Éppen tegnap volt két hónapos a bimbódzó kapcsolatom Észtországgal. Két hónapja hagytam el Budapestet, már nagyon nagyon meghaladtam az összes eddigi rekordomat, és közeleg a félidő is amúgy.

Néhány hónappal ezelőtt, még otthon megállapítottam, hogy amit különösen várok az Erasmusos félévemben, az nem maga az utazás meg az, hogy külföldön legyek, olyan már volt sok, hanem sokkal inkább az, hogy milyen egy teljesen más városban élni. Élni, és semmi különös dolgot nem csinálni, hanem egy napi rutin szerint meglenni. És rájöttem, hogy azt vártam nagyon, hogy meglegyenek az olyan napjaim, amikor semmi különös nem történik, „csak a szokásos”. Nos, most bejöttek ezek a napok. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne érezném jól magam, ó dehogynem; csak éppen nem tudok semmi őrületes újdonságról beszámolni.

Sokat kell tanulnom, és igen, Erasmuson vagyok, mégis tanulok. Sokan szeretik ezt a közhelyet, hogy az Erasmus csak a partyról szól, meg egyetem az így nincs is kábé stb. És az igazat megvallva sokan eszerint is élnek. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha életemben egy huzamban ennyit elmentem volna valahova szórakozni. De a tanulás is itt van. Ráadásul szerencsére leginkább olyat tanulok, ami érdekel, és akkor vannak elvárásaim magammal szemben. Ami meg uncsi, ott is a nyelvtanulás (oroszul meg angolul kell olvasnom) némi kihívást ad, bár őszintén nem mindig volt ez elég ahhoz, hogy végigszenvedjem magam az olvasmányokon. Az, hogy otthonra is kell tanulom és dolgokat csinálnom pontosan azt jelenti, hogy sosem tudom azt mondani, hogy végeztem a tanulással. (A másik ilyen pont az észt nyelv- ha az ember komolyan akar nyelvet tanulni, sosem „végezhet vele”, a házim meglehet, de az meg más.)

Tehát összefoglalva, most októberre eléggé elmerültem a tanulásba, vége a nagy szabadságnak, már kell számolnom, hogy mikorra jövök haza, mennyit mikor hogy olvasok, tanulok stb. De az ősz mást is hozott. Tartu szeptemberben (és augusztus utolsó 3 napján) is szép volt, de most már egyszerűen gyönyörű. A hétvégén szeretnék majd jó sok fotót csinálni, mert meseszép a sok színes falevél, a nagy tágas parkokban, és mivel itt sokat esik a fű olyan zöld, amilyet rajzolni szokás. Egyre jobban megszeretem ezt a várost.

Most, hogy nagyon nincs mit mesélnem, viszont már elég hosszú időt eltöltöttem itt beszámolnék néhány helyről, ami a tartui nemzetközi diáksereg életében fontos. Talán ezek a kis apróságok, és érdekesek. Mert engem a haverjaim környezete meg érdekességei meg furcsaságai jobban is érdekelnek, mint hogy melyik nap hány sört ittak.

A Raatuse. A kollégium, Raatuse utca 22. Nagy, szép, modern. kívülről és belülről is.

http://tartu.files.wordpress.com/2007/09/raatuse-outside.jpg?w=500

én a másik oldalon lakom. Annyira sokat nem tudok róla mondani, olyan élményeim és kötődéseim vannak hozzá, mint egy kollégiumhoz :D

A kollégiumtól elindulva egy kis bevásárlóközpont-szerű izé van. Mindig üres, a Récsei Centerre emlékeztet. Aki tudja milyen a Récsei, az már érti is, hogy miről beszélek. Aki pedig Pesten lakik és nem hallott még erről a fergeteges plázáról, az sem véletlen. Szóval itt van egy darab szupermarket. A Comarket. Rossz, és drága. A zöldségek kb félig rohadtak, friss dolog kb nincs, mégis nagyon sokszor megyünk oda. Valószínűleg ők is tudják, hogy rosszak, csak a kolesz 6-700 diákja időnként elég lusta ahhoz, hogy elmenjen 4-500 méternyire a két jó pláza valamelyikébe.

