Azt hiszem, hogy a címadásokkal már végérvényesen áttértem a rossz szóviccekre, de ezen kívül remélem semmilyen más fájdalmas pontot nem okoz a blogom olvasása. Talán csak irigységet. Péterváron töltött napjaim eddig tökéletesek voltak. Egyből beleszerettem ebbe a városba, ami számomra magasan a legjobb város Oroszországban. Legegyszerűbb lesz leírni időrendben, hogy milyen ingerek és hogyan értek, de előbb néhány szereplőt tisztáznom kell.
Van egy bizonyos tandem program a Corvinson (itt szeretném megjegyezni, hogy aki Corvinuson tanul, vagy fog bármikor, mindenképpen csatlakozzon ehhez a programhoz.) Ez azt jelenti, hogy a Corvinusra érkező cserediákokat beosztják magyar jelentkezőkhöz, tandem partnerekhez, azaz corvinusos diákokhoz, akik segítenek nekik ügyeket intézni Pesten, megmutathatják a várost stb. A legjobb az egészben az, hogy semmi kötöttség, ha bírjátok egymást, akkor találkoztok sokat, buliztok nagyokat, ha meg nem szimpi, akkor nem is kell vele törődni meg semmi. Én tavaly ősszel jelentkeztem, megkaptam Kirillt, Pétervárról. Ő pétervári is amúgy eredetileg is, párszor találkoztunk Pesten, viszonylag jóba lettünk, segítettem pár dologban, fél évet volt Magyarországon. Az ő szobatársa a Kinizsi koliban Roman volt. Roman rigai születésű orosz, egyetemre jött csak ide Pétervárra, onnan jött Corvinusra cserediáknak. Először egy szemeszterre jött, aztán meghosszabbította, és végül 1 évet maradt Pesten. Vele sokkal jobban jóba lettem, mint Kirillel, télen meg tavasszal rengeteget találkoztunk, a Corvinuson tanuló barátaim többé-kevésbé mind látták is, amikor vittem valahova. (De English pronuncation skills órán meg Fekete Évánál is előfordult nt-s közegben, valamint rendszeresen jött széket kérni a mi nkt szemináriumi termünkbe :DD). Szóval sokat dumáltunk, mutattam neki menő helyeket Pesten, és közben oroszul beszéltünk (kivéve amikor ilyen Lacik vagy Zsuzsik is ott voltak), és személy szerint neki nagy szerepe van abban, hogy oroszul bátran meg merek szólalni, és bármiről elbeszélgetek. (Májusban konkrétan ugyanannyira volt kényelmes angolul mint oroszul beszélnem. Most mivel 7 hete többet beszélek angolul mint magyarul és oroszul összesen, ezért megint elbillent az angol javára a mérleg.) Valamint még ismertem még egy lányt, aki itt tanul, és aki Pesten volt nyári egyetemen Aegee-vel, Julia, és olyan 4-5 napon át sok időt voltunk együtt egy nagy társaságban.
A második adag ember magyar. Szerintem Csizit nem kell sok olvasómnak bemutatni, radnótis évfolyamtársam volt, 4 évig oroszon is együtt voltunk, BME-re jár, most kijött fél évre Pétervárra. Jött vele egy másik magyar csaj is, Takács Judit, aki a kicsi a világ tipikus esete számomra, BME-s meg PPK-s, és PPK-ról fölvett oroszt, és hozzánk került be a BTK-s csoportunkba valahogy, aztán szép lassan kiderült, hogy van vagy ezer közös ismerősünk innen-onnan. Még egy másik radnótis srác is itt tanul éppen, Ács Dávid, két évvel járt fölénk, mivel a Radnóti olyan, amilyen, ezért sokat tudunk egymásról, meg sokszor csacsogtunk, meg ezerszer voltunk együtt valamilyen buliban, de nem volt mélyebb kapcsolatunk.
Úgyhogy amikor kiderült, hogy Észtországba jövök, egész közel került a megvalósuláshoz régi vágyam, hogy eljussak észak Velencéjébe (voltam Velencében, és hát azt a galambszaros romhalmazt nem is értem, hogy lehet egy napon említeni ezzel a csodával…). Roman már egyből mondta még Pesten, hogy simán körbevezet, a kolijába is mehetek, szal király. Csiziékkel is dumáltunk, hogy minden király, húú de jó lesz találkozni i ták dálje. Én ki is néztem magamnak ezt a szép kis szeptemberi hétvégét, és meg is írtam Kirillnek meg Romannak, hogy mi a stájsz. Ekkor kiderült, hogy Roman koliját éppen fölújítják, és a rendes diákok is vendégszobákban vannak, plusz volt nem is olyan rég valamilyen vendég lopott vmit para, szal oda nem mehetek. Kirillről meg kiderült, hogy ezen a hétvégén nem lesz itt két napot, szal hozzá sem mehetek. Csiziék koleszába nem mehet vendég, csak este 10-ig. Ekkor kicsit anyáztam, és jött Julia meg Dávid. Oda sem mehettem sehova, de Julia körbekérdezte a barátait, és Szása befogadott. És most itt vagyok. Btw. Szása is aegee-s, és nyáron egy repülővel jött Juliával Ferihegyre, csak ő ment tovább Horvátországba. És mivel történetesen én fogadtam Juliát, ezért Szásával már egyszer együtt utaztam Ferihegy 2- Ferenciek tere útvonalon. Elég hálás voltam azért, hogy befogadott. Amúgy szüleivel lakik itt, tesója szobájában lakom, aki éppen nincs itt. Szüleivel kb. semmit nem beszéltem még, meg alig láttam őket.
