelnem meg sok száz oldal szépirodalmat elolvasnom. Szóval már csak ezért sincs más választásom. De holnap holnapután is hétvégém van, és akkor talán már az itteni házikra is sor kerülhet.