Szintén még az utcánkban van egy kajálda, Metro a neve, ők is belőlünk élnek. Ilyen gyorskajálda szerű, és nagyon kultikus a számunkra. Csütörtök és szombat között hajnali 3 vagy 4-ig nyitva vannak. Egyszer bementünk oda buli után, (itt gyrosos nincs a környékünkön, szal ez maradt), rendeltem egy adag sült krumplit, kb tök nagy tömeg volt, nyújtottam a pénzemet 5 percig, a pénztáros feje hat felé állt,  én türelmesen vártam. Aztán olyan további sok perc után azt vettem észre, hogy már 10 másik embert kiszolgáltak, és mindenki fizetett, és mennénk tovább. És vártam még a pénztárnál, de senki nem jött. De nem akartam, hogy a többiek rám várjanak még tovább, úgyhogy kénytelen  voltam lelépni egy ingyen krumplival. Pedig én tényleg akartam is fizetni! De ezzel tovább bővült a külföldi bűneim sora, a poharak, plédek és törölközők után már egy krumplival is.

A híd. A belváros tőlünk körülbelül 2 percre van. Egy szép kis parkon kell áthaladni, és utána a folyó, az Emajõgi, (Anyafolyó), sok híd van rajta, de mellettünk egy gyaloghíd van.
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/c/c0/Arch_bridge_in_Tartu.jpg/300px-Arch_bridge_in_Tartu.jpg
Amit láttok ilyen boltívet, az elég széles, minimum fél méter. Ehhez a hídhoz kapcsolódik egy próbatétel.  Az a lényeg, hogy az addig nem vagy igazi tartui diák, amíg nem csináltál meg három dolgot. Az első, hogy sétálj át a boltíves fönti részen a hídon. Amúgy nem olyan para, amilyennek hangzik, mert tényleg nem meredek annyira, meg van hely, meg van egy feelingje fönt iszogatni, de azért nekem elég volt egyszer megcsinálni. Amúgy pont múlt pénteken egy észt diák nagyon részeg volt, és viccesnek gondolta, ha meztelenül leugrik a hídról.(Nem föntről, csak simán a sétálós részéről)  Ott maradt szegény. A víz nem túl mély, tele van kövekkel stb. Nem volt túl kellemes érzés minden nap látni a sok gyertyát a hídon, eléggé megrázott ez az eset szerintem mindenkit.

Most sem kell sokat menni a virtuális túránkon,  egyből ott van a Városháza tér (Raekoja plats). Innen nagyon híres épület egy ferde ház. Nem tudom miért ferde, de nagyon vicces. Amúgy nekem két hétbe telt, mert nem értem hogyan lehet, de nem vettem észre, hogy ferde. És már hallottam, hogy van egy ferde ház, de gondoltam, hogy valahogy kimaradt még. Valójában naponta ezerszer elmegyek mellette. Szintén a főtéren, ami tele van kávézókkal, ahova mi nem járunk amúgy, van egy szobor. Csókolózó diákok szobra. (suudlevad tudengid) Ami egy szökőkút. Ehhez kapcsolódik a második „challange” a tartui diákok életében, meg kell fürödni a szökőkútban. Ezt én még nem tettem meg.

A Városháza térről nyílik sok utca, köztük két sétálóutca, jobbra a Rüütli, az a „partyutca” tele van kocsmákkal, és mivel itt nem lehet bent dohányozni, minden kocsma előtt a népek cigiznek és spanolnak, elég jó hangulata szokott lenni. Körülbelül 5-6 kocsma van a belvárosban, ami jó hangulatú, és be lehet ülni rendesen, és nem járnak oda gáz arcok (ált.), ami számomra elég vicces. Azt számolgattam, hogy mondjuk Pesten, ahova „szoktam járni”, mondjuk a Hintaló, ott voltam 6-7 alkalommal, egy éve ismerem a helyet. Vagy Sirályban sem voltam 10-nél többször, bár évek óta ismerem. Itt a Zavoodban, ahol valamiért minden party végződik, már vagy 10-szer voltam. Hát igen. Kicsi a belváros.

A belvárosban van vagy 3 pláza, meg kicsit messzebb én még további 2-ről tudok, de biztos van még kintebb több is. (Plusz rengeteg ilyen Récsei-szerű pár bolt együtt dolog.) Eddig csak kajavásárlást meg ilyeneket intéztem, hamarosan eljön az idő, amikor kénytelen leszek kabátot venni télre, és akkor majd jobban fölfedezem őket.

A tartui helyek leírását meg majd még folytatom.

Amúgy most  fog érkezni az első látogatóm, Vítek, a cseh srác, akivel folyton együtt lógtunk Tallinnban, már várom, tuti móka lesz. És tegnap megfőztem életem első gulyását (magyarul hívjuk csak pörköltnek :D) ezzel ünnepelvén két hónapos románcomat Észtországgal. Hamarosan újra jelentkezem. Üdv!