Amikor csütörtök este megérkeztem, Roman fogadott a buszállomáson, nem sokkal később Kirill is befutott, aki ráadásul autóval volt. Ők ketten amúgy december óta nem is találkoztak, szal nekik is érdekes volt viszontlátni egymást. Be az autóba, na merre menjünk? Mondtam mivel én csak a Nyevszkij proszpektet tudom, hát nosza! A város főutcája még annál is jobb, mint gondoltam. Este 10-kor fényárban úszik, tömeg, boltok, kávézók, éttermek, minden ami kell (könyvesboltok 0-24 nyitva, én még sosem éreztem hajnali háromkor, hogy na most kell nekem valami új Csehov, de csak egy éve vagyok bölcsész)! Kábé ráfagyott az arcomra a mosoly, annyira tetszett. A hidak, a csatornák, a gyönyörű épületek stb. Ráadásul ugye most két olyan emberrel voltam, akiknek nem hogy nem kellett bemutatkozni, de Roman engem is oltogat, és mind a ketten nagyon jót röhögtek a MI négyes metrónkon, amikor valahogy szóba került, hogy itt mennyi metró és hogyan épül…Tényleg az ilyen sokat számít akkor, amikor július közepe óta mindent mindig előröl kell kezdeni. Külön jó, hogy amikor Roma átköltözött ide, akkor először turistaként mindent megnézett, és ezért rengeteget tud a városról. (Btw. én magam is annyi érdekeset megtudtam Budapestről májusban egy orosz csajtól, aki élt itt, és más oroszoknak tartott idegenvezetést, amikor én ott voltam velük, hogy csak na.) Egy hosszas kávézgatás után olyan éjfél körülre szállított ide a szállásomra Kirill az autójával, és aludhattam egy nagyot.
Jött a péntek. Sétáltam egy nagyot, fotóztam sokat, délután tali Csizivel. Na most pont 7 hétig nem találkoztam egy darab radnótissal sem. Ez legutóbb valószínűleg 7 évesen történt meg. És aki tudja, mennyire undorítóan belterjesek vagyunk, annak már többet nem is kell magyaráznom. Nagyon jót dumáltunk, ami vele is nagyon hiányzott már rég óta, meg amúgy is azért minden magyar barátom messze van, nem is ecsetelném. Aztán becsatlakozott Judit is, föl a kolijukba, sok szimpi random külföldi diák, ivós játék, 10 helyett f12-kor hagytam el a kolit a többiekkel együtt, de két lábon! Aztán egyik hely, másik hely. hajnali 6 után haza. Nem tudom, hogyan foglalhatnám össze az estét, de az például elég vicces, hogy másnap, amikor visszamentem a kolijukba délután, hárman (köztük egy csaj, akivel egyszer nem találkoztam), megkérdezte, hogy hogyan tudtam hazatalálni, mert mindenki aggódott értem, hiszen nem is tudtam, hogy hol lakom (???). Nem győztem magyarázni utána, hogy pontosan tudtam hol lakom, csak az a város másik felében van, és csak annyi volt a bajom, hogy messze volt, de simán hazaértem taxival, és az, hogy én velük ellentétben nem 2 hete, hanem 2 napja vagyok a városban, nem akkora handicap.
Szombaton természetesen reggeltől és délelőttről nem beszélhetünk, délután Romannal sétáltunk egy nagyot, tovább mesélt csomó izgi dolgot a városról, kicsit Csiziékkel este. Volt egy koncert, amit kinéztem magamnak, egy tök furi de jó orosz együttesé. Igazándiból ezért választottam ezt a hétvégét az utazásra, mert amúgy mindegy volt, hogy melyik hétvége ősszel. A neten sehol nem volt írva, hogy mikor kezdődik a koncert pontosan, fb-n az eventnél azt tippelgették fanok, hogy tuti nem lesz 10 előtt, aztán Judittal kicsit késve indultunk neki (közös ismerősöktől kérdezném, hogy vajh miattam vagy Judit miatt indultunk-e későn?), majd nem találtuk a pontos helyet, ezért konkrétan 3 perccel azután értünk oda, amikor vége lett a koncertnek, 11 után nem sokkal. De nem okozott maradandó károsodást azért, hogy lecsúsztam erről. (Már csak azért is tuti, mert most utólag jöttem rá, hogy ezt kifelejtettem leírni, pedig előtte többeknek meséltem már erről.) Szombaton még utána Szása egyik ismerőséhez mentem vendégségbe, ahol ott volt még négy ember, köztük a nyári egyetemről ismert Julia is. A világ végén is túl volt, hát mondanom sem kell, a városnak az a fele hát köhömm, nem annyira szép. Magas ronda nagy házak, sugárutak mentén. Minden házszámhoz tartozik 5 épület („korpusz”), minden épülethez 4 bejárat (podjezd, ugye a tvjordij znakkal) Társasjátékos házibuli volt, nagyon élveztem, bár amikor activity-szerű szóelmagyarázós játékot játszottunk, akkor így én a szavak felét nem értettem, néhányat meg inkább angolul magaráztam, de vicces volt. Végül ott aludtunk a világ végén matracokon, én dőltem ki elsőnek, olyan fél négy körül.
Vasárnap bepróbáltuk Romannal az Ermitázst. Többen mondták, hogy húú vasárnap, áh, órákat kell majd sorba állni, tuti tömeg lesz, húú szörnyű lesz. Elég korán mentünk, kábé 15 percet álltunk sorba a jegyért (diákoknak ingyé), ami lehetett volna 5 is, ha a nénik munkamorálja nem olyan köhömm..oroszos? :D Az Ermitázs fantasztikus. Ez ugye a régi cári téli palotában lévő képtár, ahol a külföldi festők vannak, de tényleg a legjobb festők a XVI. századtól a XX. század elejéig. A híres festők képei közül sokat ismertem, bár a klasszikus probléma minden nagy múzeummal, hogy nagyon elfárad az ember, és nem tud annyi mindent befogadni. Arról nem is beszélve, hogy az épület maga is itt annyira gyönyörű, és kábé minden nagyobb terem valamilyen egészen más, hogy már azt végignézni is komoly munka lett volna. Mondanom sem kell, Romanban most sem csalódtam, durván művelt, nagyon jó idegenvezetőnek bizonyult. Tegnap este pedig igazi radnótis estét csaptunk, ugyanis találkoztunk Dáviddal is. Csizi csak később csatlakozott, és először ketten voltunk Dáviddal, és természetesen mindkettőnkből ömlöttek az élmények meg sztorik meg minden. Sosem voltunk még ketten sehol, de én mindenképpen jól éreztem magam, jól esett ismerősökkel (pláne magyarokkal) sörözgetni egyet. A radnótis hírek áramoltatása pedig már csak hab volt a tortán.
Gondolom nem fogtok meglepődni, ha azt mesélem, hogy ma délután sétálgattam a városban, elmentem a Petropavlovszkaja kreposztyhoz (Péter-Pál erőd, az első hely, ami itt megépült Nagy Péter alatt, 1703-tól), sétáltam egy nagyot, na kivel? Romannal. Este pedig kiknek a koleszába mentem? Hát Csiziékhez. Igaz, most 10-re már visszaértem Szásáékhoz. Ma egyedüli, és eddigi első agyf*sz az volt, hogy sikerült másfél órát totyognom a dugóban a trolin, mert metróval kétszer kellett volna átszállnom, hogy eljussak messzebbre, és amúgy itt a metró két megálló között 5 percet megy, nem kettőt mint otthon, ezért gondoltam, hogy tudom ám, pár kilométer az egész út, trolival meg át sem kell szállni….Soha többet troli.
De csak most, hogy leírom látom a párhuzamokat a napokban, mert eddig minden nap érzésre teljesen más volt! Rengeteg új dolog még mindig, teljesen oda meg vissza vagyok mindentől, már most biztos, hogy vissza akarok jönni ebbe a városba, simán visszajönnék hosszabb időre is bármikor. Amúgy terveztem, hogy elmegyek két napra Novgorodba, couch surfingelni akartam, de 5 embernek írtam, abból 3 nem tudott fogadni, kettő nem válaszolt, ezt pedig egy jelnek vettem, hogy maradnom kell még itt, a buszom szerdán este megy Tartuba, még ezer dolgot akarok megnézni itt, szóval biztos nem fogok unatkozni. A következő két napról is tuti fogok még írni, bocsánat, ha túl hosszú lett, de már így is visszafogtam magam, és durván vicces partys meg „ejjezekazoroszok” élményt kihagytam.
